CSÉPE BÉLA (KDNP):

Full text search

CSÉPE BÉLA (KDNP):
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy röviden összefoglaljam frakciónk véleményét erről a törvényjavaslatról.
Engedjék meg, hogy én is azzal kezdjem, érdekes, hogy a kárpótlással kapcsolatos vitának mennyire más volt a légköre, mint ezé. Holott én megkockáztatom azt a véleményt, hogy itt egyáltalán nem kisebb ügyről van szó. Kárt ugyanis nemcsak azzal lehet okozni, hogyha tulajdont vesznek el, hanem azzal is, hogyha az állami vagyont, a közpénzt hűtlenül kezelik; márpedig itt több mint 40 éven keresztül a közpénzek kezelése pazarló és diszfunkcionális volt. És ennek az elemei még jelenleg is megvannak.
Véleményem szerint a közpénzeknek ilyetén való kezelése az elmúlt 40 évben nagyobb kárt okozott az állampolgároknak – beleértve azokat is, akiktől tulajdont vettek el – mint a kárpótlásnak a tárgyát képező tulajdonok. Erre alapozva mondanám azt, hogy ennek a törvénynek igen nagy a jelentősége, és igen fontos, hogy az Állami Számvevőszék megfelelő szabályozást kapjon, megfelelő jogi környezetben végezhesse munkáját.
Az állami költségvetéshez tartozó pénzek, az önkormányzati pénzek, a társadalombiztosításhoz tartozó pénzek, maga az állami vagyon egy olyan óriási közpénz fogalma alá tartozó komplexumot képez, amely csak aláhúzza ennek a törvényjavaslatnak a jelentőségét. És itt eszembe jut – ismét célozva a múltra –, hogy az elmúlt 40 év alatt a pártállammal összefonódott csúcsellenőrző szerv, a Központi Népi Ellenőrző Bizottság tette tulajdonképpen lehetővé azt a fajta károkozást, amit én az előbb egészen röviden érintettem. Nos, ez a csúcsszerv, mint fő-fő ellenőrző szerv kezében tartva mindazt a jogi lehetőséget, amellyel befolyásolhatja akár a gazdálkodókat, akár a közpénzek kezelését, lehetővé tette azt a rablást, ami történt.
Nyilvánvaló, hogy akkor a KNEB utódjaként – de ez az utód szó itt semmiképpen nem jó, hanem a témában az utódként megjelölt szervnek, az Állami Számvevőszéknek nyilván egészen másnak kell lennie, a felállásnak, a helyzetének, a jogi körülményeinek. Ezért mi örömmel üdvözöljük ezt a törvényjavaslatot és mi is hangsúlyozzuk és megdicsérjük az ad hoc bizottságnak a munkáját. Egy ilyen fontos kérdésben most az a különös helyzet van, hogy egy bizottsági önálló indítvány alapján fog a tisztelt Ház törvényt alkotni.
A magam részéről ezzel kapcsolatban még azt szeretném kiemelni, hogy a Parlamentnek való alárendelés teljesen helyénvaló. Ezzel kapcsolatban azonban arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy magának a Parlamentnek a munkájához is szükség van erre a szervre, az Állami Számvevőszékre. És itt merül fel az a gondolat, megítélésünk szerint is szükséges az a bizottság, amelyet a törvényjavaslat tartalmaz. Tudniillik maga a költségvetési bizottság szerteágazó feladatainál fogva nem tudja kellő módon ellátni az Állami Számvevőszékkel való kapcsolatot. Ez a kapcsolat semmiképpen nem lehet valamiféle utasításokkal való dolgozás, mert az Állami Számvevőszéknek a függetlenségét kell biztosítani elsősorban a végrehajtó hatalomtól, és ez nagyon jelentős, mert ez a KNEB szempontjából teljesen nem így volt, éppen ellentétje volt ennek – tehát a végrehajtó hatalomtól való függetlenséget és a Parlamentnek való alárendeltséget mi úgy fogjuk fel, hogy ezzel van biztosítva az Állami Számvevőszéknek az a szakszerű munkalehetősége, hogy a jövőben a közpénzek megfelelően legyenek kezelve.
Szeretném felhívni a figyelmet egy problémára, amit felfedeztünk a törvényjavaslatban az összeférhetetlenséggel kapcsolatban. A 16. §-ban szerepel olyan összeférhetetlenségi szempont, amely az e területen dolgozók múltjával, rokoni állapotával kapcsolatos. Ugyanakkor a 18. § jelzi, illetőleg előírja, hogy amennyiben összeférhetetlenség van, akkor ezt meg kell szüntetni. Nyilvánvaló dolog, hogy a múlttal és a rokoni állapottal kapcsolatos helyzet megszüntetése nem jöhet számításba, ellenkezőleg, a 19. §-ban szereplő összeférhetetlenségek azok, amelyek megszüntethetik, tehát itt van a jogszabályban egy téves hivatkozás véleményünk szerint, kérjük, hogy ezt a bizottság majd nézze meg.
Külön üdvözöljük azt, hogy a költségvetési támogatásban részesülő szervezeteknél a pénzkezelés szintén nyomon lesz most már követve ennek a törvénytervezetnek az elfogadása után. Magam is részt vettem a költségvetési támogatásban részesülő társadalmi szervek részére a pénzelosztást végző ad hoc bizottságban. Úgy vélem, hogy a majd ennek a törvénytervezetnek elfogadásával kapcsolatban megalakuló bizottság vehetné át ezt a feladatot is, amely, mint emlékezünk rá, milyen nehézséget okozott a tisztelt Háznak, amikor a bizottság javaslatát kellett tárgyalni.
Úgy vélem, hogy ezt is eme törvényjavaslat kapcsán lehetne megfelelő mederbe helyezni.
A hatályba lépéssel kapcsolatban az a véleményünk, hogy ez a törvény kihirdetése napján lépjen élebe, hiszen vannak olyan feladatok, amelyeket azonnal meg kell oldani. Meg kellene vizsgálni azonban azt, hogy egyes rendelkezések, különösen a konkrét ellenőrzés területén, csak 92. január 1-jétől lépjenek hatályba, erre lehetne egy külön klauzulát beiktatni, hogy melyek azok a paragrafusok, amelyek később lépnek élebe. Úgy véljük azonban, hogy magának a törvénynek a kihirdetése minél hamarabb szükséges, hogy ezen a téren is megszülessen az a jogalkotás, amelynek szükségességére rámutattam.
Egyetlen gondolattal fejezem még be. Úgy vélem, hogy ez a kétharmados törvény, amely nagyon fontos területet érint, abba a kategóriába fog tartozni, ahol konszenzus lehetséges. A magam részéről mindig szeretek erre rámutatni, hogy vannak olyan alapvető, fontos dolgok, amelyekben a konszenzus szükségessége nagyon fennáll, és ezért örömmel üdvözöljük, hogy az a benyomásom, az a véleményünk, hogy ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban ez már nagyjából ki is alakulhat. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me