ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF)
ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF)
ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF) Egyetértek, köszönöm szépen – de az előbb még nem voltak meg.
Tehát egy olyan döntés előtt áll a Parlament, amely felszólító jelleggel, értelmezően és figyelmeztetően egyértelműen állást foglal abban a kérdésben, hogy az elmúlt pártállami időszak, a bűnözés elmúlt időszaka milyen jogi jelentőséggel bír. Bír-e egyáltalán jogi jelentőséggel, vagy ez az időszak, mint az állami akarattal való nem-üldözés időszaka az igazságszolgáltatás relatív szünetelésének időszaka, nem vezethet az üldözhetőség megszűnéséhez.
Egy kiváló jogász mondotta – sok kiváló jogász véleményét fejezve ki – ez év tavaszán, hogy a magyar Alkotmánybíróság nyitva hagyja az utat arra, hogy az elévülés nyugvását egy bíróság a konkrét esetben egyedileg állapítsa meg. Reményét fejezte ki, hogy a magyar Parlamentnek megadatik a lehetőség egy határozat meghozatalára, amely az igazságszolgáltatást arra szólítja fel, hogy azokat a bűncselekményeket is üldözze, amelyek tekintetében formálisan eltelt a törvényben meghatározott idő, az elévülés nyugvása, az igazságszolgáltatás szünetelése – mégis megállapítható. Még egyszerűbben föltehető a kérdés; milyen következményeket fűzhetünk ahhoz a tényhez, hogy a magyar büntető törvénykönyvek nem tesznek utalást az elévülés szempontjából olyan korszakokra, amelyekben az állam elmulasztotta bűnüldözési kötelezettségének teljesítését.
Vajon hogyan értékelhető azon törvényhely hiánya, amely törvényhely nyugvást írna elő az állami bűnüldözési kötelezettség megszegése esetére? Kétségtelen, hogy ilyen szabály nincs – írott szabályként. Megítélésünk szerint a jogállami törvényalkotónak nem az a feladata, hogy arról az esetről építsen be törvényi rendelkezést az általa elkészített jogszabályba, amely eset a jogon kívüliség állapotát, az alkotmányos rend kifogástalan működésének hiányát, a törvények uralmának hiányát, vagy fogyatékosságát tükrözik. Azért nem feladata ez a törvényalkotónak, mert az alkotmányos helyzet előfeltétele a jog érvényesítésének.
Amikor az Országgyűlés meghozza elvi állásfoglalását a büntethetőség elévülésének értelmezéséről, akkor nem tesz mást, mint egy rendkívüli történelmi helyzetben, hosszú diktatúra után, a törvényhozó jogán állást foglal abban a kérdésben: hogyan értelmezi saját jogelődjének döntését, törvényét. Úgy értelmezi-e, hogy jogelődje – különösen a múlt század végének magyar parlamentje – felmentést akart adni már előre a bűnöző államnak, arra bíztatva őt, hogy elég sokáig maradjon hatalmon ahhoz, hogy elteljen a büntetőjogi elévülés, és az általa megbízott vagy pártfogolt, súlyos bűnt elkövetők büntetlenséget élvezzenek, vagy azért mellőzte az állami bűnözés, a bűnüldözés esetének szabályozását, a bűnüldözés elmulasztásának szabályozását, mert természetesnek tartotta, hogy ez az időszak, mint jogon kívüli időszak, mint jogilag figyelembe nem vehető időszak nem igényel külön szabályozást, mert úgy gondolta, hogy az időmúlásnak csak akkor van jelentősége, ha az alkotmányos körülmények között, a bűnüldözési parancsot teljesítő állam működésének közepette zajlik.
(17.50)
Ezt az értelmezést, ezt a lelkiismereti parancsot nem nyújthatja más, nem adhatja meg más, mint a független, demokratikus magyar Országgyűlés. Hiszen ez az Országgyűlés jogosult a rendszerváltozás törvényeinek megalkotására, és jelentős mértékben viseli magán a rendszerváltozás felelősségét, még akkor is, ha nem rendelkezik, vagy csak korlátozott mértékben rendelkezik azzal a hatalommal, amely ehhez a nagy felelősséghez szükségképpen kellene, hogy társuljon. A törvényalkotói jogértelmezés történelmileg megkövetelt, hiteles és szükségszerű esetét láthatjuk magunk előtt, azt az esetet, amikor maga a törvényhozó mondja meg, hogy miként is szándékozott következményeket fűzni jogalkotásához jogelődje.
Meggyőződésem, hogy a jogalkalmazótól jelenleg nem várható el ilyen fordulat végrehajtása az ismert történelmi, politikai körülmények miatt. Az új hatalmat, a legitimitást, a nemzet alapkérdéseiben való állásfoglalás felelősségét mi viseljük, senki más. Meggyőződésem az is, hogy jogértelmezésről lévén szó, ennek az állásfoglalásnak semmi köze a jogalakító döntésekhez, nem hoz létre új normát, nem iktat be a büntetőjogba új szabályt. Csupán annyit tesz, hogy megmondja, milyen következmények fűződnek a diktatúrában bekövetkezett időmúláshoz. Nem tesz mást, mint megkönnyíti a bíró dolgát, megkönnyíti azt a bírósági döntést, amely döntéstől és csakis attól függ az időmúlás bekövetkezésének vagy be nem következésének, az elévülés bekövetkezésének vagy be nem következésének megállapítása.
