BÍRÓ FERENC, DR. (MDF)

Full text search

BÍRÓ FERENC, DR. (MDF)
BÍRÓ FERENC, DR. (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy jelentőségű törvénymódosítás van ma a Parlament előtt. Azt hiszem, egyik legfontosabb választási ígéretünk volt, hogy megakadályozzuk az állami vagyon további átmentését, ezzel egyben védjük a leendő önkormányzati tulajdont. Most mégis olyan dologról szeretnék beszélni, amit ez a törvénymódosítás nem fed le, de a valóságban nagyon is létező – erre is valamilyen megoldást kell keresni.
Az állami vagyon átmentése nemcsak ilyen módon folyik, hanem tulajdonképpen a költségvetési pénzekből is. A tanácsoknál különböző pénz-átcsoportosításokból, különböző pénzmaradványokból ugyanilyen módon folyik – természetesen kisebb összegekben – a vagyon kimentése. Úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat 1. §-ának 3. pontjában javasolt vagyonellenőrző bizottságok véleményezhetnék a tanácstestület elé kerülő ilyen jellegű átalakításokat is. Éppen az a nagy baj, hogy a tanácsok elé kerülő ügyek, tulajdonképpen az átalakítás körébe tartozó vállalatok, a kft-kben, rt-kben való részvételek a tanácstagok laikussága miatt jutnak túl a testületi üléseken. A tanácstagoknak nincsen a gazdasági kérdésekben megfelelő rálátásuk, ezért feltételezem, hogy ezek a testületek, ezek a vagyonellenőrző bizottságok szakemberekből fognak állni. Ők nagy mértékben megkönnyíthetnék a tanácstagok döntéshozatalát.
Azt hiszem, ha komolyan akarjuk venni választási ígéreteinket, akkor sürgősséggel el kell fogadnunk ezt a törvényt, mert például Baranya megyében hétfőn 400 milliós vagyon sorsáról fognak dönteni a tanácstagok. Azt hiszem, a sürgősséget ez is indokolja.
Tisztelettel kérem, hogy a törvénymódosítás javaslatát minél előbb fogadjuk el. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me