ELNÖK (Dornbach Alajos)

Full text search

ELNÖK (Dornbach Alajos)
ELNÖK (Dornbach Alajos): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat vitáját elnapolom, várhatóan jövő heti ülésünkön folytatjuk. A vezérszónokok a képviselőcsoportok részéről elmondták az álláspontjukat.
A tárgysorozat szerint következne az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam- és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése is. Azt követően terveztük a társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetéséről szóló törvény és a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatását, illetve berekesztését.
S emlékeztetem önöket, hogy a két társadalombiztosítási törvényjavaslat ügyében már nem volt felszólaló, csak kérték az általános vita berekesztésének elhalasztását, módosító indítványok megfogalmazása és benyújtása érdekében.
Szükséges lenne az általános vita lezárása és a javaslatok részletes vitára bocsátása.
Kérdezem: van-e kifogásuk az ellen, hogy a kiosztott tárgysorozattól eltérően először, tehát a ma még rendelkezésünkre álló időkeretben ennek a két társadalombiztosítási törvényjavaslat általános vitájának berekesztéséről döntsünk? Mert ha nincs észrevételük, akkor ezeket. Tehát kíván-e valaki felszólalni? Kapitány Ferenc képviselő úr. Megadom a szót.
Felszólaló: Kapitány Ferenc (FKgP)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me