ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Full text search

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Abban egyetértek dr. Hack Péter képviselő úrral, hogy a jogászoknak kell értelmezni a Házszabályt elsősorban, az elnöknek pedig vezetni kell az ülést, és én úgy gondolom, hogy ebben nem történt hiba, hiszen a képviselő úrnak még joga lesz megfellebbezni azáltal, hogy ügyrendi javaslatot terjeszt a plenáris ülés elé. Tehát a joga nem csorbul. És akkor, ha az Országgyűlés megszavazza, elmondja a felszólalását. Ha nem szavazza meg, nem fogja elmondani.
Én közben a főtitkár úrral konzultáltam. Kétségtelen, hogy ezt különbözőféleképpen lehet értelmezni, de egy elnök, amikor elnököl, először is nincs lehetősége az értelmezésre, hanem tovább kell menni, a munkát végig kell vinni. Nem gondolom azért képviselő úr, hogy megszegtük volna a Házszabályt. Ez mind korrigálható valójában, azonban azt kérem ezek után, hogy az ügyrendi bizottság foglakozzék ezzel. Kónya Imrét csak segítségül hívtam, ő most nem hívhatta össze az ügyrendi bizottságot. Nyilván a saját nevében igyekezett nekem bizonyos segítséget nyújtani, hogy ne nagyot tévedjünk. Szeretném a minimumra csökkenteni a tévedést kétségtelenül; és azt hiszem, hogy ezzel most ezt lezárjuk, vége a részletes vitának. Elnök úr kér még szót, kérem.
Ügyrendi kérdésben felszólaló: Szabad György, az Országgyűlés elnöke

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me