JAKAB RÓBERTNÉ (MSZP)
JAKAB RÓBERTNÉ (MSZP)
JAKAB RÓBERTNÉ (MSZP) (szlovákul beszél) Pán predseda! Vázení prítomní a krajania, ktorí viete po slovensky a sledujete zasadnutie parlamentu pri rozhlasovych alebo televíznych prijímacoch!
Iste si kladiete otázku, preco hovorím po slovensky, ked mi nerozumiete, ked tlmocenie zaberá casu a ja zasa viem po madarsky.
Odpoved je jednoduchá: tento zákon hovorí o mne. O mne, ktorá som do svojich 6 rokov nevedela ani slovo po madarsky, ktorú zapísali do madarskej skoly, ale ktorá dodnes po slovensky sníva.
O mne, ktorej návrhy na zastavenie asimilacného procesu v roku 1985, potom v roku 1987 zmietli zo stola v Budapesti na ÚV strany s pobúrením: "snád tu len nechcete slovankizovat?" a ktorej pozmenujúce návrhy na volebny zákon v roku 1990 dnes fungujúca vláda – dokonca aj niektorí z opozície – s nadutou aroganciou odmietli. A hovorí aj o tej, ktorá následkom jedného futbalového zápasu dostala urázajúce, preklínajúce anonymné listy od svojich madarskych spoluobcanov, a o tyzden neskor o nej v Bratislave vyhlásili, ze je predlzená ruka madarskej vlády. Áno, to vsetko som ja – a je nás viac – ktorych pripravovany zákon oslovuje. Pretoze toto je aj nasa vlast – a nas konecne oslovili. Nás: stále hromozvody, ustavicné obete historie.
Vázeny parlament! Pred stostyridsiatimi troma rokmi 28. júla 1849 odzneli slová ministra vnútra Bertalana Szemereho: "Národné zhromazdenie sa musí vyjadrit tak, aby Európa videla, ze dobre poznáme znaky najnovsích revolúcií, a aby svet videl, ze svojim obcanom dávame nielen slobodu, ale ze aj národom dávame ich národnost. My kazdy národ pokladáme za svojho brata." Dnes ja vsak október. Viene, ze vtedy uz bolo neskoro. Teraz nezmeskamje.
Dámy a páni! O problémoch s národnostnymi zákonmi, na ktoré v madarskej histórii nebola núdza, sa tu uz hovorilo. Hovorilo sa tiez o tom, ze tento návrh národnostného zákona je ako prenosené dieta a nasiel sa aj taky poslanec, ktory ho nepokladal za vhodny ani na vseobecnú rozpravu. Neodsudzujem ich. Návrh zákona má vela nedostatkov, tie sa vsak spolucítiacim porozumením, väcsou pozornostou a aktívnou dobrou volou dajú odstránit. A este niecím: národnym cítením, nazvanym Kossuthom svetou vásnou, "premozitelom nasej sebeckosti", ktorú treba drzat na uzde. Potrebuje to dnes kazdá stredo-európska spolocnost.
Potesujúce je stanovisko vlády, podla ktohéro "osud mensín sa nesmie stat obetou straníckych záujmov". Dúfame, ze je to aj stanovisko strán. Teraz je totiz v platnosti taky zákon o samosprávach, na základe ktorého starosta, ktory sa dostal do svojej funkcie pomocou tej-ktorej strany, je temer nedotknutelny, záujmy národností sú tym pádom vydané na pospas. Dokazom toho sú volby riaditelov v dvoch nasich slovenskych skolách. Obe prebehli v tomto roku.
Základnym princípem návrhu zákona je "aktívna ochrama národností" – odznelo taktiez z úst p. ministra. Len po tichúcky sa pytam, ci namiesto mnohych popierajúcich viet 4. § by neboli posobivejsie pozitívne konstatovania, ktoré by vyslovili, ze je zakázané sírit nenávist, ze je zakázané prejst z národnej pychy do národnej netrpezlivosti. V dnesnej podobe je totizto predlozeny návrh zárodkom povolujúceho zákona: mic nie je zakázané, nic nie je povinné. Zdeformované hospodárske pomery rodia zdeformované spolocenské pomery, v ktorych "neodcuditelné právo" bude len skromnym zelaním, ak sa priestupky nepotrestajú, ak nikto nezarucí realizáciu práv. Aj preto mi obzvlást chybajú státne garancie.
