VASS ISTVÁN (SZDSZ)

Full text search

VASS ISTVÁN (SZDSZ)
VASS ISTVÁN (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés !
A magam nevében kívánok egy pár szót szólni, nem akarok visszaélni a türelmükkel.
Előzetes beszélgetéseink alapján, amit a független szakszervezeti szerveződésbe tömörült emberekkel folytattam - akik most akár a balinkai bányaüzemekben, akár a budapesti, vagy a debreceni vagy az ózdi BHG-ban rendes munkaidejüket töltik -, kiderült ezekből a beszélgetésekből, hogy az új Kormánytól mindenféleképpen elvárják, hogy ott valódi munka folyjon, érdemi alkotómunka, ellenőrizhető munka folyjon, felelős munka folyjon. Ehhez viszont elengedhetetlen az ellenőrizhetőség, elengedhetetlen a korrekt, egyértelmű, határozott jogi szabályozás.
Ezért szeretnék csatlakozni a már elhangzottakhoz, ami arra vonatkozott, hogy a módosító javaslat 3. §-ában az alkotmány 37. §-ának (2) bekezdésére vonatkozóan, amiben a tárca nélküli miniszterek ellátják a minisztertanács által meghatározott feladataikat, elhangzott egy javaslat, hogy ez a joghely határozza meg a tárca nélküli miniszterek legnagyobb számát.
Abból kiindulva, amit az elmondottak elején említettem, a vélemények összegzéseképpen úgy érzem, hogy ez nagyon is szükséges ahhoz, hogy valóban ellenőrizhető legyen az érdemi munkavégzés, valóban látható legyen, mert ezek az emberek elvárják ezt az új Kormánytól. Meggyőződésük egyébként, hogy meg is fogják kapni. Nagy tisztelettel figyelik, ami most itt történik a Parlamentben, ezért úgy érzem, hogy elengedhetetlen, hogy ilyen határozott, karakteres, egy módon értelmezhető jogi szabályozást hozzunk, ha már az alaptörvényünket, az Alkotmányunkat próbáljuk a mi megfelelő szándékaink szerint módosítani. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me