TROMBITÁS ZOLTÁN (FIDESZ)
TROMBITÁS ZOLTÁN (FIDESZ)
TROMBITÁS ZOLTÁN (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat benyújtóit nem zavarta meg az a tény, hogy tavaly nyár óta új önkormányzati törvény hatályos Magyarországon. Anélkül, hogy e törvény módosításáról rendelkezne, a javaslat számos ponton a vagyontárgyak szűkebb körét kívánja átadni a településeknek. Ezen túlmenően más vagyontárgyak esetében azok önkormányzati tulajdonba adásához az önkormányzati törvényben nem jelzett és ily módon azáltal fel nem hatalmazva további feltételeket is támaszt a tervezet. Túl merev a javaslat szemlélete, amely az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéseket teszi a tulajdonos kijelölés alapjává, nem képes kezelni az olyan helyzeteket, amelyek a tényleges létrehozói aktustól független egykori hatalmi diktátum általi vagyonátcsoportosítások, például a megyéhez vonás révén jöttek létre, sőt a jogtalan állapotokat szentesíti immár végleg helyrehozhatatlanul. A megye és a megyei jogú város viszonyára még bővebben kitérek a későbbiekben.
A tervezet kifejezetten önkormányzat-ellenes és diszkriminációs intézkedéseket alkalmaz, legfőképp abban a kategóriában, ahol az ellenzék látványosan győzött a helyhatósági választásokon, a fővárosban és a megyei jogú városokban.
A benyújtott törvényjavaslatban felfedezhető gondolatmenet pont a fordítottja a tavaly nyáron megkötött, kompromisszumok alapján elfogadott, törvényben lefektetett önkormányzati eszmének. Úgy gondolom, hogy egy település közigazgatási határain belül – természetesen a magántulajdon kivételével – minden önkormányzati tulajdon kellene, hogy legyen, kivéve azon vagyontárgyak szűk körét, melyeket feltétlenül célszerű és szükséges állami tulajdonban hagyni, illetve abba adni.
Jelen törvénytervezet kiindulópontja ennek éppen ellentéte. Az állam tulajdona az elsődleges és legfontosabb, és a javaslat megpróbálja a lehető legszűkebb körre csökkenteni az átadandó vagyontárgyak körét. Szinte süt a törvényjavaslat megfogalmazóinak őszinte irtózása bármely állami tulajdon önkormányzati kézbe adásától.
Többen hivatkoztak arra, az önkormányzatok a vagyonátadással úgymond ajándékot kapnak, mely ajándékozásnak a tényét kellene üdvözölniük és nem körét vitatniuk. Pedig itt valójában a fordítottjáról van szó, az önkormányzatok kifosztása történik. A belterületi földek teljes egészében, a kizárólagos állami tulajdonú földek kivételével, egyéb korlátozások nélkül az önkormányzatok tulajdonába juttatja az önkormányzati törvény. Jelen tervezet ezzel szöges ellentétben máris kétfelé bontja a földeket: beépített és beépítetlen telkekre, és ezzel a települések vagyonát csökkenti. A nemrég elfogadott kárpótlási törvény értelmében szintén komoly mennyiségű földet és lakóingatlant veszíthet az önkormányzat, szinte értéktelen papírokért cserébe. Az egyházi vagyon reprivatizációja során ismét tetemes érték kerül ki helyhatósági tulajdonból mindenféle kártalanítás vagy kárpótlás nélkül.
A települések igen sok pénzt költöttek a törvénytervezet szerint állami tulajdonban maradó ingatlanok felújítására, fenntartására, sőt felépítésére is. Akkor ez most ajándék az államnak az önkormányzatoktól? Ha az, az eddig állami tulajdon, mely kvázi önkormányzati tulajdon volt, hiszen a település lakossága érdekében működő, általuk használt teljesen vagy nagyrészt az ő költségükön üzemeltetett épület kártalanítás nélküli elvétele hátrányos helyzetbe hozza a helyhatóságokat.
Már utaltam a beszédem elején, hogy a fővárost és a megyei jogú városokat külön diszkrimináció is sújtja. Világos a szándék: a Kormány az ellenzéki többségi önkormányzatok kárára kívánja megerősíteni a lakosság egyes csoportjait, illetve társadalmi szervezeteit. E reprivatizációs logikába beleillő, eszerint jogos önkormányzati kéréseket viszont mereven elutasítja, tehát a Kormány által sajnálatosan elkezdett reprivatizáció igencsak felemás módon valósul meg: ha az önkormányzattól kell elvenni, akkor van reprivatizáció, ha az önkormányzatnak kell visszaadni, akkor nincs. (Az SZDSZ padsoraiban taps.)
Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvénytervezet nem tartja szem előtt az önkormányzati törvény azon szabályozási elvét, hogy az önkormányzatok működéséhez és gazdasági szerepvállalásához megfelelő összetételű és mennyiségű vagyon is szükséges. Nem mintha úgy gondolnánk, hogy az önkormányzatoknak vállalkozni szükséges, de a jelenlegi gazdasági helyzetben erre rákényszerülnek.
Engedjék meg, hogy részletesebben is kitérjek a törvénytervezet néhány – különösen aggályos – pontjára.
A 2. § (3) bekezdése túlmegy a már hatályos önkormányzati törvény adta lehetőségeken, és súlyos problémákat vet föl a tekintetben, hogy a törvény hatályba lépésekor az érvényes feladat- és hatásköri rendhez köti az önkormányzati tulajdonba adást. Előfordulhat, hogy az új hatásköri törvény később lép hatályba, illetve egyéb jogszabály is biztosít lehetőséget önkormányzati feladat- és közszolgáltatás ellátására. Az önkormányzati törvény szerint az önkormányzati jogok minden helyi önkormányzat tekintetében egyenlőek. A javaslat súlyos megkülönböztetést tartalmaz a megyei jogú városokkal szemben. Ha egy város nem kérte volna a megyei jogú státust, ettől a megkülönböztetéstől megmenekült volna, és akár százmilliókkal lehetne több a vagyona.
A 3. § (3) bekezdése az önkormányzat és az Állami Vagyonügynökség, illetve a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet megállapodására bízza az ezer négyzetméter alapterületet meghaladó irodaegység hasznosításából származó bevétel önkormányzatot illető hányadát, megtérítésének módját és feltételeit. Miután az önkormányzat helyett más állami szerv eldönti, hogy mit, hogyan és mennyiért kíván hasznosítani, meglehetősen furcsa egyáltalában alkura utalni, mivel az önkormányzat semmiféle befolyásoló jogosultsággal nem rendelkezik. Ez a pont is a megyei jogú városokat sújtja.
Tapasztalhattuk, hogy az eddig sorra elénk terjesztett törvényjavaslatok nem vettek tudomást a megyei jogú városok létéről, nem tartalmaztak – noha sok esetben kellett volna – e kategóriákra külön szabályokat, és ezzel hátrányos helyzetbe hozták a megyei jogú városokat. Mi ez ellen többször tiltakoztunk, felhívtuk a Parlament és a minisztériumok figyelmét, mind bizottsági, mind a plenáris üléseken, és erre vonatkozó sikeres módosító indítványaink is voltak. Lám, most végre megértük, a törvényjavaslat beterjesztője végre figyelembe vette: léteznek megyei jogú városok – bár ezúttal is elfeledkezhetett volna róluk.
A törvényjavaslat 4. § (2) és (3) bekezdése szerint a műemlék épület átadása feltételhez köthető, és amennyiben ezt – a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter által meghatározott – feltételt az önkormányzat nem vállalja, a műemlék épület nem adható a tulajdonába. Felmerül a kérdés: vajon ezek olyan feltételek lesznek-e, melyeket az állam is tudna teljesíteni, illetve teljesíteni fog-e, mivel előre látható, hogy az önkormányzatok, szűkös anyagi lehetőségeik miatt, sok esetben nem vállalhatnak felelősséget nagy értékű fenntartási munkálataik elvégzésére. S ha ezeket a feltételeket az állam sem tudja teljesíteni, akkor miért lesz jobb, ha a műemlék állami tulajdonban lesz, ahelyett hogy önkormányzatiba kerülne?
A 7. §-sal ugyanazok a problémák merülnek fel, mint amiket a 2. § bírálataként az előbb elmondtam.
A tervezet 11. §-ának 2b) pontjában fogalmazott feltétel hatalmas mennyiségű földet képes kivenni az önkormányzatok kezéből – szintén minden kártalanítás nélkül.
