TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP):

Full text search

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP):
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP): Köszönöm a szót, Elnök Úr! Rendkívül röviden kívánok reagálni Hack képviselő úr felszólalására. Nevezetesen arra hívnám fel a figyelmet, hogy bár Hack képviselő úr jelezte, hogy ők már egy éve felkészültek a kárpótlási törvényre, és töretlen volt abban az álláspontjuk – úgy látszik, hogy engem megcsal a memóriám, mert én úgy emlékszem, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége először mindenkinek 20 ezer forint átadását indítványozta (zaj) amit én annyira komolyan vettem, hogy szaladtam volna is a pénztárba (derültség) mivel akkor éppen pénzszűkében voltam, de kiderült, hogy ez az elképzelés csak 20 ezer forintos capitaly-jegy adására vonatkozott, nem készpénzre.
Később, amikor országszerte – én azt hiszem, itt tisztelettel legyen szólva, de mégsem tudom máshogy kifejezni magam – derűvel fogadták ezt a nagy szürkeállomány által tálalt (derültség) megoldási módozatot, ezt követően került arra sor, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége azt mondotta, hogy ebben az ügyben ők már semmiféle szót nem kérnek, ebben az ügyben ők nem kívánnak álláspontot kifejteni, a vita további részeiben nem fognak hozzászólni ehhez a kérdéshez. Hát kérem, ez is egy megoldás, mert én személy szerint vártam volna a nagy szürkeállománytól a ragyogó megoldást, amellyel mi nem rendelkezünk. (Zaj. Az elnök csenget.)
Ehelyett sajnálatos módon Hack képviselő úr most megfeledkezett arról, hogy melyek voltak a valóságos előzmények, és a Független Kisgazdapárt egy előre kitűzött testületi döntésével kapcsolatban kívánt álláspontot elfoglalni, amit viszont én megengedhetetlennek és a kisgazdapárti belügyekbe való beavatkozásnak minősítek. (Zaj.) Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me