SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:

Full text search

SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:
SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Előrebocsátom, hogy az a probléma, amit a képviselőtársam fölvetett, nem légből kapott. Valós tartalma van, még ha némileg pontosításra is szorul.
A szociálpolitikai kedvezmény új lakás építésének, vásárlásának egy összegű vissza nem térítendő állami támogatása. Pontosan idézte a képviselő úr azt, hogy fiatal házasok esetén mód van két gyermekig a szociálpolitikai kedvezmény megelőlegezésére. A képviselő úr azt kifogásolta, hogy a harmadik gyerekre nem lehet megelőlegezni a négyszázezer forint kedvezményt, ha a fiatal házaspár három gyerek felnevelésének tiszteletre méltó feladatára vállalkozik. A szabályozás fenntartásának szükségessége nagy valószínűséggel ma is indokolható, mert ezek az igen tiszteletre méltó elhatározások ma és itt igen ritkán teljesülnek. A támogatás mértéke pedig részben az igényekhez igazodva, részben pedig a minden adófizetőt terhelő lehetőségekhez igazodva van meghatározva.
A képviselő úr elmondott felvetésében pontosítani szükséges azt, hogy mégis mi van akkor, ha megszületik a harmadik gyerek. Valóban csak az a lehetőség van-e meg, amit a képviselő úr említett? Nem csak az a lehetőség van meg. A harmadik gyermek megszületése esetén további lehetőségek vannak. Amennyiben a harmadik gyermek is megszületik, a kedvezmény különbözetét megkapják, amennyiben lakásukat nagyobbra cserélik, vagy építenek. A különbözet nem 50 ezer forint, hanem ma 400 ezer forint kedvezmény és 100 ezer forint törlesztési, támogatásos hitel. Ez a rendszer a harmadik gyermeket is vállaló családok számára lehetőséget nyújt nagyobb lakások megszerzésére. Aki nagyobb lakást nem vállal, annak valóban 50 ezer forintot ír le adósságából a hitelező.
Mindennek a szabályozásnak az az oka, hogy az egész támogatási rendszer a lakásállomány bővülését célozza meg.
Kérem ezekre tekintettel az Országgyűlést és a képviselő urat, hogy fogadja el válaszomat. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me