BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Jelen nem lévő Miniszter Úr! Tegnap késő este a tanulmányaim során az úgynevezett osztályharcos történelmi időkre emlékeztető szóval jellemezte hozzászólásomat az Országgyűlés szociális bizottságának elnöke, amikor azt mondta, hogy dezinformálom önöket. Az állítását – úgy is mondhatnám – egy kellő "csak"-kal és ködösítéssel alapozta meg, hogy hogyan tudhatnék olyanokról, hogy mik hangzottak el a bizottsági üléseken, ha nem vagyok bizottsági tag?
Tegnap tudatosan nem reagáltam személyes megtámadtatás címén, mert megadta a mai beszédem kezdő poénját. Nos, elnézést szeretnék kérni, hogy nem lévén sem orvos, sem pedig szociális bizottsági tag, mégis beszélni merek egy be nem terjesztett szociális törvényről és a kormányelőterjesztésről, mégpedig eléggé el nem ítélhető módon a függetlenek vezérszónokaként.
Képviselőtársaim! Azt mondhatom, hogy dezinformáltak engem és bennünket az illetékesek, a felelősök, beleértve a miniszter urat is. Én, és gondolom, közülünk sokan a szociális törvényt, a szociális kódexet vártuk és helyette kaptuk ezt, amely megoldásában, reformszellemében és gyorsaságában rendkívül emlékeztet engem a társadalombiztosítás reformjára és annak ellenzéki pártokat is befogadó, kormánykoalíciós megvalósítási módozataira.
Annak idején kikérte véleményemet a miniszter úr a törvényjavaslattal kapcsolatban. Azt feleltem: ez jó lehet az Antall-kormánynak, de nem a kereszténydemokráciának! Talán ezért nem ő terjesztette elő, s nincs jelen a mai ülésen.
Mert mit kaptunk eddig? Lényegében nem mást, mint szép szólamokat. Most pedig kormány- és miniszteri rendeletek, továbbá egyéb állásfoglalások kivonatát törvényjavaslati szinten, természetesen megkeresztelve és kiegészítve néhány hangzatos szóösszetétellel! Ezért is a cím: "A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 6570-es számú törvényjavaslat", valamint rövid és középtávú "testvére" 6899-es számon "A szociális ellátások további átalakításának rövid és középtávú feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat."
Most tehát újból – a szociális bizottság elnökének szavát használva – dezinformálom önöket? Ez nem a szociális törvény, s a benyújtott anyagok alapján bizton állíthatom, hogy ez a Parlament már nem fogja a szociális törvényt meghozni.
Én úgy gondolom, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat – egy technikai rendelkezésgyűjtemény, amely egyes rendelkezéseiben tartalmaz ugyan olyan jegyeket is, amelyek a szociális törvényben is kellenének, de addig azért nem megy el, és nem véletlenül!
Hölgyeim és Uraim! Ha már itt tartok, utalni szeretnék arra, hogy nem tekinthetem véletlennek azt sem, hogy a törvényjavaslat nem a szociálpolitikáról, hanem a szegénypolitikáról szól. Ennek legjellemzőbb vonása akkor ütközik ki, amikor az ember és családja viszonyainak, körülményeinek szabályozására keresem a választ. S mit tapasztalok? Azt, hogy a kormány-előterjesztés nem a szociálpolitikai szemléletre jellemző kritériumokat fogalmazza meg, és ezen keresztül a helyes és vállalható megoldási módozatokat, hanem csupán a bekövetkezett eseményekhez viszonyítva próbálja körülírni a nyújtandó támogatás, juttatás, ellátás és szolgáltatás feltételrendszerét és mértékeit, valamint nagyságrendjét.
A törvényjavaslat, stílusosan szólva kerüli, mint ördög a tömjénfüstöt: nem ismeri a létminimum vagy a lassan már feledésbe merülő társadalmi minimum fogalmakat. Mindez számomra azt jelenti, hogy hazánkban az elkövetkező időkben nem a szociálpolitikai kritériumok mentén fogalmazódnak meg a kérdések és a problémamegoldási lehetőségek, hanem a rászorultság, a szegénypolitika mentén. Magyarán: hogy a születendő törvények nem arra keresik a választ, mit jelent a "szociális", és hogyan történhet az ember, a család és a társadalom kibontakoztatása a legoptimálisabban, hanem arra, hogy ki a szegény, a rászorult, és az állam mit vállalhat magára anélkül, hogy ezzel túlzottan elkötelezné magát.
