LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ)

Full text search

LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ)
LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ) Tisztelt Ház! Elnök Úr! Csak egy rövid megjegyzést szeretnék tenni. A Parlament folyosóján, de másutt is, a szakbizottságokban elhangzott, hogy a Kormány különböző nemzetközi szervezetek ajánlásait vette figyelembe, amikor a betegszabadságról és általában a járulékkal kapcsolatban ezt az előterjesztést tette.
Valóban igaz, hogy a nemzetközi szervezetek, mindenekelőtt a Nemzetközi Valutaalap igen részletes tanulmányában foglalkozott ezzel a kérdéssel, de a lehető legnagyobb nyomatékkal szeretném leszögezni, hogy egy egyidejű járulékcsökkentéses változat szerepel. Tehát szó sincs arról, hogy itt egy betegszabadság intézményével kapcsolatos egyoldalú ajánlás vagy ajánlások születtek. Valamennyi szervezet felvetette ezt a kérdést, bizonyos szempontból logikusnak tartották, de oly mértékű konkrétsággal fogalmazódott meg, hogy ebben az ajánlásban a betegszabadság intézményének – vagy mindegy, hogy minek nevezzük, de ehhez hasonló intézménynek – a bevezetésével már 1992-ben egy 3%-os járulékcsökkentést ajánlottak, ami valamivel magasabb természetesen, mint amennyit a betegszabadság hozna. Ezen lehet vitatkozni, hogy ez 1,5 vagy 2% legyen, de elsősorban a kisvállalkozásoknak a szemszögéből nézve, de valamennyi vállalkozást tekintve lehetetlenségnek tűnne ebben az esetben egy egyoldalú lépés.
Ugyanez vonatkozik bizonyos fokig a járulékok emelésére is. Tehát szeretném ezt a félreértést mindenképpen eloszlatni.
A másik kérdés: ebben a törvényjavaslatban is, de a költségvetésben is – jó, hogy ezt egyidejűleg tárgyaljuk –, nem tisztázott szerintem kellő mértékben annak a bizonyos 14,7 milliárdnak a sorsa, amellyel a költségvetés tartozik a társadalombiztosításnak. Én úgy érzem, egy kicsit képmutató módon szerepel a jelenlegi költségvetésben, eltérően attól, amiről a vagyonpolitikai irányelvek tárgyalásánál szó volt, hogy miből fedezze és egyáltalán tudja-e fedezni a költségvetés – és ez nagyon nagy mértékben összefügg a járulékemeléssel, hiszen itt egy komoly összegről van szó. Ebben az esetben úgy szerepel, hogy az 1991–92. évi privatizációs bevételekből fogja fedezni a kormányzat, a költségvetés ezt az összeget. Egyrészt a '91. évi privatizációs bevétel erre nem nyújt lehetőséget, az 1992. évi privatizációs bevétel pedig többszörösen el van már költve, a legkülönbözőbb változatok szerepelnek erre. Lényegesen kevesebb lesz, mint amennyi elköltési cél pillanatnyilag ki van tűzve. Tehát én teljesen bizonytalannak és megalapozatlannak látom a költségvetésnek ezt a javaslatát, és éppen ezért ez nagyon nagy mértékben visszahat a jelenlegi törvényjavaslatra, illetve a tb 1992. évi költségvetésére is.
Úgy érzem, ezt mindenképpen tisztázni kellene, és az a változat, amelyet a pénzügyi kormányzat felvetett, hogy a kamatfizetés elkerülése végett még ezt 1991-ben kell kifizetni, nyilván ez a változat is a költségvetés jelenlegi helyzetét nézve elesett.
Úgy vélem tehát, hogy vannak olyan tartalékok 1992-ben, amelyeket talán nem kellően vettünk figyelembe, de az egyoldalú betegszabadság intézményével, illetve a járulékemeléssel semmi szín alatt nem oldható meg és nem oldandó meg a jelenlegi probléma. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me