ELNÖK (Dornbach Alajos)

Full text search

ELNÖK (Dornbach Alajos)
ELNÖK (Dornbach Alajos): Emlékeztetem önöket, hogy a tegnapi ülésnapon a költségvetési bizottság jelentése, illetve módosító javaslata kiosztására már időhiány folytán nem került sor, azt a tisztelt képviselők ma kapták kézhez. Így csak ma tudunk határozni a határozattervezetről.
Az országgyűlési határozati javaslathoz módosító javaslatot nyújtott be dr. Békesi László képviselő úr a Magyar Szocialista Párttól 2661-es számon, valamint a költségvetési bizottság 2714-es számon. A két módosító javaslat egymást kizáró megoldásokat tartalmaz a határozati javaslat második mondatára.
Dr. Békesi László képviselő úr javaslata szerint az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Kormány most nem tesz javaslatot az 1991. évi költségvetési előirányzatok módosítására. Ugyanakkor felkéri a Kormányt, hogy az első félévi eredmények ismeretében a harmadik negyedévben tegyen javaslatot az Országgyűlés részére a felhalmozódott feszültségek csökkentésére, egyes költségvetési előirányzatok módosítására.
A költségvetési bizottság javaslata szerint az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Kormány a helyzetértékelés alapján most nem tartja indokoltnak a költségvetési előirányzatok módosítását. Egyben a törvényi hivatkozásnál pontosításra tesz javaslatot, amely szerint a 23. § (3) bekezdésére történő visszahivatkozás a helyes.
Először a költségvetési bizottság javaslatát teszem fel szavazásra. Picit várnunk kell; pénzügyminszter úr nyilatkozatára van szükség, hogy támogatja-e a költségvetési bizottság javaslatát. (Kupa Mihály nincs a teremben.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me