KERTÉSZ ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)

Full text search

KERTÉSZ ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
KERTÉSZ ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Igen tisztelt Miniszter Úr! Említettem, hogy igen súlyosak a problémák a mezőgazdaságban, és úgy gondolom, hogy ennek a megoldása valóban részletesebb kimunkálást igényel. Az átmeneti tejfeleslegeket azt hiszem, intervenciók nélkül levezetni semmiképpen nem lehet, ugyanakkor a sertés vonatkozásában már az Ön meghallgatásakor kérdeztem, hogy az élősertés-export feloldása várható-e, ugyanakkor kérdeztem a malacexport lehetőségét is. Ön akkor ígéretet tett erre. Azt hiszem, ennek elejét lehetett volna venni, a nagyarányú kivágásoknak, a termelők jobban érdekeltté lettek volna téve, és különösen az aszálykár jelentésekor - azt hiszem, még mindig nem lett volna késő ezt az intézkedést meghozni. Ugyanakkor az össz- mezőgazdaság és ezen belül az élelmiszeripar jelentős valutakitermelő. Nem tudom, hogy akkor miből fogja az ország ezt a jelentős valutabevételt biztosítani.
Összességében úgy gondolom, hogy a mezőgazdasági ágazat húzó ágazat volt, az ipart is nagyon sok esetben kisegítette. Valóban egy átfogó koncepció kidolgozása szükséges, így most pillanatnyilag a választ elfogadni nem tudom. Köszönöm szépen. (Taps. )
Határozathozatal

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me