KELEMEN JÓZSEF (MDF)

Full text search

KELEMEN JÓZSEF (MDF)
KELEMEN JÓZSEF (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Mi a délelőtt folyamán másképpen értesültünk, hogy egy kicsit más lesz ez a válasz. Tudniillik nem szerepel a kamattámogatásnak a mértéke benne. Csak az, hogy kamat. Hát ez egy relatív dolog, hogy 1 vagy 2 vagy 5 vagy 10 százalék. Abban az esetben, hogyha tudnánk azt, hogy hány százalék lesz ennek a kamattámogatásnak a mértéke, amelyet legalább három hónapos időtartamra kérnénk, el tudnánk fogadni a választ.
Én szeretnék hozzátenni annyit, hogy az ügynek az előzményeit is tisztázzuk. Kérem szépen, amint mondta a képviselőtársam, a szőlőtermesztést szinte 85 százalékban ma már kisgazdaságok művelik. Na most, kérem szépen, a múlt télen elkezdte metszeni a szőlőjét egy szőlőművelő, ebben az évben felvásárolják a szőlőjét, mondjuk, 12-13 forintos áron, ennek a felét ki fogják fizetni, majd a másik felét a jövő szüretkor fizetik ki. Másfél évig nem kapja meg a pénzét, még kamatot sem kap rá, mert legjobb esetben 2 százalékos kamatot térít neki a felvásárló. Hát úgy gondoljuk, ez akkora méltánytalanság, hogy másfél éves munka után az emberek ne kapjanak pénzt érte. Nemkülönben az a tény, hogy egy hektár szőlőterületnek a telepítése körülbelül 500-600 ezer forintba kerül. Ha a szőlőt mint olyat kivágják, ki fog telepíteni, kinek lesz rá pénze, honnan, miből?
Ha nekünk szükségünk van arra, hogy exportbevételünk legyen, hogy a mezőgazdaságnak az exportbevétele az össznemzeti exportbevételből, amit dollárexportból kapunk, körülbelül egyharmada - ha erre szükségünk van -, a mezőgazdaság nem tudja nélkülözni a támogatást. Egy esetben lehetne erről szó, ha a közös piaci országok nem kapnának, a mezőgazdaság számára nem adnának támogatást. Ha ők nem adnak támogatást, akkor mi is meg tudunk lenni támogatás nélkül. De máskülönben nem tudunk meglenni. Szükség van pénzügyi támogatásra a mezőgazdaságban.
Kérem tehát a Miniszter Urat, hogy a százalék mértékére tud-e választ adni, és arra, hogy három hónapos intervallumban gondolkodhatunk-e a kamat megadásában.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me