SZILASSY GÉZA, DR. (MDF)

Full text search

SZILASSY GÉZA, DR. (MDF)
SZILASSY GÉZA, DR. (MDF) Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr!
Közismertek azok az állapotok, melyek az önhibájukon kívül elmaradottá, leszakadttá váló megyék infrastrukturális helyzetét tükrözik. Ezen belül égető gondot jelent telefonhálózataink, telefonközpontjaink műszaki állapota és az ezer lakosra jutó telefonkészülékek számaránya. Ezek az állapotok a fenti városok, települések további lemaradását hordozzák, hiszen nem lehet eléggé hangsúlyozni ez igen fontos hírközlési, információáramlási eszközök jelentőségét a kialakulóban lévő piacgazdaságunk alakításában.
Kiemelten említeném Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, illetve annak székhelyét, .Nyíregyházát, ahol különösen aggasztóak ezek a helyzetek, és ezek a kérdések nap mint nap jelentkeznek, tudva azt, hogy a Dunántúl nagyobb városaiban folyamatosan épülnek és épültek a legmodernebb telefonközpontok.
Nagyon jól tudja mindenki, hogy a jelen helyzet kialakulásáért nem a jelenlegi kormányzat felelős, azonban e súlyos gond megoldását mégis a jelen kormányzatnak kell fölvállalnia.
Kérdezem a tisztelt Miniszter Urat, mit tesz a szaktárca az előbb említett helyzet mérsékléséért, illetve megoldásának érdekében. Történt-e már döntés abban, milyen távközlési rendszer, illetve rendszerek kerülnek kiépítésre, milyen lehetőségek állnak majd a fent említett, ilyen tekintetben is hátrányossá vált települések, városok részére, hogy távközlési rendszereikben legalább az országos átlagot elérhessék.
Köszönöm, hogy meghallgattak. Várom a miniszter úr biztató válaszát.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me