G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független)

Full text search

G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független)
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A felelősségrevonással kapcsolatban nem itt a tisztelt Ház előtt, hanem a Parlamenten kívül szerettem volna szólni. Többször elhangzott itt régebben is, hogy ne mindent a Parlament előtt tárgyaljunk, ne itt vitassuk meg, a sajtóban is van erre mód! Nos, én erre újból megpróbálkoztam, és képzeljék el, hogy az országos napilapokban nemcsak hogy nem közölték ezt az írást, de még válaszra sem méltattak – egy lapot kivéve. (Zaj.) Ezzel szemben egy külföldi sajtó vállalta a közlést.
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy felmerül bennem a gondolat a sajtó kapcsán, hogy ideje lenne olyan új lapokat indítani – akár "Új Szamizdat" címmel is –, amelyek a tiszta hangot, a nemzedéktársaim hangját közlik, akik a múlt rendszerben sem és most sem tudtak megszólalni a sajtóban.
Az előbb említettek miatt kénytelen vagyok itt, a Parlamentben szólni. Amikor közeledik egy olyan esemény, amely a sérelmeket, a fájó sebeket újra felszakítja, vagy a belpolitikában valami akadozik, akkor a konkrétumokat elhomályosítva megindul egy bizonyos kollektív bűntudatkeltés. Esetünkben: hogy csak úgy zusammen – mindenért a kommunisták a felelősek, így kollektíve. Sztálin kollektív bűnössé nyilvánította a parasztságot, mert nem egy természetellenes ideológia diktátumai szerint, hanem természetesen akart továbbra is élni. Parasztok milliói kerültek haláltáborokba emiatt.
A másik nagy kollektív bűnössé nyilvánítás, Adolf Hitler műve a zsidóság mérhetetlen szenvedéséhez, szintén milliók halálához vezetett.
A kollektív bűntudat fenntartása középszerű, uralkodni vágyó hatalmak eszköze, s egyvalamire feltétlenül használható: a valódi felelősök rejtegetésére. Zsilinszky Endre fogalmazta programtervezetében: "Egyéni felelősség, népünk egyénisége, hagyományai, s átélt őszinte kereszténysége szerint – szemben a kollektív felelősség idegen és romboló elvével!"
Hogyan vehetnénk komolyan ezt a kollektív kommunistázást, amire napirend előtt is példa volt. Amikor az MDF az önkormányzati választásokon politikai bűnözőt is támogatott így propagálva a sajtóban: – szó szerint idézek – "Tudjuk, hogy elkötelezett kommunista, de mint ilyen, a pluralizmus híve!" (Derültség.)
Vagy kezdené magán a koalíció ezt a kollektivizálást? Csurka István elhatárolná magát egykori kampányfőnökétől, vagy a kulturális bizottság egyik elnökétől? A kulturális bizottság elnöke elhatárolná magát a sajtó-albizottság egykori marxista tanárától? A marxista tanár elhatárolná magát a Hidas Antal-díjas egykori írószövetségi KISZ-titkártól? Az MDF alelnöke elhatárolná magát feleségétől, a Kormány szóvivőjétől, a koalíció a Kárpótlási Hivatal vezetőjétől? Mindig bedobni egy csipetnyi kollektív antikommunizmust, hogy a valódi bajokról, s a valódi felelősökről eltereljék a figyelmet! (Taps ellenzéki sorokból.)
1943-ban Bajcsy-Zsilinszky Endre levélben volt kénytelen visszautasítani a nácibarát kormány nemzetvédelmi miniszterének vádjait, mert a valódi ellenzék nem kaphatott hangot. Ebből a levélből idézek egyetlen gondolatot: "Megvallom, utálatosnak, értelmetlennek és az ezer- éves magyar politikai kultúrának szemhatárában mérhetetlenül kezdetlegesnek érzem – éreztem is mindig – ezt a jobboldalosdit és baloldalosdit. Egy tehetségtelen és zavaros nemzedék politikai kifejezése ez, valójában leleplezése szellemi zűrzavarának."
A koalíciós pártoknak megvolt a történelmi esélyük az elszámoltatásra és a bűnösök felelősségre vonására, de ahelyett, hogy ezzel éltek volna, prominens személyeik energiájukat a mártírhalált halt miniszterelnök lekommunistázására fordították. S felmerül a kérdés: vajon mikor számoltatják el a valódi bűnösöket, például kultúránk elpusztítására szövetkezett "aczélgyörgyöket"? Én a magam részéről türelemmel várok.
Örültem Csurka István napirend előtti szavainak. Meggyőzött arról, hogy szólnom kell. De nem tudom, hogy komolyan vehető-e, amit mond? Olyan ez, mintha Aczél György Kádár János politikai rendszerét bírálta volna! (Taps.)
A kommunisták felelősségét illetően pedig – amiről szintén szólt a TV-vel kapcsolatban – emlékeztetném a koalíciót arra a jelenlegi főszerkesztőre a Televíziónál, aki annak idején a korábbi hatalom ideológiáját a Kommunista Ifjúsági Szövetség lapjánál hirdette. (Zaj. Felkiáltások: Pfúj!) Ugyan, Uraim, ha ilyen pontos adatok vannak a koalíció birtokában, akkor – azt hiszem – önök is elismerik, hogy jogos a kérdésem: miért nem élnek hatalmukkal? Valódi felelősségre vonás kellene, de sürgősen! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me