SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:

Full text search

SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:
SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! A Kormány előterjesztése alapján elkészített mezőgazdasági tárcaköltségvetést a Parlament félmilliárd forinttal csökkentette. Nyilván ennek része több olyan szervezet működtetésének költségvetése, amely az adott tárca keretébe tartozik.
Én nem vitatom, hogy vannak olyan intézmények, amelyek komoly gondokkal küzdenek, de arra a kérdésére, hogy rendelkezik-e a pénzügyminiszter tartalékkal, azt kell mondanom, hogy az első negyedévben a költségvetési tartalékkal a Parlament rendelkezik. Az első negyedéves beszámoló a Parlament előtt van. A Kormány indokoltnak tekintette nemcsak ezt, hanem több más kérdés áttekintését, de úgy döntött – és ezzel terjesztette a Parlament elé az első negyedéves beszámolót –, hogy a második félév elején az első féléves gazdasági folyamatok alapján tud ezekre visszatérni. Természetesen szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági tárcának módja van tárcán belüli átcsoportosításokra.
Köszönöm szépen. (Gyér taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me