TÓTH SÁNDOR (KDNP)

Full text search

TÓTH SÁNDOR (KDNP)
TÓTH SÁNDOR (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak nagyon röviden: "Az ifjakat pedig nevelni kell", mondta a XVII. században egy nagy magyar. Nagy András képviselőtársamnak nagyon köszönöm, hogy fölhívta a figyelmet, hogy a nevelésnek ez a hármas összetevője elválaszthatatlan egymástól. Nem akarok a sodronyinges vitézekhez visszatérni, egy kicsit korábbra, a görögökhöz. Tudniillik az egész hadsereg kérdés ma, úgy érzem - és a vitákból is világosan kiderül -, nagyon sok szempontból etikai kérdés, magatartás kérdése. Ezért Orbán Viktor, kedves képviselőtársam biztos nem sértődik meg, ha a szülő jogán szólok most: azt hiszem, országos viszonylatban és sokak nevében is elmondhatom, hogy rövidesen négy fiam áll a sorozóbizottság elé, tehát igenis aggódom, hogy 18 éves koruktól kezdve mi vár rájuk. Ez a bizonyos görög eszmény, a panadeia, a sokoldalú ember képzése, ahol a fegyverviselés is ott volt, a művészetek gyakorlása, és így tovább. Nagyon jól tudjuk, hogy ez a gondolat ma is visszatérhet ugyanezzel az igénnyel, és ebben a nemzetben ma él ez az igény. Amikor éppen Für Lajos - bocsásson meg, hogy őt idézem - kitűnő tanulmányában, ami ugyan Kodály Zoltánról szól, azt mondja, hogy az a baja az ifjúságnak, hogy éppen a nemzeti tudat területén szenvedett nagyon sok vérveszteséget az elmúlt 40 esztendőben. Hozzátenném, hogy a nevelés területén nem 40 esztendő, hanem egy évszázad esett ki ebből az országból.
Nagyon fontos nekünk, hogy a hadseregben milyen területre jutnak ezek a gyerekek, mit kapnak, milyen magatartással találkoznak. Természetesen oktatásra is szükség van, de elsősorban azoknak a magatartására, akik majd fogadják őket. Valóban nemzeti öntudatot, egészséges nemzeti öntudatot tápláljanak beléjük, magatartásukkal azt sugallják, ami Zrínyi Miklós, vagy korábbi szerzők műveiben is megtalálható.
Köszönöm szépen. (Taps jobbról.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me