ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt további felszólalóknak megadnám a szót, engedjenek meg egy elnöki bejelentést. Lehet, hogy ezzel le is tudjuk zárni ezt a napirend előtti vitát.
November 1-jén a házbizottság megtárgyalta a Kormány javaslatát arról, mivel kívánja a Kormány foglalkoztatni az Országgyűlést, tehát a törvénykezdeményezéseknek azt a lajstromát, amiről Békesi László felszólalásában beszélt. Meg kell mondanom, a külpolitikai összefüggéseken kívül valamennyi kérdés, amit Békesi László tárgyalt, szerepelt a házbizottságban, és a hat párt, illetve a függetlenek csoportjának részvételével lényegében a Békesi László által ismertetettel azonos álláspontra helyezkedett a házbizottság. Tehát kérte, hogy a Kormány egy határidős jegyzéket nyújtson át, amely felvilágosítja a házbizottságot arról, milyen ütemben érkeznek ezek a törvényjavaslatok. Kérte, hogy egyes esetekben pontosítsa a címet; kérte, hogy bizonyos csomagokat alkosson a Kormány, hogy erről is áttekintés legyen; és végül kérte, hogy bizonyos selejtezést hajtson végre a Kormány a tekintetben, ha mégis lennének olyanok, amelyeknek a letárgyalása nem feltétlenül szükséges ebben az évben.
Minthogy a Magyar Szocialista Párt tisztelt küldötte jelen volt a tárgyaláson – úgy gondolom –, s mikor Békesi László ezt a napirend előtti felszólalási szántékát bejelentette, fel is hívtam a figyelmét, hogy ezek túlnyomó részben megtárgyalt kérdések, amelyek vonatkozásában a házbizottság államtitkári közvetítéssel a Kormányhoz fordult, kérve, hogy ezeket perfektuálja. Úgy gondolom tehát, hogy ezeknek most napirend előtti, rendkívüli felszólalásba foglalása túlnyomó részben ismétlés jellegű. (Taps a jobb oldalon.)
Ezt mindenesetre szükségesnek láttam leszögezni. Ennek ellenére vannak további felszólalási kérések. Torgyán Józsefé a szó. (Zaj.)
Napirend előtti felszólaló: Dr. Torgyán József az FKgP képviselőcsoportja nevében

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me