FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ)

Full text search

FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ)
FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ) Köszönöm szépen a szót elnök úr. Az emberi jogi bizottság az előterjesztést, Zétényi Zsolt és Takács Péter előterjesztését elkezdte megtárgyalni. Azért mondom, hogy elkezdte, mert végül is bizottságunk arra az álláspontra jutott, hogy egy nagyon bonyolult jogi és politikai kérdésről van szó, amelyben csak úgy lehet állást foglalni a bizottságnak – elképzelésünk szerint a tisztelt Háznak is –, ha tisztában van a különböző véleményekkel, amelyek e körben és e tárgyban a jogtudományban is ütköznek már bizony jó régóta, mondhatni, évszázadok óta.
Ezért bizottságunk azt az álláspontot foglalta el, hogy csak úgy tudunk felelősségteljesen dönteni ebben az ügyben, ha előtte szakértők véleményét kérjük ki. Olyan jogi szakértők véleményét, akik alkalmasak arra, hogy beható szakvéleményt adjanak a kérdéssel kapcsolatban. Általában is megjegyezném egyébkét, hogy olyan vitáknál, amelyek ilyen, a szakvéleményt és a közvéleményt jelentősen megosztó kérdésekben bontakoznak ki, nagyon kívánatos lenne, ha valamiféle szakmai vita is lefolyna előtte, különösen olyan esetekben, mint ami a jelen javaslatot jellemzi, amely tényleg egy alapos és nagyon komoly jogi kérdést vet fel.
Úgyhogy bizottságunk döntése értelmében ezeket a felkéréseket a különböző szakértőknek – amelyeket a bizottság javasolt – elküldtük, a bizottsági határozat értelmében ezek elmentek, és az akkori döntésünk szerint, ami szeptember végi volt, 30 nap múlva fogunk visszatérni erre a kérdésre az emberi jogi bizottságban, amikoris a szakvélemények beérkeztek és olyan állapotban lesznek, hogy a bizottsági tagok számára értékelhetőek.
Úgyhogy ennyit az emberi jogi bizottság határozatáról és döntéséről. De ehhez még hozzá kell tennem valamit, hiszen most itt állunk a Parlamentben – illetve én itt állok a Parlamentben – egy vita közepén, és hozzá kell tennem mindenképpen ehhez egy fontos dolgot, ami már az én privát véleményem, ami következik az előzőekből.
Ez pedig az, hogy én ennek a döntésnek a fényében, amit az emberi jogi bizottság hozott, nem tartom helyesnek, hogy végülis ezt a vitát itt most elkezdtük. Mert úgy gondolom, az lenne a kívánatos, ha valóban megvárnánk ezeket a szakvéleményeket. És itt végül is mégiscsak egy olyan bizottságnak az állásfoglalásáról volt szó, amely a kérdésben kompetens és az egyik legfontosabb bizottság.
Az igazság kedvéért azt is hozzá kell tennem, természetesen szavaztunk arról is, hogy alkalmas-e az általános vitára ez a javaslat, s a bizottság elsöprő többsége arra szavazott, hogy igen, alkalmas, de a szakvéleményeket meg kell várnunk. Úgyhogy én azt tartanám kívánatosnak, azt tartanám helyesnek, ha ezt a vitát akkor folytatnánk le, amikor a képviselők – és elsősorban azok a képviselők, akiknek a bizottságban erről a javaslatról dönteniük kell –, birtokában vannak azoknak a szakvéleményeknek, amelyek fontosak a kérdés megítéléséhez. Azt csak zárójelben jegyzem meg, egyébként pedig más szempontból sem tudom, kívánatos-e, hogy megintcsak ilyen nagyon fontos jogpolitikai kérdésről akkor vitatkozzunk, amikor a Ház java része üres, s ahogy így körbenézek, jó néhány vezérszónok is, akinek ma fel kéne szólalni, nincs itt jelenleg a teremben. Zétényi Zsolt is említette, amikor elkezdte a beszédét, hogy meglepődött, amikor az elnök úr felszólította… Úgyhogy az egész vita megrendezését, a Ház elé citálását és ezt a módját a magam részéről nem tartom kívánatosnak.
Köszönöm szépen, ennyit szerettem volna elmondani. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me