ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Valójában egyetlen kérdésről szeretnék szólni az alkotmánymódosítás tárgyában, jelesül az úgynevezett konstruktív bizalmatlansági indítvány kérdéséről. Mielőtt azonban ezt megtenném, még hadd reagáljak egy korábbi hozzászólásra, és hadd mondjam azt az MDF általam igen tisztelt frakcióvezetőjének: nem tartjuk szerencsésnek, hogyha az általunk felvetett szakmai érvekre politikai érvekkel válaszol, és úgy gondoljuk, különösen akkor nem szerencsés a FIDESZ-t az MSZP-vel való azonos álláspontra helyezkedés miatt mondjuk az egész alkotmánymódosítás szakmai kérdéseinek megítélésében egy lapra hozni és egy politikai váddal illetni, mert lehetséges ugyan, hogy a parlamenti demokrácia játéka következtében bizonyos szakmai kérdésekben az ember egy álláspontra kerül – mondjuk – a Szocialista Párt képviselőivel, de mivelünk ez a választások után történik meg, míg az MDF a választások előtt az MSZP-vel paktumot írt alá. (Derültség és taps.)
Ezek után hadd térjek rá arra a kérdésre, amellyel valójában foglalkozni szerettem volna. Írásban már előterjesztettem, de Önök valójában még nem kaphatták kézhez módosító indítványomat, amely az Alkotmány módosításáról szóló előterjesztés három szakaszának módosításáról szól. Ezért felolvasom annak két lényegi passzusát. Az általam benyújtott indítvány szövege a következőképpen hangzik:
1. szakasz: A képviselők legalább egyötöde a miniszterelnökkel szemben írásban bizalmatlansági indítványt nyújthat be. A miniszterelnökkel szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt a Minisztertanáccsal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványnak kell tekinteni.
2. szakasz: változatlan.
3. szakasz: az Országgyűlés tagjai többségének szavazatával megvonhatja a bizalmat a miniszterelnöktől.
Ez az a szöveg, amelyet Önök még nem kaptak kézhez, de valószínűleg az általános vita elérkezéséig kézhez fognak kapni.
Úgy gondolom, három kérdést kell megvizsgálnunk a bizalmatlansági indítványok természetéről folytatott vitákkal kapcsolatban. Ezek a kérdések a következők:
Először is szeretnék mondani néhány szót arról, hogy vajon a konstruktív bizalmatlansági indítvány mellett eddig elhangzott történelmi analógiák segítenek-e bennünket abban, hogy megértsük a helyzetet, és kiválasszuk az ahhoz képest helyes jogintézményt?
Másodszor szeretnék majd arról beszélni, hogy milyen jogi nehézségeket okozhat a konstruktív bizalmatlansági indítvány meghonosítása a magyar jogrendben.
Harmadik pontként pedig szeretnék mondani néhány szót arról, hogy mik azok a szociológiai és politikai következmények, amelyek feltétlenül be fognak következni megítélésünk szerint, ha a konstruktív bizalmatlansági indítvány helyet kap a mostani alkotmánymódosításban, és Önök azt el fogják fogadni.
Először is a történeti analógiákról: Tölgyessy Pétert fogom kissé hevenyészve idézni. Valahogyan a következőképpen hangozhatott az indoka: az NSZK és Spanyolország azonos indokok alapján vezette be jogrendjébe a bizalmatlansági indítványt, mint amilyen indokokkal most Magyarországon erre szükség van. Ennél több magyarázat az említett jogintézmény bevezetésének szükségessége mellett nem hangzott el.
Úgy gondolom, hogy alapvetően téves történeti analógiákkal van dolgunk. Nem kétséges, hogy a történeti analógiák helyesek, és segíthetnek számunkra abban, hogy megérthessünk egy szituációt, és kiválogathassuk a helyes jogintézményeket, de hogyha a történelmi szituációk nem azonosak, akkor valószínűleg a jogintézmények, amelyeket ki kell választanunk, sem lehetnek azonosak, és úgy gondolom, hogy mind a két esetben erről van szó.
Mondanék néhány szót, ami a spanyol szabályozást illeti. Nem kétséges, hogy Spanyolországban is létezik konstruktív bizalmatlansági indítvány, amelynek – mint Önök bizonyára tudják –, lényege az, hogy egy aktussal történik a fungáló miniszterelnöktől való bizalommegvonás, és ugyanazzal az aktussal egy újabb miniszterelnök kinevezése is megtörténik. Ez egy aktus, amely két jogkövetkezménnyel jár. Ez a szóban forgó jogintézmény lényege.
A spanyolországi szabályozás azonban ennél puhább, nem azonos azzal, amit ide elénk terjesztettek az MDF tisztelt képviselői. Spanyolországban a szabály úgy szól, hogy a képviselők tíz százaléka adhat be bizalmatlansági indítványt, de csak öt nap múlva történik határozás erről, és az öt napból az első két nap áll a képviselők rendelkezésére olyan célból, hogy alternatív indítványokat tegyenek. Úgy gondolom, hogy ez lényeges enyhítés és felpuhítása a konstruktív bizalmatlansági jogintézménynek. Tehát nem azonos azzal, amelyet elénk terjesztettek, ezért a spanyol példára való hivatkozás nem állja meg a helyét.
