PREPELICZAY ISTVÁN (FKgP)

Full text search

PREPELICZAY ISTVÁN (FKgP)
PREPELICZAY ISTVÁN (FKgP) 1147-es szám alatt módosító javaslatot adtam be, ennek egyik pontját kívánom megindokolni, nevezetesen az 1. számú melléklet 2. fejezetével foglalkozik a Parlamentben képviselettel rendelkező pártok támogatásával kapcsolatban.
Szeretném leszögezni, hogy itt egy 4 millió forintos költségcsökkentést javasoltam, ami úgy a költségvetéshez, mint a költségvetési hiányhoz viszonyítva nem számottevő összeg, tehát sokaknak úgy tűnhet, hogy ez a bizonyos Parkinson törvénykönyv képviselőházi biciklitárolójának esete. Nem erről van szó. És természetesen nem arról van szó, hogy demagógiával kívánok fellépni az MSZP-vel szemben. Egész egyszerűen arról van szó, hogy ez a viszonylag kis tételű költségvetési rész, amelyik a Parlamentben képviselettel rendelkező pártok támogatását taglalja, a költségvetésnek egy olyan része, amelyik relatív, objektív módon ellenőrizhető. Tudniillik ez egy adottság, melyik párt hány képviselővel rendelkezik a Parlamentben. Nyilván ez adhatja meg a támogatás mértékét, mert ez az objektív szám. Nyilvánvaló az is, hogy a legkisebb, képviselőkkel rendelkező párt bizonyos magasabb összeget kap a működéséhez, mint a legnagyobbal rendelkező. Ezzel együtt, hogyha ezt figyelembe véve vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy a FIDESZ a maga 21 képviselőjével 27 millió forint körüli támogatást kap, a Független Kisgazdapárt a 44 képviselőjével 37 milliót (közbeszólások: Sok!) . Ezek után van az MSZP, amelyik 32 képviselővel szinte a középarányosa a két pártnak, és érdekes módon 36 milliót kap. Úgyhogy itt erre a jelenségre kívántam inkább felhívni a figyelmet, hogyha egy ilyen tételnél, amelyik számszakilag ellenőrizhető, meghatározható, a költségvetés nem a realitásokat tükrözi, akkor ez egy kicsit számomra megkérdőjelezi azt, hogy a többi, amit nem tudok ellenőrizni, mert hisz nincs is lehetőségem rá, az mennyire reális. Köszönöm. (Gyér taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me