PÁSZTOR GYULA, DR. (FKgP)

Full text search

PÁSZTOR GYULA, DR. (FKgP)
PÁSZTOR GYULA, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Katona képviselő urat hallgatva oly sok szépet mondott a világkiállításról, hogy talán még az SZDSZ-nek is tapsolni kellett volna. Kuncze képviselő urat hallgatva viszont talán sírni kellett volna a Háznak.
Az igazság az, és a Kisgazdapártnak az a véleménye, hogy ebben a kérdésben ilyen felkészítés mellet, amilyet kaptunk a Kormánytól, dönteni nyugodt szívvel nem lehet. (Taps a Kisgazdapárt és az SZDSZ padsoraiban.) Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy én saját magam is most kaptam kézhez a Budapest–Bécs világkiállítás megvalósításáról szóló összefoglalót. Miután nem beszélhetünk most már Budapest-Bécs világkiállításról, miután a bécsi, nevezzük népszavazásnak, úgy döntött, hogy nem kívánják megrendezni, most már nekünk kell arról dönteni, hogy megpróbálkozunk-e azzal, hogy nem 1995-ben, hanem 1996-ban rendezzünk-e világkiállítást, pont abban az évben, amikor az olimpia is lesz.
Mégis a Független Kisgazdapárt úgy döntött, hogy a lehetőségét ennek elszalajtani semmiféleképpen nem lehet. Azonban ahhoz, hogy megfelelően tudjunk dönteni, mindenféleképpen a Kormányt fel kell hatalmazni arra, hogy 1991. szeptember 30-áig terjesszen az Országgyűlés elé a világkiállítás megrendezését szolgáló törvényjavaslatot.
Én azt hiszem, illetve mi úgy gondoljuk, hogy amennyiben ezen időpontig a Kormány nem tud egy olyan programot, illetőleg egy olyan tervezetet – törvénytervezetet – az Országgyűlés elé terjeszteni, amelyben megnyugtató módon tudja azt bizonyítani, hogy a világkiállítás megrendezhető, akkor lesz időnk és módunk arra, hogy akkor ezt a törvényjavaslatot akár ne fogadjuk el. Ekkorra azt hiszem, hogy a Kormány olyan helyzetbe kerül, hogy olyan törvényjavaslatot, illetve olyan tanulmányt tud a kezünkbe adni, amelyikben ki fogja dolgozni azt, hogy körülbelül mekkora teher fogja terhelni a költségvetést.
Az előterjesztett határozati javaslattal kapcsolatban azonban meg kívánom jegyezni, hogy aggályaink vannak az indokolással. Nevezetesen azzal, és két mondatot olvasnék itt föl ebből a határozati javaslatból:
Az egyik az úgy szól, hogy az Országgyűlés úgy ítéli meg, hogy szükséges a világkiállítás megrendezése.
A másik mondat pedig úgy szól, hogy az Országgyűlés jelen határozatában egyértelműen rögzítve álláspontját a világkiállítás megrendezése mellett dönt.
Nem szokás az indoklással foglalkozni, mert hiszen lényegileg egy törvénytervezetnek, vagy egy határozatnak a rendelkező része az, amelyik irányt adó, azonban ezt nem tudtam, és nem tudjuk említés nélkül hagyni. Tehát így ez tulajdonképpen azt rejti magában, hogy a Kormány már most egy végleges állásfoglalásra kényszerítené az Országgyűlést.
De megjegyzem, hogy mindezeknek az ismertetése, vagy elmondása után is a korábbi álláspontját a Kisgazdapárt fönntartja; azt, hogy a világkiállítás mellett van, és úgy gondolja, hogy ezt az esélyt ennek az országnak meg kell adni, de nem kívánok – mondom – belemenni sem az előnyeibe, sem a hátrányaiba, mert nincs a kezünkben olyan tanulmány, amelyből meggyőzően tudnánk dönteni.
És ezzel én be is fejezem a felszólalásunkat, miután fölöslegesnek tartjuk azt, hogy ebből politikai kérdést csináljunk, hogy a Kisgazdapárt azon a véleményen van, hogy az Országgyűlés ezt a beterjesztett határozatot fogadja el, természetesen megfelelő módosítással, amely módosítási indítványunkat megtesszük, és a végleges döntést tulajdonképpen majd csak 1991. szeptember 30-án hozza meg. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az FKgP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me