NAGY ANDRÁS (SZDSZ)

Full text search

NAGY ANDRÁS (SZDSZ)
NAGY ANDRÁS (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szavazás során nem szóltam akkor, amikor – úgy érzem –, belekerült egy ellentmondás a törvénybe. Nem akartam megakasztani a szavazás folyamatát, és végül is most, a jelen pillanatban úgysem tudjuk megoldani. Felhívom a tisztelt miniszter úr figyelmét, hogy a 18. és a 19. pontot – mind a kettő az én javaslatom volt –, támogatta mind az alkotmányügyi, mind a honvédelmi bizottság, és a Kormány jelen lévő képviselője is támogatta. Ezekben a szakmai alkalmasságról volt szó.
Tisztelt Miniszter Úr! A 18. § szavazásakor arra a kérdésre, hogy támogatja-e a javaslatot, azt mondta, hogy nem. Gondolom, ennek következtében a Ház nem fogadta el a törvényt. Tehát itt a hivatásos állomány követelményrendszerébe nem került bele a szakmai alkalmasság kitétel.
Ugyanilyen jellegű módosító javaslatom volt a 19. pont alatt, itt megint csak a "szakmai" szó beszúrása szerepel, amelyet viszont a Ház és a tisztelt miniszter úr elfogadott. Ennek következtében a hivatásos állománynál és a továbbszolgáló állománynál kettős követelményrendszer lépett jelen pillanatban érvénybe. Egyszer elő van írva a szakmai követelményrendszer, a másiknál pedig nincs ilyen tételesen, így előírva a szakmai követelményrendszer. Kérem majd a miniszter urat, hogy ennek a megoldásában segítsen. Azt hiszem, hogy egy módosító javaslattal a későbbiekben ezt meg lehet oldani, mert a kettős szabályozás nem praktikus. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me