HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)

Full text search

HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Tisztelt Belügyminiszter Úr!
Tavaly ősszel interpellációban kérdeztem a miniszterelnök urat a Kormány területpolitikája felől. Horváth Balázs akkori belügyminiszter úr azt a határozott választ adta, hogy igenis, van a Kormánynak területpolitikája. Sajnos, bebizonyosodott, hogy a miniszter urat tévesen informálták – és így ő is a tisztelt Házat –, ugyanis a Kormánynak máig sincs kidolgozott területpolitikája, mert ha volna, azt minden bizonnyal nyilvánosságra hozta volna, és azt a 10 milliárd forint körüli összeget, amelyet az 1991. évi költségvetésben az elmaradott térségek támogatására irányoztak elő, annak elvei szerint használták volna fel. Ha nyilvánosan ismert és elismert területpolitika alapján irányozta volna elő a Kormány a területi aránytalanságok felszámolására, az elmaradott térségek megsegítésére fordítható összegeket, és azok elosztása nem szubjektív ítéletek alapján történt volna, kevesebben csalódtak volna új törvényeinkben, nem kellett volna az igazságtalanságok miatt Alkotmánybírósághoz és Számvevőszékhez fordulni.
Hosszan sorolhatnám azokat a konkrét eseteket – a 150 millió forinttal becsapott borsodi iskolákat, a hátrányos helyzetű csereháti apró falvakat és más eseteket –, amelyek kormányzati területpolitika hiányában, a jövőt illetően aggodalomra adnak okot, és erre az interpellációra késztettek.
Most az 1992-es költségvetés készítésének időszakában, a kormányprogramok ismeretében, tudva, hogy a Kormány is elismeri a területi aránytalanságokat, és tudva, hogy kinyilvánította ennek felszámolására irányuló szándékát, kérdezem a tisztelt Pénzügyminiszter úrtól, hogy milyen elvek alapján tervezik elosztani az 1992. évi költségvetésben az elmaradott térségek fejlesztésére fordítható milliárdokat. És kérdezem a tisztelt belügyminiszter úrtól, a Kormány hogyan kívánja végrehajtani a terület- és településfejlesztésről szóló 12/1980-1985-ös számú országgyűlési határozatot. Várom válaszukat. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me