Valójában tehát a Kormány ideje alatt nem szociálpolitika, hanem szegénypolitika folyik, és úgy vélem, ezért nem terjesztette be a Kormány a szociális törvényt. A Kormánynak e szemlélete a valódi szociálpolitikai megoldásokra, az igények kielégítésére, a szociális feszültségek kezelésére elegendőnek tartja az eddigi gyakorlatot, a problémáknak a politikai eszközökkel történő kezelését.
Csakhogy a minden hétre rendelt műbalhékat – amiket a Parlament elmúlt kétévi működése jól reprezentál –, nem követi sehol sem a jólét, viszont arra megfelelő, hogy valóban hatékony megoldásokról eltereljék a figyelmet, pedig véleményem szerint a politikai döntéseknek a szakmai ajánlások vállalhatóságára kellene, hogy vonatkozzanak, nem pedig fordítva: a politikai döntéseket igazolni különböző szakmai köntösbe bújtatott okoskodásokkal!
Csak adalékul jegyzem meg, hogy a legtöbb miniszter, sőt maga a miniszterelnök úr is egyre többször beszél pusztán piacgazdaságról, mint szociális piacgazdaságról. Én ezt még a KDNP-frakcióbeli koromban jelzésértékűnek tartottam, ami azóta több szociális jellegű törvényjavaslatban igazolást nyert.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy korszerű szociálpolitikai rendszerrel szemben és természetesen törvénnyel kapcsolatban legalább hat alapvető követelmény támasztható: a prevenció, a korrekció, az önsegítések segítése, az abszolút biztonság, a relatív biztonság, a szolidaritás – mindez szociális piacgazdasági környezetben.
A prevenció: vagyis a lehetőség szerint előzze meg bizonyos kockázatok bekövetkezését.
Korrekció: rugalmasan reagáljon az új kihívásokra és speciális problémákra.
Az önsegítés segítése: ne csak védelmezze az embert, hanem tegye képessé saját sorsának alakítására.
Abszolút biztonság: akadályozza meg, hogy a társadalom tagjainak szükségletkielégítési lehetősége egy minimális szint alá süllyedjen.
Relatív biztonság: akadályozza meg, hogy munkaképtelenség esetén az életszínvonal túlzottan nagyot csökkenjen.
Szolidaritás: érvényesítse az egyéni és a társadalmi felelősség elvét.
Ez az a hat "parancsolat", amely nélkül az általam is vallott aktív szociálpolitika különösen szociális piacgazdaságban elképzelhetetlen. A szociális piacgazdaság mindkét szavát egyforma hangsúllyal ejtve és amelyet még szegénypolitika folytatása esetén is meghatározott csoportok érdekében mindenképpen érvényesíteni kell.
Ezek a csoportok: az inaktívaké, vagyis a még, a már, az állandóan vagy az ideiglenesen munkaképtelenek.
(13.10)
A depriváltaké, azaz az olyan embereké, családoké, akiknek helyzete halmozottan hátrányos, jövedelmük, lakásuk, településük, kulturáltságuk, foglalkozásuk, érdekérvényesítő képességük gyenge, kevés, hiányos. A deviánsoké, értve alattuk a társadalmi normáktól tartósan és olyan mértékben eltérő jegyeket, jellegzetességeket hordozókat, amelyeket – és nem akiket – a társadalom már nem tolerál, sőt szankcionál.
Úgy vélem, hogy már az abszolút és relatív biztonság mint társadalmilag kívánatos minimális szociálpolitikai modell esetében is legalább háromszintű rendszer jelenítheti meg a minimális biztonságot. Ezt nevezhetem minimális jóléti programnak, amely a reziduális modellű országokra jellemző, s amelyen a már ad acta szemlélendő Kupa-program is nyugodott. Surján miniszter úr elképzelései a beterjesztett törvényjavaslat szerint ennél kevesebbet nyújtanak.
Az elsőszintű modell jellemzői közé tartozik, hogy az állampolgári, vagyis alanyi jogon járó jövedelmi és szolgáltatási minimumok az abszolút biztonságot szolgálják, és a hátrányok, kockázatok bekövetkezésében viselt társadalmi felelősséget fejezik ki. A második: a kötelező járulékfizetéshez kötött, a befizetések idejétől és mértékétől függő ellátások a relatív biztonságot szolgálják. A harmadik: a bármilyen kockázatra köthető magánbiztosítások, az egyéni öngondoskodás szabadsága az elért életszínvonal biztosításának eszköze.