Úgy gondolom, hasonlóképpen nem helyes az NSZK példáját ide idézni. Mindenki tudhatja, aki itt ül, hogy Nyugat-Németországban azért vezették be a konstruktív bizalmatlansági indítványt, mert megtanulták a weimari leckét, amely arról szól, hogy meg kell akadályozni alkotmányos eszközökkel, hogy a végrehajtó hatalmat a Parlamentben ülő pártok szétverjék. Ebből a tanulságból táplálkozik a konstruktív bizalmatlansági indítvány Nyugat-Németországban. Úgy gondolom, hogy a weimari alaphelyzet lényegében különbözik a mai magyar helyzettől.
A weimari probléma lényege abban állt, hogy a Parlamentben helyet foglaló polgári középerőkhöz képest elég nagy számban voltak jelen jobboldali, szélsőjobboldali, szélsőbaloldali erők, és a polgári közép, amely a Kormányt alkotta, rendkívül könnyen bukásra szorulhatott, illetve kényszerülhetett, ha a szélsőjobb és a szélsőbal összefogott, amely szélsőbal és szélsőjobb együtt elég erős volt ahhoz, hogy megbuktassa, de ahhoz soha nem volt elég erős, illetve nem is állt szándékában, hogy új Kormányt, új miniszterelnököt válasszon meg, és így valójában szétverték a végrehajtó hatalmat. Ez a weimari alaphelyzet.
Magyarországon, itt most a Parlamentben nem ezek a körülmények forognak fenn. Nyilvánvaló, hogy weimari értelemben a magyar Parlamentben helyet foglaló minden párt polgári középpártnak számít. Úgy gondolom, hogy ebben a Parlamentben – weimari értelemben úgy gondolom, hogy ebben a Parlamentben – nem az a kérdés, hogy tudnak-e az itt ülő pártok Kormányt alakítani, mert én úgy gondolom, hogy tudnak. Nagyon kevés egymást kizáró elv létezik itt a tapasztalatok szerint. Ez a paktum, amelyet például most az SZDSZ meg az MDF kötött egymással, szinte azt a sugallatot mondatja velünk, azt sugallja nekünk, hogy valójában a két párt közötti kormányalakítás sem olyan lehetetlen, mint ahogy gondoltuk volna ezt néhány héttel vagy hónappal ezelőtt.
Úgy gondolom tehát, hogy ebben a Parlamentben nem az a veszély, hogy az itt ülő pártok nem akarnak, és ha akarnak, akkor nem képesek Kormányt alakítani együtt. Tehát úgy gondolom, hogy ez a veszély, amely Weimarból jön, Magyarországon most nem lelhető fel, ezért nem helyes erre hivatkozni.
Ennyit a történeti analógiákról.
Térjünk rá a második kérdésre. Úgy gondolom, hogy van egy olyan pontja a hatályos Alkotmánynak, amelynek a betartása rendkívüli nehézségekbe fog ütközni akkor, ha meghonosítjuk a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményét. Ez abból fakadt, mint Önök ezt bizonyára nagyon jól tudják, szerepel az Alkotmányban egy olyan passzus is, amely azt mondja, hogy a miniszterelnököt megválasztani és a leendő Kormány programját elfogadni egyszerre kell. Namost, akkor, hogyha az a helyzet áll elő, hogy konstruktív bizalmatlansági indítványt nyújtanak be egy fungáló miniszterelnökkel és annak Minisztertanácsával szemben, akkor valójában itt nem is két jogkövetkezmény van, nem is két jogi aktus zajlik le egy fizikai aktussal, hanem valójában három. Meg kell buktatni a fungáló miniszterelnököt, meg kell választani ugyanazzal az aktussal az újat, mi több, azonnal el kell fogadni annak a programját.
Úgy gondolom, hogy mivel a jog egyidejűséget ír elő a három dolog esetére, ez szinte tarthatatlan, egy olyan jogi probléma, amely lehetetlenre kötelezi a Parlamentben helyet foglaló pártokat, tehát a két szakasz közötti jogi ellentmondást valamilyenképpen orvosolni kell. Ez a mostani formájában önellentmondásos.
Ennyit a jogi bizonytalanságról.
Ezek után hadd térjek rá a szociológiai kérdésekre. Úgy gondolom, hogy ez az egész vitának a veleje. Arra a kérdésre kell itt választ találnunk, hogy vajon a konstruktív bizalmatlansági indítvány stabilabbá teszi-e a mindenkor hivatalban lévő kormány működését, vagy sem. A Fiatal Demokraták Szövetségének frakciója úgy véli, hogy nem teszi stabilabbá, mi több megingatja azt pozíciójában.
Úgy gondoljuk, hogy ez a jogi konstrukció éppen ellenkező hatást fog kiváltani, mint amely eredeti szándéka volt. Erre öt példát tudok említeni.
