HORVÁTH BALÁZS, DR. tárca nélküli miniszter:

Full text search

HORVÁTH BALÁZS, DR. tárca nélküli miniszter:
HORVÁTH BALÁZS, DR. tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő asszony! Az interpellációjának – mert nem kérdés volt, interpellációjának – írásbeli megfogalmazásában hivatkozott a Köztársaság Házszabályának 57. § (1) bekezdésében foglaltakra, miszerint az Országgyűlés tagjai interpellációt intézhetnek, többek között persze a Kormány bármely tagjához minden, a feladatkörükbe tartozó ügyben. Jogszabályi hivatkozása kapcsán ugyanakkor, és ezt nagyon sajnálom, elfelejtette tovább olvasni a Házszabályt, ugyanis a (2) bekezdés azt mondja: az interpellációt az ezzel összefüggő rövid tényleírással együtt kell előterjeszteni a plenáris ülés előtt legalább három nappal. Mindezekre a szabályokra, illetve arra a tényre figyelemmel, hogy ebben az esetben hiányzik a konkrét ügy, hiányzik az interpelláció tárgyának a megjelölése, én ezt nem nagyon tudom másnak nevezni, mint egy kérdésnek, tudakozódásnak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy jogszabályi kötelezettségemnek nem kívánok eleget tenni, és nem kívánok érdemben válaszolni önnek.
A mai Magyar Nemzetben azonban elolvastam, hogy tulajdonképpen mire kíváncsi, és ebből kiderül az (derültség) , hogy az önnel készült riport azt tartalmazza legalábbis, nem arra kíváncsi, hogy mivel foglalatoskodom mostanában – idéztem önt –, hanem arra – legalábbis ezt mondta az újságírónak, hát úgy vélem, hűen reprodukálták a szavait, hanem arra –, hogyan telt el munkám az elmúlt – szó szerint idézem – öt, illetve hat hónap alatt.
Sajnos az újságcikk áttanulmányozása és az interpelláció elhangzása között rendelkezésemre állt mintegy húsz perc, így nem volt időm összeszedni azt a töméntelen mennyiségű jogszabályt, amelynek előkészítésében közreműködtem, nem volt időm önhöz eljuttatni nagyon pontosan, mellékleteivel együtt, ezért a Házszabály 59. §-a (derültség és taps az SZDSZ részéről) (2) bekezdésére figyelemmel 30 napon belül írásban fogok válaszolni. (Erőteljes taps a kormánypárt részéről.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me