A mondottakhoz röviden annyit fűznék még hozzá, hogy a modell melyik társadalmi csoport vagy csoportok biztonságát szolgálja vagy szolgálják, az elsősorban az első és a második elem színvonalától, az elemek egymáshoz viszonyított arányaitól függ.
E háromszintű rendszer – véleményem szerint – nemcsak a jövedelmi biztonságra értelmezhető, hanem bármilyen szolgáltatásra is. Tehát a szellemi szolgáltatásokra is. A rendszer minimumai törvényben rögzítendők, és kikényszerítésük jogosítványok, felügyelőségek útján történhet. Az értékállóság e rendszerben s jelen körülmények között indexálással biztosítható oly módon, hogy a finanszírozást a jövedelemadó vagy járulékbevételek meghatározott százalékaként kötjük ki.
A törvényjavaslatot olvasva nehezen látszik kivédhetőnek az egészségügy és az oktatás területén egy kettős rendszer kialakulása. Egy minimális és egy elit kettős rendszer kialakulása. A kettős rendszerek kialakulása – különösen az oktatásügyben – a társadalom kasztosodását, dezintegrálódását eredményezi. Ezekben az esetekben a megoldás csak az állampolgári jogon járó oktatási és ellátási minimumok minél magasabban tartása lehet, ami értelmetlenné tehetné a még jobb pénzért, még több pénzért történő megvásárlását.
A fentiekhez kapcsolódóan beszélni kívánok még a minimumok garanciájának területi aspektusairól. Úgy vélem, hogy a minimumot minden állampolgár számára biztosítani kell. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csupán a szükségletek lakóhelyen történő kielégítése jöhet szóba. A minimumot nemcsak térben, hanem időben is célszerű garantálni. Azaz meghatározott időn belül elérhető legyen például az orvos, az iskola és így tovább. Tehát – s most szigorúan fogalmazok, nem szeretném, ha félreértenék – nem feltétlenül egészségügyi ellátást, munkahelyet, vagy egyéb szociális és ellátó szolgáltatás telepítését kell, hanem közlekedési és telekommunikációs feltételek javítását, azaz a konvertálható szükségletkielégítési modelleket kell preferálni. Természetesen mindig a konkrét település és környezete adottságainak ismeretében mérlegelendő, hogy mikor célszerűbb a munkát vagy egyéb életlehetőségeket a településen biztosítani, vagy mely esetben az embereknek lehetővé tenni az ezekhez való eljutást.
Tisztelt Képviselőtársaim! A szociálpolitika egyik alappillére a normativitás. Ezt az alapelvet az anyagi javak esetében igen könnyű megragadni, hiszen nyilvánvaló, hogy például összkomfortos lakásban élni jobb, mint komfort nélküliben, vagy esetleg hajléktalannak lenni. Ugyanakkor a mindennapi szociális munka végzése során számtalan konfliktus adódhat. Vitás helyzet következhet be a központi állami költségvetés és a helyi önkormányzatok szociális elgondolásai vagy a nem állami szociális intézmények szakmai tevékenysége, kompetenciája és egy országosan elvárható kötelező norma között. Ennek feloldására hivatott a normativitás és az interpretativitás, valamint az abszolút biztonság, amelyről korábban már beszéltem.
Ezért szükség van valamennyi státuszdimenzióban garanciákra, azaz jövedelmi, fogyasztási, települési infrastrukturális, lakás, kulturális, érdekérvényesítési, foglalkoztatási, egészségügyi és így tovább garanciákra. Egy ilyen szélesebb értelemben vett rendszer biztosíthatja az emberi jogok, a gazdasági, szociális, kulturális stb. jogok tényleges érvényre juttatását. A jogokhoz garanciákra is szükség van.
Az össztársadalmi felelősség érvényesítése fejeződik ki általában az állami szerepvállalás garanciáinak kiépítésében. A szociális szolgáltatások, intézmények már ma is döntően helyi szinten működnek. A törvényjavaslat szerint is e folyamat a jövőben erősödni fog. Viszont az érintettek sorsa nem függhet teljes mértékben a helyi lehetőségektől, döntésektől. Ezért kellenek bizonyos állami garanciák a rendszerbe.
E garanciák, amelyek az össztársadalmi felelősséget fejezik ki, különbözők lehetnek. Így például jogi – például szociális törvények, szociális jogok stb. –, szervezeti, ellenőrzési – például szociális felügyelőségek –, gazdasági – például állami támogatás mértéke –, szakmai – például módszertani segítségnyújtás. Anélkül, hogy ezek meglétére vagy meg nem létére a törvényjavaslattal kapcsolatban kitérnék, mindenképpen kiemelem a jogi garanciákat, amelyeket a szociális törvénynek kellene tartalmaznia.
