KÓNYA IMRE, DR. (MDF):

Full text search

KÓNYA IMRE, DR. (MDF):
KÓNYA IMRE, DR. (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak egészen röviden, Torgyán József képviselő úr hozzászólása késztetett reagálásra. Ellentétben a Kisgazdapárt eddigi igen tisztelt hozzászólóival, akik világosan érezték és értékelték a jelenlegi helyzetet, amit az Alkotmánybíróság döntése idézett elő, és aminek az a következménye, hogy az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek minősített részeket kell megváltoztatnia most, ebben az eljárásban a Parlamentnek másra lehetősége, módja nincs. Most úgy tűnik, hogy Torgyán József nem érti a mostani helyzetet… (zaj) …, hiszen úgy nyilatkozott, hogy a Kormány vonja vissza a javaslatot, és a reprivatizációra vonatkozó új elképzelést terjesszen elő.
Torgyán Józsefnek mondom, a Kormánynak erre nincs módja, mert az Országgyűlés már megszavazott egy törvényt, aminek bizonyos passzusait mondta ki alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság, tehát nem vonhatja vissza ezt a törvényt a Kormány, mert ez már egy megszavazott törvény, és nem térhetünk egy egészen más megközelítésre át. Én azért fejezem ki csalódottságomat, mert az előző napokban úgy tűnt, hogy Torgyán József is megértette ezt a szituációt, mert az alkotmányügyi bizottság és az ügyrendi bizottság ülésén maga is meggyőzően érvelt amellett, hogy nem az egész törvény áttekintésére kerülhet itt sor, hanem csak az alkotmányellenes passzusokat kell megváltoztatni. Meggyőző érvelésben nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az alkotmányügyi és az ügyrendi bizottság megszavazza azt a változatot, hogy csak és kizárólag az alkotmányellenesnek minősített passzusok felülvizsgálatára kerüljön sor. Ilyen körülmények között pedig nem lehet egy egész más elképzelést, egy reprivatizációs elképzelést felmelegíteni, hanem csak módosítani lehet, mint ahogy a kisgazdapárti képviselőtársunk, úgy Pásztor Gyula, mint Ómolnár József… (derültség) …, Ómolnár Miklós nevével jelzett módosító indítványok erre törekszenek. Én úgy érzem, hogy ez egy másfajta megközelítés, teljesen járhatatlan út. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me