LUKÁCS TAMÁS, DR. emberi jogi bizottsági előadó:

Full text search

LUKÁCS TAMÁS, DR. emberi jogi bizottsági előadó:
LUKÁCS TAMÁS, DR. emberi jogi bizottsági előadó: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim !
Az emberi jogi bizottság előadójaként kívánok Önökhöz szólni. Mindenekelőtt engedjenek meg egy gondolatot. Szokás ebben a Házban, hogy amennyiben bármelyik bizottság módosító javaslatot nyújt be, úgy az elnök is meg szokta kérdezni, hogy vajon a bizottság kíván-e előadót állítani. Mivel ez nem történt meg, jelzem, hogy az emberi jogi bizottság most is és a jövőben is, amennyiben módosítást nyújt be, kíván előadót állítani. Így kizárólag arról a tárgyról és arról a módosító javaslatról kívánok szólni és a bizottság álláspontját ismertetni a tisztelt Házzal, amelyet a bizottság nyújtott be 536-os és 537-es számmal.
A törvény általános vitájához emberi jogi szempontból le szeretném szögezni, hogy a bizottság egyértelmű álláspontja szerint az a kérdés, hogy valaki választhassa a nem fegyveres szolgálatot és választhassa a polgári szolgálatot, semmilyen bizottság elé nem lehet citálni, semmilyen bizottságot nem lehet felállítani ebben a kérdésben. Az elvi és általános álláspontja az emberi bizottságnak ez.
Ugyanakkor azért nem nyújtott be módosító javaslatot e tekintetben, mert meggyőződésünk, hogy az 1976-os törvény úgy, ahogy van, alkalmatlan egy nemzeti, modern hadseregnek a létrehozására, annak az alapelveinek a tisztázására. Ezt egy új jogszabályban kell megtenni. Ezért kizárólag a benyújtott módosításokhoz kívántunk hozzászólni.
Az 536-os számú módosító indítványunk, amelyik megfelel az Európa Tanács ajánlásainak, nevezetesen, .hogy a polgári szolgálat időtartama 22 hónap, ebből 18 hónap egyben letöltendő, 4 hónap pedig szükség szerint tartalékos polgári szolgálat, úgy gondolom, hogy nem kell külön indokolni, mert mindaddig, amíg általános hadkötelezettség van Magyarországon, addig ezek a számok viszonylag önkényesen választhatók meg, és értelmes vitát ezekről folytatni nem lehet, hanem kizárólag a lehetőségeink figyelembevételével lehet csökkenteni vagy növelni a katonai szolgálatnak a tartamát. Az viszont már általános és elvi kérdés, hogy az Európa Tanács ajánlásait ebben a tekintetben is vegyük figyelembe, mint ahogy egyébként a törvénytervezet is figyelembe vette.
Azért az itt elhangzott délelőtti vitához engedtessék meg egy gondolat, hogy fel kell tenni azt a kérdést majd az új honvédelmi törvény megalkotásánál, hogy vajon a második világháborúnak milyen tanulságai vannak abban a tekintetben, hogy mi képezi egy nemzet védelmi erejét akkor, amikor megszűnt a hátország, és a frontország kifejezés értelmetlenné válik, és vajon egy nemzet védelmi erejét nem jobban szolgálja-e egy olyan kiképzett, számítógéppel bánni tudó, ugyan fegyvert nem fogó katona, aki a hátországban dolgozhat, és nem ér-e esetleg többet a nemzet védelme szempontjából, mint a lövészárokban megfelelő gyorsasággal kúszó ágyútöltelékek.
Ezeket a kérdéseket a mai kor követelményeinek megfelelően az új honvédelmi törvény alkotásánál kell feltenni, és olyan törvényt kell alkotni, amely alapján létrejöhet egy valóban nemzeti hadsereg, amihez hozzátartozik a nem politikai, de hazaszeretetre és a nemzet megbecsülésére való nevelés - és nem oktatás -, és hozzátartozik az, hogy valóban modern legyen ez a hadsereg, tehát a nem fegyveres szolgálatnak is kellő becsülete lehessen.
A másik javaslatunk az 537-es számú módosító javaslat. Ahogy az előbbi javaslatunknak az alapvető indoka az volt, hogy Európába kívánunk jutni, tehát az Európa Tanács ajánlásait kívánjuk elfogadni, úgy az 537-es számú javaslatunk pedig azt célozza, hogy jogállamban kívánunk élni, tehát a jogbiztonságot kívánjuk megteremteni. Ebbe a körbe pedig beletartozik az is, hogy ha nem kellő jogi garanciákkal szabnak ki egy büntetést, nevezetesen a katonaságnál a fegyelmi büntetést, úgy a jogállamiság és a jogbiztonság elleninek érezzük, amennyiben ez a büntetés nem számítana be a katonai szolgálatba, minden külön procedúra nélkül.
Ezzel szemben szintén a jogbiztonság megteremtését szolgálja a módosító javaslatunknak az a része, hogy amennyiben viszont búóság szabja ki a büntetést, úgy a mentesítést is a bíróságnak kell meghoznia, és nem parancsnoki jogkörben, tehát parancsnoki javaslatra a bíróságnak kell a mentesítést kimondania. Mindezek a módosítások a jogbiztonságot szolgálják.
Köszönöm, hogy lehetőséget adtak, hogy bizottságunk álláspontját ismertessem, és kérem, szíveskedjenek figyelembe venni szavazatukkal azt, amit a bizottság álláspontjában próbáltam kifejezésre juttatni. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me