DÉNES JÁNOS (MDF)

Full text search

DÉNES JÁNOS (MDF)
DÉNES JÁNOS (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Eörsi Mátyás képviselőtársam utólag megmagyarázta a magyar csodát, de ezt a magyar csodát már előtte sokan magyarázták, mi pedig élveztük, és eljutottunk ide, ahol vagyunk.
Eörsi Mátyás képviselőtársam megítélésem és érzésem szerint nem ajánl mást, mint azt, hogy a kecskére bízzuk a káposztát. Tudniillik a vállalatok élére került emberek, tisztelet a nagyon szerény kivételnek, a kontraszelekció termékei, és erkölcsileg, ugyancsak tisztelet a kivételnek, kérem szépen, igencsak használhatatlanok, hogy ezt a folyamatot lebonyolítsák. Tekintettel arra, hogy megszokták, hogy mindig nyitva volt a zsebük, és nyitva volt a svájci bankszámlájuk is, magyarul: nem tárgyalóképesek, nem élvezik ennek a népnek a bizalmát ilyen szempontból.
A magyar nép 1990. március 25-én és április 8-án döntött úgy, ahogy döntött, és olyan körülmények között, amilyen körülmények között dönthetett. Ebben az esetben a felelősöket kijelölte. Kijelölte a jelenlegi koalíció, a kormányzó pártok esetében, amelyhez (kis taps az SZDSZ soraiban) – köszönöm az elismerő tapsot – feltétlenül kell és szükséges a tisztelt ellenzék – amely a győzelemre jutott magyar ellenzéknek a része – konstruktív hozzáállása.
Azonban ebben a kérdésben feltétlenül meggondolásra kell őket a valóság kényszerítse. Az a valóság, amikor egy vállalatvezető, miután már vezérigazgatóvá küzdötte föl magát,és tíz párhuzamos igazgatót kinevezett, és a vállalati tanácsokkal, amelyeket 1985-ben spekulatív módon az akkori hatalom létrehozott, az áltulajdon-formálás, az áltulajdonnak a jogi megkonstruálásához, odavezetett – lásd prémiumosztások, lásd speciális helyzetük –, hogy a tulajdonlás, tehát csak ők vannak a lehetőségek útjában, éppen ezért a magam részéről óva intem a magyar társadalmat és a magyar jogalkotást, hogy kecskére – mohó kecskére – bízza a káposztát. (Taps a jobb oldalon.)
 

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me