Zákon vie poskytnút "samoorganizovaniu" mensín samozrejme len vonkajsí rámec – hoci sa tento zdá byt takym pevnym, ako keby bol dokonaly. Vieme, ze takym nie je. Ocividné je aj to, ze bude scasti zálezat aj na nás, nakolko vieme my, národnosti, vyuzit naznacené institucionálne riesenia, ktoré treba vsak v kazdom prípade zjednodusit, lebo sú prekomplikované a protirecivé.
Kladom zákona je to, ze poskytuje prílezitost na to, aby sa mensima stala subjektom.
Jeho kladom je to, ze národnosti dostali rolu v státnej správe. Jeho kladom je to, ze povazuje za dolezité pestovanie kultúry a tradícií.
Jeho kladom je to, ze deklaruje kolektívne práva.
Vsetky vymenované fakty skryvajú v sebe zároven aj nedostatky:
– subjekt zákona nie je urceny jednoznacne;
– obávame sa, ze posobenie v národnostného obcane státnej spárve zostane doslova rolou;
– jazyk a kultúra sa mozu zachovat len efektívnym skolskym systémom, o ktorom sa máló dozvieme z predlozeného návrhu;
– kolektívne práva, zial, sú skutocne iba deklarované.
Napriek tomu, alebo preto: potrebujeme národnostny zákon. Zákon musí vypovedat: Madarská republika realizuje národnostnú politiku, nezávislú ed vládnych kurzov. Musí sformulovat aj to, ze sa ziadna národnost nesmie vyuzit ako bábka na sachovnici medzinárodnej politiky.
Pretoze nasa doba je plná gordickych uzlov, sú do nich zapletené nitky nasej minulosti a snad is budúcnosti. Nie mec namysleného Alexandra Velkého rozviaze uzol, ale rozvázne a vynaliezavé prsty a rozumy ludí. Ak budeme velmi chciet, mozeme to urobit my.
Vazené zhromazdenie! Prispejme vsetci k tomu, aby bol návrh zákona prijaty v co najkratsom case a v co najlepsej forme.
Dakujem za pozornost.
(Jakab Róbertné felszólalásának hiteles magyar fordítása:)
(TOLMÁCS: Elnök Úr! Tisztelt Ház, és tisztelt szlovákul tudó honfitársaim, akik a rádióra vagy a tv-re figyelnek!
Nyilván felteszik önmagukban a kérdést, miért beszélek szlovákul, amikor képviselőtársaim ezen a nyelven nem értenek, a tolmácsolás energiát vesz igénybe, én pedig tudok magyarul. A válasz egyszerű: ez a törvény rólam szól. Arról, aki 6 éves koráig egy szót sem tudott magyarul, akit csak magyar iskolába irathattak, de aki álmában ma is szlovákul beszél.
Arról, akinek az asszimilációs folyamat megállítására tett javaslatait 1985-ben, majd 1987-ben felháborodott: "csak nem akar itt szlovakizálni" – mondattal söpörték le a budapesti pártközpontban az asztalról. S arról is, akinek a választójogi törvény kifogásoló érveit 1990-ben a jelenlegi kormányzat, sőt az ellenzék néhány tagja is dölyfös arroganciával utasította el.
Szól a törvény arról is, aki egy futballmeccs következtében szidalmazó, átkozódó anonim leveleket kapott néhány héttel ezelőtt magyar honfitársaitól, s akiről a múlt héten anyaországában, Pozsonyban kijelentették, hogy a magyar Kormány meghosszabbított asszimiláló keze.
Igen, ez mind én vagyok, s vagyunk még néhányan ilyenek – akiket az előttünk fekvő törvény megszólít. Mert ez az ország a mi hazánk is, s mert végre megszólíttattunk: Különböző kövek között örlődő rétegek, állandó villámhárítók, a történelem örökös vesztesei.
Tisztelt Ház! 143 évvel ezelőtt, július 28-án hangzottak el Szemere Bertalan belügyminiszter általam e Házban már idézett szavai: "A Tisztelt Háznak nyilatkoznia kell, hogy Európa lássa: mi felismertük legújabb forradalmaink jegyeit, mi állampolgárainknak nemcsak szabadságot adunk, de nemzeteink számára biztosítjuk a nemzettudatot is. Mi minden nemzet fiát testvérünknek tekintjük." Most októbert írunk. S tudjuk – az akkori októberre emlékezve –, hogy ez a szózat már későn hangzott el. Most ne késlekedjünk.