A mai nap engedjék meg, hogy megemlítsek két tényt, mind a kettő Németországgal kapcsolatos, azzal az országgal, amelynek legkeményebben kellett viselnie az állami bűnözés következményeit, s így a legnagyobb gyakorlattal rendelkezik ezen a téren, amint igen nagy gyakorlattal bír a jogállami elveket illetően is. A gyilkosság elévülési határidejét 1933 és 1945 közötti időre a Német Szövetségi Köztársaság tagállamai, illetőleg elődei 1946-ban már nyugvónak minősítették. Az NDK-ban politikai okokból nem üldözött, már elévült cselekményekre az elévülés 1990. október 3-ig, a berlini fal lebontásáig nyugvónak minősül, a német bírósági gyakorlat és a német igazságügy-miniszterek közös állásfoglalása szerint.
Birtokomban van több törvénytervezet, így az SPD-frakció 1992. február 19-i, a volt Német Demokratikus Köztársaságban elkövetett jogtalan cselekmények üldözésének elévülésére vonatkozó előterjesztése. Ez az előterjesztés azt a felfogást képviseli, hogy a szövetségi alkotmánybíróság 1952. évi határozata elegendő jogalapot ad arra, hogy a volt NDK-ban politikai okokból nem üldözött cselekmények esetén az elévülés nyugodott. Az alkotmánybíróság pedig kifejezetten a nemzetiszocialista korszak bűneivel foglalkozott korábban. Ebből következik, hogy a nemzetiszocialista és a kommunista bűncselekmények teljesen azonos elbírálás alá esnek. Ez utóbbiakra alkalmazzák az előbbiekre kialakított jogelveket.
Végül hadd idézzem Jescheck professzornak, a freiburgi Max Planck Nemzetközi Összehasonlító Jogi Intézet örökös igazgatójának hozzám intézett levelét, amelyet szakvélemény helyett küldött el, várva a magyar Kormány felkérését, amely nem érkezett meg hozzá. A levél sorai többek között így szólnak: Ha ezeket – tudniillik a németországi jogi alaptételeket – Magyarországra alkalmazzák, akkor egyáltalán nem visszaható hatályú, az érintettek helyzetét hátrányosan érintő elévülési előírásról van szó, hanem egy olyan határozmányról, amely már az elkövetés ideje alatt érvényes volt. Nagyon fontos, hölgyeim és uraim, hogy az elkövetés ideje alatt érvényes előírásról van szó, még akkor is, ha ez az előírás a magyar jogban formálisan nem volt meg – folytatja Jescheck professzor –, akkor is azt kell mondani, hogy az elévülési jog értelméből szükségszerűen levezetendő, mert az elévülés nem kezdődhet vagy folytatódhat, ha a jogi helyzet egy bűncselekmény üldözését lehetetlenné teszi. A kormány ilyen módon bármilyen bűncselekményt elkövethetne anélkül, hogy későbbi büntetőjogi felelősségrevonástól félnie kellene. Az elévülés tehát a nyugvásról kialakított általános jogi elgondolás által korlátozza az igazságosság kényszerítő alapelveit.
Hadd fejezzem be az elmondottakat egy történettel. A Weimari Köztársaság egyik vezető német jogfilozófusa és időnként szociáldemokrata birodalmi igazságügy-miniszter, Gustav Radbruch a jogfilozófiában meggyőződéses jogpozitivista volt. Az volt a meggyőződése, hogy a bírósági döntések logikai eszközökkel a törvényből levezethetők, és figyelmen kívül kell maradnia minden igazságossági kérdésnek. A törvény az törvény! 1945 után azon kérdés előtt állt, hogy ezt az álláspontját fenn tudja-e tartani. Tehát azt kellene-e mondani, hogy a nemzetiszocialista igazságtalanság egyáltalán nem számít igazságtalanságnak, mivel a törvény megfelelt a nemzetiszocialista államnak. Ezt a következtetést nem szerette volna levonni. 1945-ben ezt mondta: "Lehetnek törvények olyan mértékű igazságtalansággal rendkívül károsak a közösségre, hogy érvényességüket, sőt a törvényes jelleget meg kell tőlük tagadni." Ez volt az úgynevezett radbruchi formula, amelyre a német bíróságok hivatkoztak, nemcsak a nemzetiszocialista korszak törvényeire vonatkoztatták, hanem tipikusan a nemzetiszocialista büntethetőséget kizáró és megbocsátási okokra, amelyek nem voltak törvényileg szabályozottak. Ezen alapelv alapján ítélték el a Büntető Törvénykönyv szerint a koncentrációs táborok poroszlóit és gyilkosait.
Nem folytatom. Nem folytatom azzal a beszélgetéssel, amelyet Simon Wiesenthallal folytattam, aki mindenben igazat adott a mi törekvéseinknek, csupán annyit mondok, hogy a mi törvényeink nagyobb része nem is igazságtalan a közösségre, különösen nem igazságtalan a Büntető Törvénykönyv elévülést illető szabályozása. Az lenne igazságtalan, ha ebbe a törvénybe olyan értelmezést engednénk belevetíteni, amely értelmezés lehetősége nincsen benne. Nincsen benne a törvényben az a lehetőség, hogy a szándékosan nem üldözött bűncselekmények büntetlenül maradjanak. Ezt a nyilvánvaló tényt kell, hogy megállapítsa most a Magyar Országgyűlés, figyelembe véve hallatlan történelmi felelősségét azért, ami ebben az országban két és fél év alatt történt, és azért is, ami Magyarországon a jövőben történni fog. Az nem lehet, hogy súlyos bűnök büntetlenül maradjanak.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
