KIS GYULA JÓZSEF, DR. (MDF)
KIS GYULA JÓZSEF, DR. (MDF)
KIS GYULA JÓZSEF, DR. (MDF) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Nem a szociális bizottság elnökeként, hanem a távol lévő frakcióvezető helyetteseként kívánnék szólni.
Ugyanis a vitában kedvenc területemhez értünk; ahhoz a területhez, hogy a társadalom az általa megtermelt javakból milyen hányadot képes és hajlandó áldozni azon tagjai létfenntartásának biztosítására, akik már önmagukról nem tudnak, vagy még nem tudnak gondoskodni, vagy pedig betegségük miatt átmenetileg nem tudnak gondoskodni.
Ez a terület igen feszítő minden társadalomban, és kedvenc tere az ezzel kapcsolatos igények megfogalmazásának, aminek talán nagyon nehéz még észérvekkel is gátat vetni, de engedjék meg, hogy megkíséreljem. Tehát arról van szó, hogy a költségvetés vagy a társadalombiztosítás ugyanannak az állampolgárok által közösségi célra összeadott összegnek, pénznek a két oldala. Az egyiket adók formájában adjuk össze, ez megy a költségvetésbe, a másikat járulékok formájában, ez megy a társadalombiztosítási alapba.
Hogy ezekből a szociális újraosztás során az egyes társadalmak milyen hányadot biztosítanak erre a célra, az egy társadalmi közmegegyezés dolga! Például Svédországban 100 százalékot a költségvetés áll, de az Egyesült Államokban semmit, és Portugáliában semmit, másutt fele-fele arányban oszlanak meg ezek a költségek. Úgyhogy annak hangoztatása, hogy adjon a költségvetés ide vagy oda, vagy innen oda tegyünk pénzeket, gyakorlatilag olyan vita, amely arról szól, hogy egy szelet kenyeret milyen irányban, keresztben vagy hosszában vágjunk ketté!
De erről nagyon jókat lehet vitatkozni, mintha a költségvetés valahol egy hatalmas trezor lenne, amelyben korlátlanul áll az arany, és onnan csak ki kell venni, de a "rossz állam bácsi" nem engedi kinyitni a trezor ajtaját. Nem erről van szó, hanem arról, hogy abban a trezorban csak az van, amit oda beteszünk, és mi – állampolgárok – tesszük be!
A másik: különösen kedves számomra, amikor egy ilyen vitában az elosztási rendszerek, az egészségügy, a társadalombiztosítás válságáról esik szó. Ezek valóban válságban vannak mindenütt a világon – egyszerűen a társadalmak elöregedése miatt, azért, mert egyre kevesebb aktív korú lakosságnak a – hála Istennek – egyre tovább élő, egyre nagyobb számú, már nem aktív lakosságot kell eltartania.
A másik: ha ezek eltartására az ő vagyonuk, felhalmozott tőkéjük nem elegendő, mert ez nincs, mert nem olyan volt a társadalom, hogy lehetővé tette ezt a felhalmozást, vagy olyan volt, hogy el is vette ezt a felhalmozott tulajdont, többek között a magánembertől, de ha az általuk felhalmozott tulajdont, a biztosítók vagyonát is elvette, akkor ez különösen nehéz!
Ezzel küszködnek a jóléti társadalmak is, a fejlett piacgazdaságok is: azzal az alapvető demográfiai problémával, amely a társadalom elöregedéséből ered!
Ehhez járul egy olyan gazdaság, amilyen a miénk. Itt tehát ezek a gondok különösen és halmozottan jelentkeznek. Egy olyan demográfiai helyzet, ahol 10 év alatt ugye 300000-400000-rel csökkent a lakosság létszáma! Tehát kiváló alkalom arra, hogy mindezeket a gondokat az elmúlt két és fél éve regnáló Kormány nyakába lehessen varni!
