KÓNYA IMRE, DR. az ügyrendi bizottság elnöke:

Full text search

KÓNYA IMRE, DR. az ügyrendi bizottság elnöke:
KÓNYA IMRE, DR. az ügyrendi bizottság elnöke: Azt hiszem, hogy azért ez elég lényeges kérdés, és különösen lényeges kérdés lenne abban az esetben, hogy ha esetleg a kisgazda-frakció, a 33 kisgazda képviselő úgy döntött volna, hogy nem támogatja a világkiállítást. Ebben az esetben befolyásolhatta volna esetleges szavazatuk a végső döntést. (Zaj. – Közbeszólások.) Ha úgy döntöttek, hogy a leadott szavazatukkal támogatják a világkiállítást, ennek jelentősége nincsen, hiszen a Ház jelenlétük nélkül is megszavazta a törvényt. Én úgy vélem, nem azt mondom, hogy ez az ügyrendi hiba, ami végül is történt… (zaj), mert hiszen a levezető elnök úr… (Zaj. – Közbeszólások.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy érzem, hogy nem kis jelentőségű dologról van szó. Úgy érzem, hogy egy nagyon fontos törvény megszavazásáról van szó, ahol az egyik frakció szükségesnek tartotta, hogy – teljesen szokatlan módon – a végszavazás előtt szünetet kérjen. Ezt a szünetet használta ki egy másik frakció, hogy elmenjen tanácskozni, és közös álláspontra jusson. Miután a levezető elnök úr nyilván észlelte, hogy a Háznak egy bizonyos területén hiányoznak a képviselők, hiányzik a képviselők egy jelentős része, ebből levonhatta azt a következtetést, hogy azok a képviselők, akik folyamatosan jelen voltak a törvényjavaslat megtárgyalásánál és megszavazásánál, nyilvánvaló, hogy azt az időt, amit egy másik képviselőcsoport a tanácskozásra kihasznált, ugyanígy, erre használja ki, és még nem volt alkalmuk befejezni a tanácskozást. Indokolt lett volna tehát addig várni a szavazással, ameddig a képviselők ide nem jönnek.
Ezt az ügyrendi hibát nyilvánvalóan konstatálhatja a Ház, de az a véleményem, hogy csak abban az esetben kellene döntésre jutni ebben a kérdésben, esetleges új szavazást elrendelni ebben a kérdésben, vagy megfontolni ennek a lehetőségét, ha a kisgazda-frakció úgy nyilatkozik, hogy ők a maguk részéről megfontolás tárgyává tennék a "nem"-mel való szavazást jelenlétük esetén. Amennyiben úgy nyilatkoznak, hogy ők "igen"-nel kívántak volna szavazni, akkor javaslom, hogy ezt a nyilatkozatukat a jegyzőkönyv részévé kell tenni az utókor számára, a történelem számára, de ez nyilván nem változtat a szavazás eredményén. (Dénes János tapsol.) Ez az én véleményem, mint az ügyrendi bizottság elnökének a véleménye. Amennyiben az elnök úr szükségesnek tartja, adja ki a kérdést az ügyrendi bizottságnak megtárgyalásra, és akkor egy kompetens állásfoglalás is születhet ebben az ügyben. (Zaj, derültség.) Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me