Először is: mi az alaphelyzet? Az alaphelyzet az, hogy létezik egy Kormány, léteznek a miniszterek, van egy kormánytöbbség, és van a Parlamentben egy kisebbség. Ahhoz, hogy a Kormány a bizalmatlansági indítvány következtében megbukhasson, a kormánytöbbségből kisebbséggé, ellenzéki kisebbséggé kell átalakulni, míg az ellenzék oldalán arra van szükség, hogy kormánytöbbség alakuljon ki, vagyis nyilvánvaló, hogy a korábbi többség egy részének át kell állni a mostani ellenzék vagy kisebbség oldalára, ha azt akarja elérni, hogy egyúttal megbuktassa a miniszterelnököt, és megválaszthassa az újat. Úgy gondolom, hogy olyan körülmények között, amikor egy miniszter benn ül a Minisztertanács ülésén, és ugyanakkor tárgyalásban áll az akkor még ellenzékben lévők képviselőivel az új Kormányban való esetleges helyet foglalásról, ez semmiképpen sem tesz jót a kormányzati stabilitásnak.
De most nem kívánok különösebb példákat hozni, de mindenki ismerheti azt a nyugatnémet esetet, még a hetvenes évek elejéről, amikor ugye arról volt szó, hogy szociáldemokraták akarták megbuktatni a kereszténydemokratákat, és az történt, hogy át is álltak annak rendje és módja szerint a kereszténydemokratáktól néhányan a szociáldemokratákhoz, de rejtélyes módon ezzel egyidőben átálltak néhányan a szociáldemokratáktól is a kereszténydemokratákhoz, így az arány nem változott, csak a személyi összetétel, és ez a plenáris ülésen derült ki, sokakat meglepetésként érve.
Azt gondolom, hogy ilyenfajta események előfordulása nem segíti a magabiztos kormányzati munkát, nem kellene ilyennek kitenni magunkat, és ez a jogintézmény bizony ilyen következményekkel is járhat.
Második pontként azt szeretném elmondani, hogy egy ilyen típusú egyezkedésben, amikor az ellenzék megpróbál kormánytöbbséget kialakítani maga körül titkos tárgyalások formájában, akkor a beszélgetés és az egyezkedés valójában sohasem elvekről, és nem intézkedésekről és nem programról szól, mert a helyzetből következően nem is szólhat, hanem mindig személyekről szól és pozíciókról szól, a program szóba sem kerülhet, és ez szintén nem segíti az elkövetkezendő új Kormánynak a stabilitását.
Harmadik pontként, ha mégis fölmerülnek azonban valamifajta elvek – mondjuk leendő kormányprogram elve – ezeken a titkos tárgyalásokon, akkor mindig kiderülhet a későbbiekben, hogy az ördög a részletekben lakozik, és bár elvekben egyetértés volt, mint a földtörvény esetében, a részleteknél azonban ki fog derülni, hogy koránt sincs olyan nagymérvű egyetértés. Ez szintén nem segíti a leendő kormány stabilitását.
Negyedszer: úgy gondolom, hogy az ilyenfajta tárgyalások természetükből fakadóan csak titkosak lehetnek, következésképpen nagyon be fog szűkűlni azoknak a köre, akik nem politikusként, hanem szakértőként jöhetnének számba bizonyos fontos állami pozíciók betöltésénél. Egy ilyen konstrukció ennek a lehetőségét is nagyon beszűkíti. Úgy gondolom, hogy ez sem kívánatos, nem segíti elő a kormányzati stabilitást.
És végezetül, ötödször – és ez a legsúlyosabb, azt gondolom –, ilyen körülmények között valószínűleg a kormánytöbbség oldalán ülők nemigen tehetnek mást egy konstruktív bizalmatlansági indítvány létezése esetén, mint hogy nem elsősorban szakmai szempontok alapján, hanem a lojalitás és a megbízhatóság alapján fogják kiválogatni maguk mellé a munkatársaikat, akiktől nem kell tartani, hogy átállnak egy konstruktív bizalmatlansági indítvány megszületése esetén a mostani ellenzék oldalára.
Ez pedig nem fog jót tenni a Kormány szakmai munkájának, mert nem a szakmai megbízhatóság, hanem a politikai lojalitás lesz az első számú útmutató. Ez pedig szintén nem eredményez szakmailag fölkészült és stabil Kormányt.
Úgy gondolom, hogy mindezeket a körülményeket számba véve arra kell kérnem a képviselőtársaimat, hogy jól gondolják át, mielőtt a nevüket adják és felelősséget vállalnak egy ilyen jogintézmény bevezetéséhez, amely teljesen szokatlan a magyar jogrendben, kipróbálatlan, nemzetközileg sem csak pozitív tapasztalatai vannak, és az általam fölvetett kételyekre nemigen lehet megnyugtató választ kapni, vagy ha lehet is, akkor ez idáig nem kaptunk rá. Mindenkit kérek, hogy lehetőleg ne szavazzon egy olyan intézmény mellett, amely ilyen veszélyeket rejt magában, és valószínűleg több kárt okozhat, mint amenynyi hasznot hajthat.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
