ELNÖK (Dornbach Alajos)

Full text search

ELNÖK (Dornbach Alajos)
ELNÖK (Dornbach Alajos): Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatal következik. A módosító javaslatokról az alkotmányügyi, az önkormányzati, a szociális, a költségvetési, a honvédelmi, a kulturális és a környezetvédelmi bizottság együttes jelentést nyújtott be 2369-es számon. Majd az alkotmányügyi és az önkormányzati bizottság kiegészítő jelentést nyújtott be 2511-es számon.
A határozathozatal során általában a jelentések alapján haladunk. Felhívom figyelmüket, hogy az alkotmányügyi bizottság állást foglalt a tekintetben, hogy melyek a törvényjavaslatnak azok a részei, amelyekhez a jelenlévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges. A határozathozatal során ezt külön jelezni fogjuk.
Az időigényes határozathozatalra tekintettel kérem az államtitkárokat, szíveskedjenek képviselői helyükön szavazni.
Tisztelt Országgyűlés! Jelenlét-ellenőrzést tartunk. Kérem, nyomják meg az "igen" gombot!
Kérem a műszaki munkatársakat, a szavazógépet kapcsolják be. Tehát most szíveskedjenek megnyomni a gombot. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az ülésteremben 224 képviselő tartózkodik, az ülés határozatképes. Következik a szavazás.
A jelentés 1. pontjában dr. Kövér László képviselő úr a törvényjavaslat preambulumának 3. francia bekezdését javasolja elhagyni. Ennek lényege: maradjon el az "elvégezze az indokolt anyagi és eljárásjogi, valamint szervezetirányítási korszerűsítéseket" szövegrész.
A javaslatot az önkormányzati és az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Kérdezem államtitkár urat, egyetért-e.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me