Ugyanezen bekezdés c) pontjában, a már megszokott módon, az önkormányzati törvényben foglalt igérvényeket szűkítik. E remekbe szabott paragrafus (6) bekezdése pedig beavatkozik az önkormányzati tulajdonlásba azzal, hogy lehetőséget biztosít a vagyonátadó bizottságnak használati jog megállapítására – kártalanítás nélkül.
A 12. §-ban a javaslat ismét túllép az önkormányzati törvény biztosította lehetőségeken. Az önkormányzati törvény 107. §-ának (1) bekezdés d) pontja szerint ugyanis a közüzem vagyona az önkormányzat tulajdonába tartozik. Ennek átadását, az önkormányzatok és a vállalatok közötti megosztását végezheti a vagyonátadó bizottság. Amennyiben erre a javaslatban levő törvény különböző feltételeket mond ki, úgy gyakorlatilag az önkormányzati törvényt módosítja.
Tiltakozunk az ellen, hogy a beruházási vállalat vagyonát az alapítói jogokat gyakorló tanács jogutódjának minősülő önkormányzatok tulajdonába adják. Az e javaslat mögött meghúzódó koncepció egyrészt folytatja az állami költségvetésről szóló törvényben meghatározott hasonló lehetőséget, másrészt – paradox módon – saját korábbi szabályozási felfogásával is ellentétes – utalok a 2. § (3) bekezdésére és a 7. §-ra. Úgy biztosít ugyanis vagyont egy önkormányzatnak, hogy a feladat- és hatásköri oldalát figyelmen kívül hagyja. Ez a rendelkezés egyértelműen a települési önkormányzatok tulajdonjogát csorbítja.
A megyei jogú városok által alapított vállalatok, amelyekben a városok komoly tőkéje fekszik, jelentős részben néhány éve a megyei tanácsok fennhatósága alá kerültek, és most a törvényjavaslat szerint megyei tulajdonná válnak, annak ellenére, hogy ezen vállalatok tevékenységüknek sokszor döntő részét a megyei jogú városokban – tehát a megye testén kívül – fejtik ki, és az esetleges privatizációjukból keletkező bevétel 50%-a a megyét gazdagítja, míg 50%-a a központi költségvetést. A városi beruházásból tehát az állam és a feladataiból és funkcióiból kiüresedett megye húz hasznot. Tehát a konkrét feladatok és hatáskörök nélküli megye gazdasági befolyásoló tényezőként fog megjelenni a megyei jogú városban, gazdasági hatalomként újrateremtve az addigi igazgatási és politikai hatalmát. A megyei jogú városoknak törvényi kötelezettségei vannak, s e törvénnyel a kormányzat megfosztja őket a területükön levő, általuk alapított, saját vagyonukból létrehozott vállalatok tulajdonlásától, és a privatizációjukból befolyó bevételtől.
A 26. §-ban nem szól a javaslat a lakótelepeken megvalósult, a lakásokhoz szervesen kapcsolódó, alapellátást biztosító épületek önkormányzati vagyonként történő megjelenítéséről. Ezen létesítmények – akár önálló épület, akár épületrészként jönnek létre – az állami bérlakásokhoz hasonlóan, központi pénzeszközökből, és nem feltétlenül vállalati forrásból valósultak meg. Nincs utalás az elmúlt évtizedekben a tanács és a vállalatok által közös beruházásban létrehozott vagyontárgyak hovatartozására vonatkozóan. Az ilyen beruházású épületeknek, a beruházási aránynak megfelelően önkormányzati tulajdonba kellene kerülni.
A 30. § (2) bekezdésében megfogalmazott határidő különösen a megyei jogú városok esetében aggályos, az ingatlanok nagy száma miatt.
A 45. §-ban a javaslat ezen része beavatkozás az önkormányzati tulajdon körébe. Az önkormányzatnak joga van eldönteni, hogy a tulajdonában álló szolgálati lakás elidegenítése esetén a vételárból részesíti-e a szolgálati lakás felett rendelkezni jogosult állami szervet vagy sem. Az ilyen megoldás tipikusan a helyi lakásgazdálkodást érintő kérdés.
Befejezésül kérem tisztelt képviselőtársaimat – mivel ez a javaslat a megyei jogú városokat kifejezetten hátrányos helyzetbe hozza a megyékkel szemben –, vegyék elejét a városok és a megyék közti, e törvény végrehajtása kapcsán kirobbanó konfrontációknak, és juttassák egyenlő helyzetbe a megyei jogú városokat a megyékkel. (Taps a bal oldalon.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
