KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Három hozzászóláshoz szeretnék kapcsolódni, mindenekelőtt Vastagh Pál képviselőtársunk hozzászólásához.
Az ő hozzászólása egyrészt valóban általánosságban szólt a javaslathoz, másrészt pedig indokolta a saját módosító javaslatát. Ami az általános hozzászólását illeti, itt tulajdonképpen két aggodalom fogalmazódott meg: egyrészt a politikai megállapodással kapcsolatos aggodalom, másrészt pedig az az aggodalom, hogy a Kormány valamilyen módon - az új parlamentáris rendszerben - fölé kerülhet az Országgyűlésnek.
Én úgy hiszem - miután jóhiszeműen közelítem meg ezt a kérdést, hogy ez az aggodalom valamiféle régi beidegződésekből táplálkozik. Régi beidegződésekből, amikor tudjuk, hogy az állampárt és a pártállam rendszerében bizonyos politikai döntések előzték meg a törvényhozási munkát, és ez a törvényhozás merő formalitás volt az esetek nagy többségében. Az a vita, amit a Parlament előtt láttunk, az egy előre eldöntött kérdésekről szóló, valójában nem tartalmi vita volt, mondhatjuk azt, hogy az esetek többségében színjátéknak lehetett volna minősíteni.
Én azt hiszem, hogy most egy egészen más politikai, történelmi szituációba érkeztünk, a parlamentáris demokrácia szituációjába, és ilyen körülmények között nem szabad elfelejteni, hogy szabad választásokon legitimált, a választópolgárok szavazatával megerősített politikai pártoknak a megállapodása egészen más megítélés alá kell hogy essék, mint az állampárt diktátuma.
Nem zárható ki, hogy azok a politikai pártok, amelyek a parlamentarizmus színterén különböző helyekre kerültek, bizonyos alapvető kérdésekben politikai megállapodást kössenek egymással, és hogy ez nem fogja kizárni a parlamentarizmus érvényesülését, hanem éppen hogy elősegíti, annak a végső biztosítéka az, hogy az Országgyűlés, a szabadon választott képviselők, mi fogjuk megtárgyalni ezeket a konkrét javaslatokat, és felelősségünk tudatában fogunk dönteni róluk.
A pártoknak a megállapodása, a politikai megállapodás egyfajta keret, de a végső döntést a magyar Országgyűlés fogja meghozni, mi fogjuk meghozni.
Nem érzem tehát, hogy bármiféle aggodalomra adhatna okot az, hogy valamiféle politikai megállapodás előzte meg a mai törvényhozói munkánkat, és azt a munkát is, amely jelentősebb előkészítés után gondosabb és körültekintőbb megvitatást követően majd a jövendő országgyűlési ülés elé fog kerülni a Parlament az alkotmánymódosítás nagy része. Bizonyos sietség, ami azt gondolom, hogy indokolt azért, hogy az országnak lehessen végre kormánya, és nem érzem, hogy emiatt a közvéleményben bármiféle aggodalom lenne jelen. Nem érzem, hogy a közvélemény aggodalommal figyelné, hogy mindjárt alkotmánymódosítással kezdjük a munkánkat. Úgy érzem, hogy a közvélemény akkor aggódna joggal, ha most itt még hónapokig vitáznánk a különböző jogi megoldásokon és közben az érdemi döntéseket nem tudná meghozni a Kormány, mert nem is lenne Kormánya az országnak.
Nyilvánvaló, hogy az alkotmánymódosítást, tüzetes megvizsgálást követően meg kell vitatni minden részletét, és a lehető legjobb megoldást kell elfogadnia az Országgyűlésnek. Azonban ezeket a kérdéseket külön kénytelenek voltunk kiemelni, soron kívül kellett megvitatni, bizonyos gyorsasággal, ami magában rejti az esetleges fogalmazásbeli pontatlanságokat is, hogy nem a nem kiérleltebb szöveg került talán a végén elfogadásra, de azt hiszem, hogy erre most szükség volt, szükség volt ahhoz, hogy az országnak kormánya lehessen. Mindazonáltal meg kell jegyeznem, hogy amikor úgy tekintem, hogy ez egy régi reflexből eredő aggodalom, ami a megállapodással kapcsolatos, ugyancsak régi reflexből folyó aggodalomnak értem azt is, amely az Országgyűlésnek a Kormány által történő háttérbe szorítását fölveti, mintegy jogosnak látszó aggodalmat.