Hölgyeim és Uraim! A magyar történelem nemzetiségi törvényeinek kálváriáiról az előttem szólók már megemlékeztek. Ecsetelték ennek a törvénytervezetnek a "túlhordott" voltát is, s volt, aki az általános vitára alkalmatlannak minősítette. Nem kárhoztatom érte. A tervezetnek rengeteg hiányossága van, de ezek közös erővel, beleérző megértéssel, nagyobb figyelemmel s cselekvő jóakarattal pótolhatók. S még valamivel, amire ma minden közép-európai társadalomnak szüksége van: azzal, hogy a nemzeti érzést, ezt a Kossuth szerint szent indulatot, amely "önző énünk legyőzője", rövid gyeplőszáron tartjuk.
Örömmel hallottam a miniszteri expozéban a Kormány álláspontját, miszerint "a kisebbségek sorsa nem válhat pártpolitikai érdekek áldozatává." Remélhetőleg ez a pártok álláspontja is. Ugyanis egy olyan önkormányzati törvény mellett, amely a valamely párt által pozícióba juttatott polgármestert szinte elmozdíthatatlanná teszi, a kisebbségi érdekvédelem kiszolgáltatott. Jelenleg az. Két szlovák iskolakomplexum igazgatóválasztása a bizonyíték erre. Mindkettő ebben az évben zajlott le.
A törvényjavaslat alapelve: "az aktív kisebbségvédelem" – mondotta ugyancsak az előterjesztő. Csöndesen kérdezem, hogy a 4. § sok tagadó mondata helyett egy pozitív állítás, amely kimondaná, hogy tilos gyűlöletet szítani, tilos nemzeti büszkeségből nemzeti türelmetlenségbe váltani, nem lenne-e aktívabb hatású, mint a tervezetben található formula. Így ui. a törvényjavaslat egy megengedő törvény csírája, amely szerint semmi nem tilos, és semmi nem kötelező.
Torz gazdasági viszonyok torz társadalmi viszonyokat szülnek, amelyekben az "elidegeníthetetlen jog" jámbor szándék lehet csupán, ha a mulasztást nem szankcionálják, ill. a végrehajtást nem garantálja senki. Ezért is hiányolom különösen az állami garanciákat.
A kisebbségi önszerveződésnek természetesen csak a kereteit tudja megadni a törvény, bár ezek a keretek olyan szilárdnak tűnnek, mintha tökéletesek volnának. Tudjuk, hogy nem azok. S az is nyilvánvaló, hogy részben rajtunk is múlik, milyen módon tudunk mi, kisebbségek élni a körvonalazott intézményes megoldási módokkal. Bonyolultságuk és ellentmondásosságuk miatt azonban életképtelenné válhatnak.
Pozitívuma a törvénynek: lehetőséget nyújt arra, hogy szubjektummá váljék a kisebbség.
Pozitívuma, hogy közigazgatási szerephez juttatja a kisebbséget.
Pozitívuma, hogy a kultúra, a hagyomány ápolását szükségesnek tartja.
Pozitívuma, hogy közösségi jogokat deklarál.
A felsoroltak magukban hordozzák azonban a hiányosságokat is:
– a szubjektum meghatározása nem egyértelmű;
– félő, hogy a közigazgatási szerep a szó szótári értelmében "szerep" marad, hatáskör nélkül;
– a nyelv, a kultúra átörökítése csak hatékony iskolarendszerrel biztosítható. Erről a törvény nem beszél;
– a közösségi jogokat valóban csupán deklarálja a tervezet.
Mindennek ellenére vagy éppen mindezért:
Szükség van kisebbségi törvényre. Ez a törvény ki kell hogy mondja: kormányzati kurzusoktól független nemzetiségi politikát folytat a Magyar Köztársaság. S meg kell fogalmaznia azt is, hogy tilos bármely nemzetiséget a nemzetközi politika sakktábláján bábuként felhasználni. Tilos hatalmi célok érdekében a nemzetiséget bármely érvrendszerbe beépíteni.
Mert korunk tele van gordiuszi csomóval, amelybe múltunk és talán jövőnk szálai is beleköttettek. Nem Nagy Sándor önhitt kardja fogja megoldani ezt a csomót, hanem józan és találékony emberi ujjak és agyak. Ha igazán akarjuk, ezek a mieink is lehetnek.
Kérem képviselőtársaimat, segítsük minél rövidebb idő alatt jó törvény formájában elfogadni a beterjesztett javaslatot.) (Nagy taps.)
(16.50)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