Ennek illusztrálására – hogy ezek a gondok nem ma keletkeztek – engedjék meg, hogy idézzek egy '89 februárjában kelt iratot. Azt mondja, hogy a korábban kialakult szociálpolitikai rendszer elvi alapjai és ellentmondásai, szociálpolitikánk alapvető nagy rendszerei nem specifikusak. A rendszer általános szemléleti megközelítése, továbbá egyes konkrét részletei sok vonatkozásban egy rendkívül leegyszerűsített társadalomkép jegyeit viselik magukon. A kialakult rendszer azt feltételezte, hogy a gazdasági felemelkedés során a szegénység gyorsan meg fog szűnni, és újratermelődésének okai is megszűnnek.
(10.50)
Egy homogenizált és uniformizált társadalmat tételezett, ahol az univerzális rendszerek minden problémát egyformán kezelni tudnak, ahol nincsenek a társadalomnak sajátos beilleszkedési zavarokkal küzdő csoportjai. A társadalompolitikai juttatásokat szociálpolitikai funkcióik mellett az állami munkavállalás rendjébe való beilleszkedés, a szorgalom és lojalitás jutalmazásának is tekintette és használta fel.
A juttatások jelentős hányada állami munkavállaláshoz és szakszervezeti tagsághoz kapcsolódott, nem csekély hányada a vállalatokon keresztül került elosztásra. A magasabb beosztásokhoz burkoltan vagy nyíltan privilegizált szolgáltatások is kapcsolódtak.
A rendszer teljes foglalkoztatottságot és stabil árrendszert feltételezett, ahol viszonylag alacsony bérek mellett az alapvető szükségletek kielégítését és a kívánatos irányú fogyasztást preferált árakkal kívánta biztosítani.
A központi bér- és juttatási csatornákon keresztül jövedelemképződést korlátozta, illetve nem vette tudomásul, ezért lakossági jövedelemadó-rendszert nem alkalmazott, s valójában a nem ingyenes szolgáltatásokat továbbra is ingyenesként kezelte, olyanokként, amelyeknek a bérekben való megjelentetése nem indokolt.
E leegyszerűsített társadalomkép alapján a rendszer diszfunkciói tehát kezdettől léteztek. A társadalmi-gazdasági fejlődés tehát mindenképpen napirendre tűzte volna a diszfunkciók megszüntetését, a szociálpolitikai rendszer újragondolását. Erre a gazdasági reform bevezetése után a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején meg nem valósult kísérlet is történt, legfeljebb súlyos gazdasági nehézségeink ezt most akutabbá, sürgősebbé és egyben jóval nehezebbé teszik."
Tehát '89 februárjában, a szociális és népjóléti miniszter kiadványát idéztem. Aki idén, most, ebben a vitában a következőket közölte: a szocialista frakció számára elfogadhatatlan a társadalombiztosítás költségvetése. A három éve fennálló romló tendenciák megoldására nem tesz lépéseket.
Úgy tűnik, nem három évre állnak fenn ezek a problémák.
A tb. vagyontalan. Megkérdezem: ki államosította a tb. vagyonát?
3. A gazdaság romló teljesítménye. Mitől ilyen rossz ennek a gazdaságnak a teljesítménye? Milyen struktúrájú gazdaságot örököltünk?
Bürokratikus szerkezete a tb.-nek túl sokba kerül. Másfél százalék a működési költsége, a nyugati biztosítóintézetek 15 és 25 százalék közti működési költséggel dolgoznak.
Ideologikus a háttere a társadalombiztosításnak.
Erre vonatkozóan hadd idézzek szintén az előbbi iratból – egy pillanat –, 7. oldal 7. pont: a rendszerek legtöbbször túlzottan ideologikus szemléletre épültek, és nem tudták kezelni integráns módon a társadalmi átalakulással járó olyan új jelenségeket stb.
6. A vagyon csak ötmilliárd hasznot hoz. Olyan vagyont nem szabad elfogadni, aminek ilyen kicsi a hozama.
Kérem, ilyen a vagyon. Ilyen az ország gazdasági helyzete. Ennyit ér, amit örököltünk. Sajnos, többet nem tudunk kitermelni abból, amit kaptunk.
Ezek után engedjék meg, hogy én most ne folytassam, majd a vita későbbi szakaszában talán még mód lesz arra, hogy a konkrét módosító javaslatok során konkrét véleményemet kifejthessem, most már mint képviselő.
Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