Bár elismerem, hogy a probléma tematizálása jelen esetben eltér, mert a szociálpolitika nem olyan értelemben jelenik meg a Kormány számára, és nem olyan értelemben jelent társadalmi struktúrapolitikát, ahogyan az egy szociálpolitikai szemlélet és szociális piacgazdaság alapján elvárható lenne.
Kiegészítésként annyit fűznék ehhez a témához, hogy a tematizálás – véleményem szerint – akkor váltotta volta be a hozzá fűzött reményeket, ha az társadalmi csoportok szerint – például gyermekek, fiatalok, idősek, fogyatékosok, munkanélküliek –,vagy szükséglettípusok szerint – jövedelmi, települési, infrastrukturális, lakás, foglalkoztatási stb. – történik.
A garanciák nem elhanyagolható eleme a finanszírozás, amit még ki szeretnék emelni, s amiről egy alapvető szociális törvénynek szólnia kellene. Úgy vélem, hogy országos szinten a szociális szféra számára egy szociálpolitikai alap nyújtaná a legnagyobb biztonságot, amit például a bérek vagy a GDP meghatározott százalékban határoznának meg minimálisan, hasonlóan a Társadalombiztosítási Alaphoz. De ebben nem akarok elmélyedni, mint ahogy a törvényjavaslat sem teszi.
Hölgyeim és Uraim! Sok mindent érintettem, de részletesen nem vizsgáltam a törvényjavaslatot az interpretativitás, az egyéni és társadalmi felelősség, az univerzalitás és a szelektivitás, a szegregáció és az integráció, a prevenció és a korrekció aspektusából, (Bánffy György: Magyarul!) amelyeket mint kritériumokat egybe kellene vetnem a törvényjavaslatban megfogalmazottakkal.
(13.20)
Viszont szükségesnek tartom, hogy csak utaljak a humán infrastruktúra szociálpolitikai vonatkozásaira – így hiányolom a humán infrastruktúra és szociálpolitika, az oktatás és a szociálpolitika, a lakás- és szociálpolitika, a szociális szolgáltatások infrastruktúrájának, az egészség- és szociálpolitika dimenzióját aktív szociálpolitikai megközelítésben.
Befejezésül idézni szeretnék a Társadalmi Kamara véleményéből, amit a szociális törvénytervezetről alkotott. Összefoglalóan ezt írja:
"Nem látható pontosan, hogy az állami költségvetés mekkora részét vállalja a szociális szféra működtetésének. Nem közli az önkormányzatok szociális kiadásainak és ezek költségmegoszlásának pontos százalékait, a források pontos megjelölése hiányzik. Az önkormányzatokra háruló feladatok megjelölése hiányzik. Az önkormányzatokra háruló feladatok anyagi és személyi forrásai hiányoznak, vagy nem elég világosak a tervezetben, így megítélni sem lehet súlyukat.
Nincs pontos ütemezés, és a törvény beterjesztéséig, az átmenet időszakára, nem világos, milyen elképzelések vannak.
Szerkezetileg a törvény kiegyensúlyozatlan, az egyes ellátások túlzottan részletesen vannak benne, míg mások elnagyoltak. Így például az intézményi rendszer szabályozásánál olyan kérdésekre is kitér, amelyeket az intézmény belső szabályozásában elegendő volna rendezni. Ugyanakkor más területen indokolatlanul nagyok. A társadalombiztosítás – profiltiszítás címén – a krónikus ágyak azon részét, amelyeknek szociális funkciója is van – például nincs hozzátartozó, van, de kevés a jövedelmük stb., de a beteg orvosi felügyeletre és ápolásra szorul – fokozatosan le fogja csökkenteni. Ha a szociális törvényben nem lesz rendezve ez a határterületi szféra, akkor ez mindenféle finanszírozásból kimarad.
A törvény betartásának garanciáihoz kevés támpontot ad: például lesz-e közigazgatási bíróság, mert a jelenlegi képtelen lesz ellátni a szociális törvényből rá háruló feladatokat.
A törvény végrehajtási utasítás nélkül úgyszintén csalóka lehet, a tervezet, amúgy előremutató elgondolásai, jövedelempótló támogatás mellett."
Köszönöm a figyelmet. (Gyér taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