Vastagh Pál, aki egyébként az alkotmányokban járatos ember, nagyon jól tudja, hogy a parlamentáris demokráciákban természetes az, hogy egy végrehajtó tevékenység, és egy törvényhozó tevékenység a lehető legteljesebb mértékben egymástól el legyen választva. És ez nem formai kérdés, hanem a felelősség kérdése. Nyilvánvaló, hogy csak úgy lehet jól dolgozni, hogyha megválaszthatja a munkatársait a végrehajtásért felelős személy, és nyilvánvaló az is, hogy csak úgy várható el a felelősségteljes munka, ha a felelősség valóban megállapítható.
Ha figyelembe vesszük és végigvesszük azt a csődöt, amelyben Magyarország most van, az egyik legmegdöbbentőbb jelenség, azt hiszem, hogy nem lehet megállapítani, nem lehet tisztázni a személyes felelősség kérdését. Nem tudjuk, hogy ki a felelős.
Azt hiszem, hogy ezen egyszer és mindenkorra változtatni kell, és a kormányzati tevékenység területén ezt a célt szolgálja ez a változás, túl az elméleten. Az elmélet ugye az, hogy el kell választani a végrehajtó és a törvényhozó tevékenységet, de gyakorlatilag azt a célt szolgálja, hogy a felelősség egyértelműen megállapítható legyen.
A felelősség a végrehajtó tevékenységén igenis a miniszterelnöké. És a miniszterelnök csak akkor tud felelősséget vállalni, ha ő választja meg azt a csapatot, amelyikkel végrehajtja a programját. Az Országgyűlésnek a primátusa pedig biztosított továbbra is, biztosított azért egyrészt, mert a végrehajtási tevékenység a törvények keretei között folyik. Tehát a törvényhozó hatalom, a magyar Országgyűlés határozza meg alapvetően a kormányzás irányát is, és a Kormány ennek a törvényhozásnak alárendelten, a törvényeknek alárendelten fejti ki e tevékenységét.
Ez a legfőbb biztosíték. További biztosíték a bizalmatlansági indítvány intézménye, tehát, hogyha nem tetszik az Országgyűlésnek a végrehajtói munka, akkor bizalmatlansági indítványt terjeszt be, és megbuktatja a Kormányát. Ez a biztosíték az Országgyűlés primátusára, és ez a biztosíték továbbra is fenn van, sőt az általunk majd javaslandó bizalmatlansági indítvány intézményében, ami ugye a konstruktív bizalmatlansági indítvány és ami azt jelenti, hogy az Országgyűlés maga fogja megválasztani az új miniszterelnököt bizalmatlansági indítvány elfogadásával egyidejűleg, tehát ha a Kormányt megbuktatja, akkor egyidejűleg új miniszterelnököt választ, ellentétben a mostani helyzetből, amikor a köztársasági elnök javasolná újra egy kormánybukás esetén a miniszterelnököt.
Úgy érzem, hogy tovább erősíti az Országgyűlésnek a jogkörét a miniszterelnökkel szemben az általunk javasolt megoldás, hogyha ezt komplex módon nézzük és értelmezzük. Az a további biztosíték a primátusra vonatkozóan, hogy a miniszterelnököt magát az Országgyűlés választja, ez a parlamenti demokráciában meg kell mondanom, hogy teljesen szokatlan intézmény, legalábbis nem általános. Általánosságban a miniszterelnököt - éppen a végrehajtó hatalom és a törvényhozó hatalom egymástól való elválasztása érdekében - a köztársasági elnök szokta kinevezni, és nem az Országgyűlés választja. Mi azonban úgy gondoltuk, hogy ebben a mostani szituációban, amikor a parlamenti demokrácia kialakulásának tulajdonképpen a kezdetén vagyunk, és amikor a leglegitimebb mégiscsak a magyar Országgyűlés, a választópolgárok akaratából létrehozott szervezet, megnyugtatóbb, hogyha fenntartjuk a miniszterelnök Országgyűlés által történő választását. Megnyugtatóbb azért is, hogy a parlamentáris demokrácia intézményeinek kialakulásánál valószínűleg nem célszerű elmenni még elméletileg sem egy prezidenciális elnöki rendszer irányába, bár nem jelentené nyilvánvalóan ez a változás ezt, de úgy gondoljuk, hogy az Országgyűlésnek a jogkörét minden vonatkozásban fenn kell tartani. Viszont nem érinti az Országgyűlés jogkörének, a jogkörét a Kormánnyal szembeni primátus szempontjából az, hogyha a minisztereket nem az Országgyűlés választja, hiszen a miniszterelnökön keresztül befolyásolhatja a miniszterek kinevezését is az Országgyűlés nyilvánvalóan és a bizalmatlansági intézménnyel a továbbiakban is nyomást gyakorolhat a miniszterelnökre, hogy a nem megfelelően dolgozó minisztereitől megszabaduljék. De az megengedhetetlen, hogy ne a miniszterelnök felelőssége legyen a végrehajtás.
Ez a változtatás indoka. Köszönöm szépen.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
