FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP)
FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP)
FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A társasági adó kérdésében eddig elhangzott számos magas színvonalú, szakszerű előadás után valóban nehéz helyzetben vagyok, amikor ezen a területen csak félig-meddig jártas emberként igyekszem megvédelmezni vagy legalábbis megindokolni a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját. A Kereszténydemokrata Néppártét, amelyik – úgy látom az eddigi hozzászólások tükrében – az egyetlen párt az, amelyik a törvényjavaslatot támogatni kívánja a Demokrata Fórum álláspontjától eltekintve és azon kívül.
A törvényjavaslat miniszteri indoklása szerint a társadalmi közös kiadásokat döntő részben minden állam az adóbevételekből fedezi. Elsősorban ezt a célt szolgálja a vállalkozási tevékenységet végző szervezetek jövedelme után a javaslatban előírt társasági adó is.
Ezt a mondatot az én laikus jogászfüleim pontosan ugyanúgy értik, ugyanúgy hallják, mint Katona Béla képviselőtársam szakközgazdász fülei, vagyis úgy értik, hogy az államnak legalább annyi pénzt kell beszednie, mint amennyi pénzt kiadni kíván. A különbség Katona Béla képviselőtársam és köztem, az én véleményem között az értékelésben van. Ő ugyanis ezt az adófilozófiát elmarasztalandónak tartja. Az ő véleménye szerint ez az adófilozófia hibás.
Én úgy gondolom, hogy ez az elv a világ minden kincstárának, államkasszájának, költségvetésének működési alapelve, és semmi kivetnivaló nincs abban, hogy valamennyi csak akkor működőképes, ha több pénz folyik bele, mint amennyi kifolyik. Ezt az elvet, ezt az adófilozófiát nem lehet a jó és a rossz erkölcsi kategóriájával mérni. Jók vagy rosszak azok a célok lehetnek, amelyekre az adót felhasználják. Ennek a kérdésnek az eldöntése azonban nem erre a vitára, nem ennek a törvényjavaslatnak a vitájára tartozik, hanem a költségvetés kiadási oldalának vitájához fog tartozni.
Az én kifogásom ezzel a javaslattal szemben pontosan ellenkező irányú. Én úgy érzem, vagy legalábbis nem látom bizonyítva, hogy ez a törvény alkalmas lenne arra, hogy az állami bevételeket hatékonyan növelje.
Legalábbis ilyen célzatra a költségvetési javaslat államháztartási mérlege című melléklet szerint az 1991. évi várható teljesítésekhez viszonyítva az ÁFA 1992. évi előirányzata 19 milliárd forinttal, vagyis 13%-kal; a fogyasztási adó 38 milliárd forinttal, vagyis 26%-kal; a személyi jövedelemadó pedig 45 milliárd forinttal, vagyis 24%-kal növekszik. Ezzel szemben a társasági adó 1992. évi előirányzata csak 85 milliárd forint az 1991. évi 81 milliárd forintos vállalkozási nyereségadó várható teljesítéssel szemben, ami 5%-os növekedésnek felel meg. Még szerényebbek a célkitűzések, ha az előirányzatot az 1991. évi 100 milliárd forintos előirányzattal vetjük össze.
Én ezekből a számokból azt vélem kiolvasni, hogy az új adó elődjéhez viszonyítva nem tud és talán nem is akar lényegesen több bevételt hozni. Ezért a törvényjavaslat indokoltságát másutt kell keresni. El tudom fogadni azokat a több helyen leírt és a miniszter úr által is meggyőzően kifejtett indokokat, amelyeknek lényege az, hogy az új törvény meghozatalát elsősorban két dolog, két körülmény teszi szükségessé: az első az, hogy ezt az adónemet összhangba kell hozni a január 1-jén hatályba lépő új számviteli törvénnyel, a második pedig az, hogy meg kell szüntetni a vállalkozási nyereségadónak ezt a komplikált, szövevényes és preferenciákkal olyan mértékben tarkított és átszőtt rendszerét, amely komoly esélyegyenlőséget idéz elő a vállalkozók és vállalkozói szervezetek egyes csoportjai és rétegei között.
Az 1991-es esztendő vállalkozási nyereségadó-adatai még nincsenek kidolgozva, de már az 1990-es esztendő elemzései is bőséges adatokat szolgáltatnak arra nézve, hogy a kivételek már elveszítették szabályerősítő jellegüket, és komolyan veszélyeztetik ennek az adónemnek a pénzügyi-gazdasági funkcióját. 1990-ben a vállalkozások több mint 10%-a egyáltalában nem fizetett adót; a vállalkozások több mint fele, 8870 vállalkozó valamiféle adókedvezményben részesült. A vállalkozások a tervezett 16 milliárd forintot kitevő adókedvezménnyel szemben több mint 26 milliárdot vettek igénybe. Így például az elmaradott térségekben megvalósított beruházások után járó adókedvezményt 520 millió forintra tervezték – ezzel szemben a vállalkozók több mint 4 milliárd forint adókedvezményt vettek igénybe.
