GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)

Full text search

GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) Tisztelt Miniszter Úr! Valóban, a Kormány hároméves gazdasági tervével kapcsolatban kértünk információkat a miniszterelnök úrtól több alkalommal is, és ezeket az általam idézett érvekkel utasította el.
A hatályon kívül helyezett minisztertanácsi határozatról szeretném elmondani, hogy a képviselők jogállásáról szóló törvény 9. §-ának (4) bekezdését indokolja a törvény. Felolvasnám az indoklást. A javaslatnak ezek a szabályai az Országgyűlés Házszabályainak a képviselők jogait és kötelességeit meghatározó 2. fejezetéből, továbbá az államigazgatási szervek számára a képviselők támogatását előíró - itt idézi a minisztertanácsi határozat számát -, a képviselők jogállását szabályozó törvénybe emelik át azokat az előírásokat, amelyek a képviselők és a különböző állami szervek közötti kapcsolatokról rendelkeznek, teljessé téve e körben a szabályozást. Tehát az Ön által idézett rendelet az alacsonyabb szintű jogszabály, itt pedig a törvénybe emelték át a minisztertanácsi határozatot.
Valamint, amikor a miniszterelnök úr elutasította a kérésünket, akkor még a minisztertanácsi határozat érvényben volt, tehát ezért sem tudom elfogadni az Ön válaszát.
A tervekre vonatkozóan pedig én úgy gondolom, hogy meglehetősen egyértelmű az általam idézett minisztertanácsi határozatnak a szövege. Ezt is szeretném felolvasni. A képviselő működési területének társadalmi, gazdasági, szociális, egészségügyi, kulturális helyzetére vonatkozó adatokra és ezzel kapcsolatos tervekre. Itt nyilvánvalóan a minisztériumnak, illetve az illető államigazgatási szerveknek a teendőiről van szó. Ezért nem tudom elfogadni az Ön válaszát.
Kérem a jogi bizottságot: abban az esetben, hogyha nem fogadná el az Országgyűlés ezt a választ, hogy legyen szíves megvizsgálni ezt a kérdést, és jogértelmezést adni. Köszönöm. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me