LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP)

Full text search

LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP)
LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hack Péter Úr! Nem hiszem, hogy egy jogász kollégát oktatni – pláne kioktatni – kellene arról, hogy egy szöveget csak teljes egészében és nem kiragadva lehet értelmezni. Nem tartom tudniillik véletlennek azt – és gondolom, nem a figyelmét kerülte el –, hogy az ön által idézett rész a következőképpen folytatódik: "…Meggyőződésünk, hogy az eljárás során a jogállamiság keretén belül tisztázhatók vagy cáfolhatók a felmerült kérdések és problémák." Úgy gondolom, hogy az ön olvasatából ezt a szövegrészt nem véletlenül hagyta ki, tudniillik az előtte lévő mondat is más értelmezést kap.
Bár a sajtótájékoztatón Csépe Béla képviselőtársam által elmondottak is elhangzottak, hogy igenis, amikor egy koalíciós kormány jár el, akkor nem lehet, akkor a frakcióra annyi tartozik, hogy a frakció egyetértésével vesz részt az eljárásban Füzessy Tibor. Ugyanakkor azt is kifejtettük – de mivel nem méltóztatott hozni a sajtó, a mai lapok, ezért megismétlem –, hogy a KDNP frakciójának az volt az álláspontja, hogy demokratikus gondolkodásunk által vezéreltetve, tiszteletben tartva a hatalmi ágak szétválasztását, senki, semmilyen politikai erő ne próbáljon nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatás gépezetére. (Derültség a bal oldalról.) Ebből az elmúlt rendszerben már nagyon sok tanulság származott.
Úgy érzem, ezt az álláspontot fejtette ki a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója a kihelyezett ülésen. Ebből ugyan sok meg nem jelent, ezért voltam kénytelen megismételni, hogy ne csak a nyilatkozat szövegét, de a szellemét is megértse képviselőtársam. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalról.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me