KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)

Full text search

KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)
KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP) Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nincs mód az idő rövidsége miatt arra, hogy a leírtakat elmondjam, viszont a kérdéseimet azért el fogom mondani.
Szeretném megjegyezni, hogy ezt az öt kérdést, amit felteszek Önnek, Miniszter Úr, a társadalombiztosítási albizottság minden tagja elfogadta, pártállásra való tekintet nélkül.
Lerövidítve a dolgot: kérdéseim közül az első három egy egységes folyamatnak, a társadalombiztosítás reformjának különböző fázisaira vonatkozik, a másik két kérdés a Társadalombiztosítási Alappal kapcsolatos konkrét kérdés.
Azt hiszem, elöljáróban illik annyit megjegyezni, hogy egy szociális válságban levő társadalomban elsőrendű kérdésnek tűnik a társadalombiztosítás reformja, és ezen reformfolyamatnak vannak meghatározott, el nem kerülhető lépései. Ezek közül én elsőnek teszem a társadalombiztosítási koncepciót, másodiknak a társadalombiztosítási törvényt, a harmadiknak pedig az önkormányzatra vonatkozó törvényt. Körülbelül ezt a menetrendet látta jónak a szociális bizottság is, mikor ez év június 13-ai ülésén a következő határozatot hozta: "A szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság felkéri a Kormányt, hogy szeptember 15-éig dolgozza ki és nyújtsa be az Országgyűlésnek a társadalombiztosítás ideiglenes önkormányzatának felállítására vonatkozó törvényjavaslatot." Tekintettel arra, hogy a mai napig sem a társadalombiztosításra vonatkozó kormánykoncepciót, sem a törvényjavaslatot, sem az önkormányzatra vonatkozó elképzeléseket nem volt módunk megismerni, felteszem a következő kérdéseket:
Van-e a népjóléti kormányzatnak az új társadalombiztosítási törvényre vonatkozóan koncepciója? Ha igen, milyen alapelveket fogalmaztak meg benne? Ha nincs még ilyen koncepció, mikorra kívánja a Népjóléti Minisztérium ezt megcsinálni? E kérdésre adott választól függően: ha a kormányzatnak van koncepciója a társadalombiztosításra vonatkozóan, mikor készül el a társadalombiztosításra vonatkozó új törvény?
Ettől függően természetes a következő kérdés is: ha nem készítette el - most már kimondhatjuk az általunk kért időpontra a Népjóléti Minisztérium a társadalombiztosítás ideiglenes önkormányzatára vonatkozó elképzeléseit, mikorra várható ez?
A következő két kérdésem már konkrétabb: Van-e Miniszter Úrnak tudomása arról, hogy a Társadalombiztosítási Alapot egyre nagyobb mértékben terheli az, hogy kénytelen fizetni a nyugdíjat olyan korengedménnyel nyugdíjazottak számára is, akiknek korábbi munkáltatója megszűnt?
A következő: egyes sajtóhírek szerint a Kormány elengedte az aszálykárok miatt súlyos helyzetben lévő termelőszövetkezetek társadalombiztosítási járuléktartozása után kivetendő kamatot. Van-e ilyen intézkedés valóban, és ha igen, valóban a Kormány hozta-e és milyen hatással lesz ez a Társadalombiztosítási Alapra? Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me