KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság elnöke:

Full text search

KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság elnöke:
KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság elnöke: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! A Parlament hat héttel ezelőtt fogadott el törvényt a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásáról. Ebben a törvényben előírásként szerepelt, hogy a társadalombiztosítás önkormányzatának megválasztásáig egy-egy felügyelő bizottság felügyelje a társadalombiztosítási alapokat. Tehát egy egészségügyi és egy nyugdíjbiztosítási felügyelő bizottság.
Az elfogadott törvény úgy fogalmaz, hogy 10-10 fős bizottságot kell felállítani a következő módon. 2-2 főt a Kormány, a Pénzügy-, illetve a Népjóléti Minisztérium delegál. Ez ügyben nem kell a Parlamentnek döntenie. 8 fő megválasztása viszont az Országgyűlés feladata. Mindegyik bizottságba 8 főt kell választani. Ebből kettőt-kettőt az Érdekegyeztető Tanács feladata jelölni. A fennmaradó 6-6 fő jelöléséről a törvény nem intézkedik.
Bizottságunk úgy vélte, hogy célszerű lenne, hogyha ezek a jelöltek nem a Parlamentben helyet foglaló pártok jelöltjeiként, hanem a bizottság jelöltjeiként kerülnének a Ház elé jelöltként, tehát a bizottság javasolná megválasztásukat. Ennek feltétele természetesen az, hogy a bizottságban képviselt frakciók, illetve a függetlenek konszenzussal jussanak megállapodásra a személyüket illetően. Ez a konszenzus elérhetőnek látszott, nemcsak azért, mert bizottságunk több ízben tett tanúbizonyságot konszenzusra való hajlamáról, különösen szakmai kérdésekben, hanem azért is, mert hiszen ezeknek a feladata az, hogy a kérdés szakértőiként vegyék át azt a feladatot, amit eddig a Parlament egykori társadalombiztosítási bizottsága helyett a mi bizottságunk örökölt és ami a társadalombiztosítás felügyeletét jelentette. Ez körülbelül 50–60%-át emésztette fel munkaidőnknek, és noha szívesen végeztük ezt a munkát, mégis úgy éreztük, hogy célszerűbb lenne egy szakértői testületre bízni ezt a felügyeletet, annál inkább, mert az átalakulás számtalan újabb feladattal terhelné ennek a szakértői testületnek a munkáját. Elsődleges célja ugyanis az önkormányzat létrehozásának megteremtése, az önkormányzati választás körülményeinek biztosítása, de ugyanakkor a meglévő egységes szervezeti Társadalombiztosítási Főigazgatóságot is valamilyen módon el kell indítani abba az irányba, hogy két alap két gazdájaként működjék. Tehát a konszenzus alapvető feltételnek látszott, ezért a bizottság zárt ülésén – éppen azért, mert személyi javaslatokról volt szó, határoztunk úgy, hogy zárt ülést fogunk tartani – alakítottuk ki a választás elképzelhető módszerét.
Ennek az ügyrendi vitának lett az eredménye, hogy abban maradtunk, hogy minden frakció, illetve a függetlenek jelenlévő képviselője egyenlő súllyal, tehát paritásos alapon 3-3 jelöltet ír fel szavazólapjára, olymódon, hogy az első 3, a második 2, a harmadik jelölt pedig 1 pontot kap. Ezeknek a pontoknak az összesítése – reméltük – azt fogja majd eredményezni, hogy egyértelművé válik, melyik 6-6 jelölt kapta a legtöbb pontot. Ebből kiszámítható, hogy – miután három kormánypárti frakció van és négy ellenzéki frakció – 18 pont állt 24 ponttal szemben, ezért úgy éreztük, hogy ez elfogadható, és valóban, a jelenlévők mindannyian elfogadták ezt.
Az első forduló eredményeként azonban kiderült, hogy noha az első öt személyre megtörtént a jelölés, a hatodik helyre az egyik bizottságban három, a másik bizottságban két jelölt azonos pontszámot, 3-3 pontot kapott. Ezért újabb ügyrendi megállapodás során arra jutottunk, hogy most már frakciónként ezek közül egy-egy jelöltet jelölnek meg a frakciók, illetve a függetlenek jelenlévő képviselői, és az így lehetséges 7 szavazat közül egyszerű többséggel, tehát 4 szavazattal kerül a hatodik helyre a megfelelő jelölt.
Valóban megtörtént, és ilymódon 6-6 főből álló listára teszünk javaslatot a tisztelt Háznak. A 6 fő közül, illetve a kétszer 6, tehát 12 fő közül öten eddig már részt vettek a bizottság munkájában szakértőként, tehát közvetlen tapasztalataink vannak munkájukról, három jelöltnél felmerült ugyan, hogy olyan összeférhetetlenség áll fenn, mint hogy például a Társadalombiztosítási Főigazgatóság alkalmazottai, tehát ez kizáró ok lenne, de úgy tájékoztattak, hogy lemondtak, beadták felmondásukat, tehát munkaviszonyukat, a kizáró okot megszüntették. Egy esetben a Számvevőszék alkalmazottjáról lett volna szó, aki szintén így járt el.
Ennek következtében nem látom akadályát, hogy a 6-6 jelöltet javasoljuk megválasztásra a tisztelt Háznak, a nyugdíj, illetve az egészségügyi felügyelőbizottság tagjaként.
Az ÉT 2-2 jelöltjével kapcsolatban nem áll szándékomban nyilatkozni, csupán tájékoztatásul mondom el, hogy tudomásom szerint az ő jelölésük is hivatalos formában megérkezett a Ház elnökéhez. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me