Alapvetően egyetértünk tehát a törvényjavaslatnak azzal a megoldásával, hogy a különböző kisebb-nagyobb, indokolt-indokolatlan kedvezmények túlnyomó többségét ki kell söpörni a törvényből, és ezáltal meg kell teremteni egy esélyegyenlőségen alapuló, belföldi és különösen külföldi vállalkozók számára áttekinthető és tiszta képet.
Hogy valamennyi kedvezményt ki lehet-e söpörni? Én már négy évvel ezelőtt nagy figyelemmel kísértem a jelenlegi pénzügyminiszter úr felszólalásait, előadásait, és tudom, hogy ő alapvetően a kivételek és a kedvezmények ellen van. Talán emlékeztetni szeretnék arra a közhiedelemre, hogy az adót az Egyiptomba szakadt József, Jákob fia találta fel. Mint ismeretes, a hét bő esztendő alatt összegyűjtött a fáraó csűrjeibe minden gabonafelesleget, és hét szűk esztendő alatt ezeket eladta – először pénzért, azután állatokért, és végül, mikor ezek már elfogytak, akkor földért: akkor a lakosság, a parasztok a földet ajánlották fel gabonáért, kenyérért. József meghagyta a földet a parasztoknál, de – mint a Biblia írja – rendeletet hozott, ami a mai napig terheli a földbirtokot Egyiptomban, hogy az ötödrészt be kell szolgáltatni a fáraónak. Megszületett tehát az első vállalkozási adó, 20%-os adókulccsal . (derültség) ., de vele egyidejűleg mindjárt megszületett az első adókedvezmény, pontosabban adómetesség is: mivelhogy a papok földjei után nem kellett adót fizetni.
Nem csupán ez az első eset, hanem az adótörténelem több évezredes példái bizonyítják, hogy az adóval mindenütt együtt jár, együtt jelenik meg és együtt marad az adómentesség és az adókedvezmény is. Ezeket tehát teljesen kiiktatni nem lehet. Ugyanakkor magától értetődik, hogy ha az adókedvezmények és adómentességek olyan mértékben elszaporodnak, hogy magának a törvénynek a funkcióját, a céljainak megvalósítását veszélyeztetik, akkor ezekkel a kedvezményekkel többé-kevésbé radikálisan kell elbánni.
Az előttem hozzászóló képviselőtársaim szépen bemutatták azt a folyamatot, ami bizonyos emberi vonásokat tartalmaz: sajnálkozni kezdtek az egyes adókedvezmények között. Katona Béla, tisztelt képviselőtársam úgyszólván valamennyi kiiktatni kívánt kedvezményt egyenként és tételesen megpróbálta "visszasírni". Ez így ezzel a módszerrel természetesen nem fog menni.
Különösen szólnék azoknak a véleményével szemben, akik a külföldiek adómentességének a csökkentése ellen, illetve adókedvezményeinek elvonása ellen foglaltak állást. A Parlament delegációjával nemrég Kínában alkalmunk volt megtekinteni azt a különleges gazdasági övezetet, amelyet Kanton mellett a külföldi befektetők paradicsomának tartanak. Valóban, befektetői paradicsom ez, de nem a kiskereskedők, a rőfösök, a fagylaltosok és nem is a játékkaszinósok számára: tárt karokkal várnak valamennyi komoly, elsősorban ipari tőkét hozó befektetőt – de nem állnak szóba a kis ügyeskedőkkel. A komoly befektetőkkel egyénileg tárgyalnak, mindenkivel külön beszélik meg a feltételeket, külön megállapodást kötnek – és ez a megállapodás tartalmazza egyedileg az adókedvezmények mértékét is. Én nem akarom azt mondani, hogy ez számunkra is helyes út lenne. Az azonban feltétlenül helyes, ha nem biztosítunk kedvezményt minden, a szerencséjét néhány ezer dollárral nálunk megalapozni kívánó mini-tőkés számára.
Végül, hogy én is beleeshessek abba a hibába, hogy legalább egy kiiktatni kívánt kedvezményért fájjon a szívem, meg kell említenem, hogy nem tudok egyetérteni a mezőgazdasági és az élelmiszer-feldolgozó tevékenységet szolgáló beruházási hitelek kamata utáni adókedvezmény eltörlésével, mert úgy gondolom, hogy ez tovább sújtja azt a mezőgazdaságot, melyet az általunk igen óhajtott Európában minden eszközzel preferálnak, és amelyet mi most nemcsak ezzel a törvénnyel, hanem a személyi jövedelemadó-törvénnyel, a földadó-törvénnyel és ki tudja még hány törvénnyel és intézkedéssel tovább kívánunk szorongatni.
Egy másik apróság, amit nem teljesen értek, az, hogy ha egy ügyvéd, aki vádlottakat véd, aki megunt házasságok felbontásánál segédkezik, aki lejárt követeléseket perel, az adózás szempontjából magánszemély, akkor ha két ügyvéd összefog, és ugyanezt csinálja, akkor miért válik ezáltal vállalkozóvá.
Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt, mint említettem, a törvényjavaslatot – éppúgy, mint a többi adótörvényt is – támogatja és elfogadja, természetesen a szükséges javítási és módosítási igényekkel.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
