FILLÓ PÁL (MSZP)

Full text search

FILLÓ PÁL (MSZP)
FILLÓ PÁL (MSZP) Köszönöm szépen. Ígérem, hogy betartom a két percet. Kedves Képviselőtársaim! Nagyon nagy tisztelettel hallgattam a miniszter úr válaszát, annál is inkább, mert gondolom, hogy igen sok nehézséget okozhatott neki e rövid idő alatt áttekinteni a dolgokat.
Ennek ellenére én szeretném önöket arra kérni, hogy a választ ne fogadják el. Szeretném megindokolni, hogy miért mondom ezt. Azért mondom, tisztelt képviselőtársaim, mert 1990 decemberében Andrásfalvy Bertalan miniszter úr, ugyanebben a hónapban az ifjúságról szóló törvény felülvizsgálatáról nyilatkozott Fluckné dr. Papácsy Edit, aki elmondta a levelében, hogy az Ifjúságpolitikai Titkárságnak munkája során ki kell dolgozni az 1971. évi IV. törvény helyébe lépő új törvényt is.
Úgyhogy én azt hiszem, kedves képviselőtársaim, hogy elismerve a válaszban lévő pozitívumokat, én nagyon kérem önöket, hogy ne támogassák, illetve ne fogadják el a miniszter úr válaszát, két okból. Az egyik ok az, hogy meggyőződésem, nem lehet éveken keresztül elhúzni azokat a törvénymódosítási folyamatokat, amelyek az élet megváltoztatásához hozzátartoznak. Tehát nem lehet hatályban tartani olyan törvényeket, amelyek már réges-régen elavultak. Ezt a kormányzatnak mindenképpen már meg kellett volna tennie az elmúlt egy esztendő alatt.
A másik kérdés pedig az, hogy a kormányzatnak van-e kivel tárgyalnia. Kedves képviselőtársaim, végre eljutottak az ifjúsági szervezetek abba a helyzetbe, hogy egy 11 fős tárgyalódelegációt választottak, amely pontosan arra hivatott, és az ifjúsági szervezetek 98%-a részt vesz ebben, a keresztény ifjúsági szervezetektől kezdve egészen a baloldali ifjúsági szervezetekig; tehát megbíztak egy 11 fős tárgyalódelegációt, hogy a Kormánnyal rendszeresen tágyaljon az ifjúság ügyeiben. És én azt hiszem, hogy miután az a kérdés már feloldódott, hogy nincs kivel vagy nagyon sok szervezettel kell tárgyalni, meggyőződésem, hogy akkor dönt az Országgyűlés jól, hogyha a Kormányt arra sarkalljuk, hogy igenis, dolgozza ki nagyon rövid időn belül az érdekegyeztetési mechanizmusokat, hiszen befejezésül hadd emlékeztessem tisztelt képviselőtársaimat a miniszterelnök úrnak az emlékezetes taxisblokád idején elmondott szavaira, amikor azt mondta, hogy a Kormánynak igenis a polgári szerveződések felé kell fordulnia, és azokkal konzultálva kell meghoznia a döntéseit.
Én úgy ítélem meg, hogyha most ebben az ügyben nem fogadjuk el a miniszter úr válaszát, akkor lehetőséget kapunk arra, hogy a kormányzatot arra sarkalljuk, hogy végre ezek az érdekegyeztető fórumok valóban létrejöjjenek. Köszönöm szépen. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me