GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP)

Full text search

GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP)
GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban egy nagy jelentőségű eseményről van szó, amit a Szocialista Párt frakciója szívből üdvözöl.
Mielőtt röviden elmondanám a véleményünket, néhány megjegyzésre, elsősorban Kis Gyula József megjegyzésére kell reagálnom. Tudniillik azt hallja itt az ember, hogy annak a megállapodásnak, amelyet a Kormány az Érdekegyeztető Tanácson kötött, az elemei tulajdonképpen már kora ősszel megvoltak. Most már csak ugye az vetődik fel az emberben, hogy akkor miért nem azt tartalmazta a költségvetés. Tudniillik ilyenkor azért fölvetődik az az alapos gyanú, hogy mennyi volt a taktikai elem a költségvetés tartalmában, a kormánykoalíció részéről beadott – már beadott – módosító javaslatokban és a Kormány reagálásában. Tartok tőle, hogy ez a dolog tartalmaz ilyen taktikai elemeket is.
Szeretném azonban azt mondani, hogy a kialakult helyzetre tekintettel mégis őszintén üdvözöljük a megállapodásnak a tényét, nem hallgatva el azt – és ebben gondolom, a Parlament minden képviselője osztozik, függetlenül attól, hogy hol ül –, hogy jó lett volna, ha ez a megállapodás a költségvetési szavazás előtt nem egy héttel jön létre.
Ami a megállapodás tartalmát illeti, nekünk az a véleményünk, hogy a megállapodás tartalmát azoknak van joguk megítélni, akik odaküldték a tárgyaló feleket. A Kormány megállapodásának tartalmát mindenekelőtt a koalíció, a munkáltatók megállapodásának tartalmát a munkáltató szervezetek, és a szakszervezetek megállapodását pedig a tagság.
Nyilvánvalóan ennek kapcsán tudomásul veszik azt is, hogy minden ilyen megállapodás szükségképpen tartalmaz kompromisszumokat is.
Tehát összességében mi ezt a megállapodást üdvözöljük. Ezért kijelenthetem, hogy a frakció támogatni fogja a megállapodást.
(15.40)
Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy a szocialista frakció részéről a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok mindegyike tartalmában, és főleg irányultságában, szellemiségében megegyezik azokkal a javaslatokkal, amelyekben most a Kormány a szakszervezetekkel megállapodott.
Éppen ezért úgy gondolom, hogy az a tisztességes, és a Parlament döntési szabadságát is növeli, hogyha ezeket a benyújtott módosító javaslatokat fenntartjuk és a Parlament szavazhat róla.
Azt hiszem, hogy ez segíteni fogja a megállapodások végrehajtását is, mert őszintén meg kell mondani: jelen pillanatban csak a reményünket tudjuk kifejezni, hogy a kormánykoalíció meg is fogja szavazni azokat a megállapodásokat, amelyeket a Kormány megkötött. Úgy gondolom, hogy ez felelőssége a kormánykoalíciónak, mert a miniszter úr által is emlegetett társadalmi békének ez is feltétele. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me