SZOKOLAY ZOLTÁN (MDF)

Full text search

SZOKOLAY ZOLTÁN (MDF)
SZOKOLAY ZOLTÁN (MDF) Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Egyetértek azzal, hogy a vizsgálódásnak más lapeladásokra, átalakulásokra is ki kell terjednie, és hogy az Axel Springer Budapest Kft. ügyletei már csak azért sem vizsgálhatók egyedi esetként, mert a nemzeti vagyon bizonyos fokú elkótyavetyéléséről van szó, amely ellen több parlamenti párt is felemelte már a szavát. Fontosnak tartom azt is, hogy megvizsgáljuk a 19 megyei lap tulajdonjogi helyzetét, működési feltételeiket, a szerkesztőségek viszonyát a jelenlegi magyar belpolitikai helyzethez azért is, mert élénken él még emlékezetünkben, hogy néhány megyében a főszerkesztő nem tudott vagy nem akart esélyegyenlőséget teremteni a választási küzdelmek során. Számomra különösen fontos pontja a bizottsági javaslatnak a népszavazás által előírt és a sajtó területén is érvényesítendő vagyon-elszámolási kötelezettség. Ezzel a Fidesz módosító javaslatának 5. pontja is, mint hallottuk, egyetért, bár ők külön vizsgálóbizottság kiküldését javasolják. Emlékeztetni szeretném a tisztelt Országgyűlést arra, hogy a párttörvény értelmében az MSZMP által alapított vállalatok nem a tényleges mérleg szerinti vagyonukkal, csupán a költségvetési kapcsolatok formájában, tehát a befizetett nyereség, illetve kapott támogatás szerint jelennek meg a vagyonmérlegben. Véleményem szerint azonban ez esetünkben a párttörvény hiányossága, illetve az a tény, hogy a párttörvény ellentmond a népszavazás által előírt vagyon-elszámolási kötelezettségnek, és a kétféle elszámolás nem kapcsolható össze. Szeretnék idézni egy mondatot Nyers Rezsőnek egy leveléből, melyet Hagelmayer Istvánnak, az Állami Számvevőszék elnökének írt február 13-án: "A pártvagyon forgalmi értékben történő számbavételére, sajnálattal tájékoztatom, az MSZP nem tud és nem is kíván vállalkozni." Ugyanakkor ennek a levélnek egy későbbi mondata fölajánlja, hogy készek vagyunk arra, hogy a párt által alapított vállalatok tárgykörében a tisztelt Számvevőszéket vagy az Országgyűlést igény szerint informáljuk. Javaslom, hogy nyújtsunk segítséget Nyers Rezsőnek és az MSZP-nek ebben a vonatkozásban, annál is inkább, mert a megyei lapokat kiadó vállalatok elhelyezésére, valamint a szerkesztőségek elhelyezésére szolgáló épületek, tudomásom szerint, ma is a magyar állam tulajdonában és az MSZMP Központi Bizottságának kezelésében vannak. Nem nyelvbotlás volt. Legalábbis a tulajdoni lapok ezt tüntetik fel. Mármost, ha feltételezzük, hogy a födhivatalokban lévő okmányok a valós tulajdoni és kezelői viszonyokat tartalmazzák, akkor ezek az ingatlanok nem a lapkiadó vállalatok tulajdonában, illetve kezelésében vannak, korábban önkormányzati tanácsi kezelésben voltak, tehát az MSZMP-nek ezekkel az ingatlanokkal is el kellett volna számolnia. Ennek híján ugyanis, ha ragaszkodtunk volna a törvényes előírásokhoz, akkor nem kerülhetett volna sor a párt bejegyzésére, nem indulhattak volna a választásokon, és egy színfolttal szegényebb lenne a tisztelt Ház, amelynek figyelmét ezúton is tisztelettel megköszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me