MOLNÁR TIBOR, DR. (SZDSZ)

Full text search

MOLNÁR TIBOR, DR. (SZDSZ)
MOLNÁR TIBOR, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 473-as szám alatt benyújtott módosító javaslatot szeretném röviden indokolni, mely Eörsi Mátyás módosító javaslatához kapcsolódik. Módosító javaslatom a kormányelőterjesztés sokat vitatott 3. §-át érinti. Alapvetően meg kell állapítanom – mi, szabad demokraták is úgy gondoljuk –, hogy ez a 3. szakasz alapvetően elhibázott. Egyszerűen arról van szó, hogy minden tényleges érdemi döntést a Vagyonügynökség kezében összpontosít ma, s hiába próbáltuk érvekkel alátámasztani, hogy egy kormányszervre, egy államigazgatási szervre nem lehet rábízni ezt a nemzeti ügyet, a privatizációt. Úgy tűnik, minden érvelésünk hatástalan marad.
A 3. szakasz belső ellentmondásokkal terhes. Nagyon furcsának találom, hogy egyrészt ez a 3. szakasz megengedi az állami vállalatnak, hogy elhatározza, hogy átalakul, ugyanakkor, amikor az állami vállalat, amelynek erről dönteni kellene, az üzleti feltételeket valóban testközelből tudja megítélni, akkor a Vagyonügynökség semmibe veheti ezeket a feltételeket, s majd a Vagyonügynökség mondja meg ezeknek az állami vállalatoknak, hogy milyen feltételekkel alakulhatnak át. Mindenen túlmegy a 3. szakasz azon rendelkezése, amelyet a módosító javaslatomban elhagyni javasoltam. Ez a javaslat azt mondja ki, hogy az Állami Vagyonügynökség meghatározhatja, hogy melyek azok az ügyek az átalakulással kapcsolatban, amelyek nyilvánvalóan sértik a társadalom érdekeit, és a nemzetgazdaság megkárosításához vezetnek.
Szakmailag is elfogadhatatlan számomra. Miről van szó? Arról van szó, hogy egy kormány felügyelete alatt álló szervezet, mint a Vagyonügynökség, olyan hatáskört kapna e javaslat alapján, amely kimondhatná, hogy a társadalom érdekét milyen ügy sérti. Egy kormányszerv mondja meg, hogy a társadalom milyen érdekét sérti? Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Kormány! Remélem, ezt nem lehet komolyan gondolni, s Önök sem gondolják komolyan.
Ugyanez a helyzet a nemzetgazdaság megkárosításával kapcsolatos kitétellel. Mire lehet itt gondolni? Egyrészt arra, hogy szakmai hiba lenne. Ezt én a Kormány részéről fel nem tételezhetem. Ha pedig arra gondolok, hogy ez tudatosan kerül bele ebbe a törvényjavaslatba, akkor ez ékesen bizonyítja azt, hogy a Kormány erősen centralizálni akarja az egész privatizációval kapcsolatos ügyet.
Fel kell hívnom a figyelmüket arra, hogy amikor az alkotmányügyi bizottság ülésén ezeket a módosító javaslatokat tárgyaltuk, a Kormány tulajdonképpen egyetértett azzal a javaslattal, hogy maradjon el az a kitétel, hogy a Vagyonügynökség ne mondhassa azt, hogy egy bizonyos átalakulási ügy az egész társadalom érdekeit sérti.
Meg kell, hogy mondjam Önöknek, amenynyiben megszavaznák a módosító javaslatomat, az minket, szabad demokratákat akkor sem boldogít, hiszen nekünk alapvetően az egész koncepcióval van bajunk. Úgy gondoljuk, hogy az egész 3. §, amit a tisztelt kormánypárt betett ebbe a törvényjavaslatba, nem szolgálja a nemzetgazdaság ügyét, s a nagy nemzeti ügyet, amit privatizációnak nevezünk. Köszönöm szépen. (Taps balról és középről.)
 

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me