BALÁS ISTVÁN, DR. a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság titkára:

Full text search

BALÁS ISTVÁN, DR. a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság titkára:
BALÁS ISTVÁN, DR. a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság titkára: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Valamennyien emlékszünk arra az emlékezetes, úgynevezett Hámori ügyre, amelyet követően június 25-én a délelőtti órákban egy szópárbaj zajlott le ebben a Házban. Ennek során szólalt fel Pozsgay Imre képviselőtársunk is, egymás után négy ízben, ahol minősítette azt a jelenséget, hogy a Ház munkájába a karzatról szólnak bele. Ennek során használt olyan kitételt, amelyet sérelmesnek értett magára nézve az a személy, aki beleszólt a Ház munkájába. Ezt követte a magánvádas feljelentés, majd az úgynevezett mentelmi ügy. A mentelmi bizottság megvizsgálta a magánindítvány szövegét. Megvizsgálta az eset előtt két nappal történt "168 óra" című rádióműsorban elhangzottak teljes szövegét. Megvizsgálta Pozsgay Imre képviselőtársunk felszólalásainak a szövegét, ideértve a teljes szövegkörnyezetet, és meghallgatta Pozsgay Imrét is. Ezt követően alakította ki azt az álláspontját, hogy az adott konkrét esetben, amikor egy országgyűlési képviselő a képviselői szólásszabadság körében minősít egy esetet - és itt elsősorban politikai motívumok dominálnak a felszólalások során -, nem kívánatos az, hogy ebben az ügyben a magánvádas eljárást a bíróság lefolytathassa. E politikai döntés meghozatalára tesz tehát javaslatot bizottságunk az Országgyűlésnek. Valamennyien kézhez kapták az Országgyűlési határozat tervezetét, amelynek lényege az, hogy az Országgyűlés Pozsgay Imre képviselő mentelmi jogát ebben az adott ügyben fenntartja. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me