SZILI SÁNDOR (MSZP)

Full text search

SZILI SÁNDOR (MSZP)
SZILI SÁNDOR (MSZP) Igen, köszönöm. Elnök Úr! Én nem tudom elfogadni a 30 napot! (Derültség a kormánypártok soraiban.) A felvetett probléma több ezer embert, mondhatnám azt is, több tízezer embert érint. 30 napig halogatni az ügyet azért sem tartom helyesnek, mert a törvény visszamenőleges hatálybaléptetése sérti az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében megállapított jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvét. Ha kívánják, felolvasom. (Közbeszólások: Kívánjuk!) Kérem!
A 12. § (1) bekezdése a jogalkotásról szóló rendeletből: "A jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre." Ez az egyik.
Ugyanakkor szeretném felhívni a tisztelt Kormány figyelmét az Alkotmánybíróság 34/1991. határozata indoklásának harmadik részére, amely a következőképpen szól: "Az Alkotmánybíróság az utóbbi időben is többször észlelt olyan, a jogbiztonságot súlyosan sértő esetet, amikor a hivatalos lap a tényleges kibocsátásnál korábbi dátumozással jelent meg, s ennek következtében a benne foglalt jogszabályok a Magyar Közlöny megjelenését megelőző hatálybaléptetéssel kerültek kihirdetésre. Az ilyen eljárás azzal a következménnyel jár, hogy a jogalkalmazó szervek, valamint az érintett polgárok és jogi személyek nem tudhatják, hogy valamelyik döntésük és magatartásuk utólag nem minősül-e jogellenesnek. Az Alkotmánybíróság elengedhetetlennek tartja, hogy ez az alkotmányellenes gyakorlat megszűnjön. Ezért hatékony intézkedés megtétele végett az illetékes szerveket megkereste. Ennek megfelelően a jogszabályok kihirdetéséért felelős állami szerveknek biztosítaniuk kell, hogy a hivatalos lap és benne a jogszabályok olyan időpontban jelenjenek meg, amely nem sérti a jogalkotási törvény hivatkozott előírásait."
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt kormánypárti Képviselők! Hivatkozván a Házszabály 59. §-ának (3) bekezdésére – olvasom: "Az interpelláló kérésére az Országgyűlés kimondhatja az interpelláció sürgősségét, ebben az esetben az interpellált még azon az ülésnapon vagy az ülés következő ülésnapján köteles választ adni." Kérem tisztelettel képviselőtársaimat, támogassák azt, hogy a választ minél előbb megkapjam.
Kérem elnök urat, szavaztassa meg a Parlamentet. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me