CSEHÁK JUDIT, DR. a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
CSEHÁK JUDIT, DR. a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
CSEHÁK JUDIT, DR. a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A Parlament elé terjesztett adótörvényektől a tegnap részleteiben is megismert – szociálisnak aligha nevezhető – költségvetéstől, a társadalombiztosítás jövő évre tervezett szigorításaitól végképp megkeseredett szájunk ízét utólag aligha édesíti meg ez – a ma nyilván nem véletlenül napirendre tűzött – törvénytervezet.
Nem kell nagyon gyanakvó, sokat látott ellenzéki szociálpolitikusnak lenni ahhoz, hogy észrevegyük, milyen nagyon szűkre szabott ez a szociális törvény címet viselő báránybőr a jelenlegi alapvetően antiszociális kormányzati politika számára.
Keserű szájízem és még keserűbb ironizálásom ellenére a szociális törvény vitájában, amit sajnos meglehetősen egyszerűsítően és félrevezetően rövidítünk így, hiszen az előterjesztői a tartalomhoz illő szerénységgel csupán "a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról" címmel illették, szóval ebben a vitában szeretném elkerülni azt a jól belátható veszélyt, hogy a szocialista frakció álláspontját túlpolitizáltnak, demagógnak, hiteltelennek, akadékoskodónak, sőt egyenesen ünneprontónak érezzék és minősíthessék vitapartnereink.
Azoknak a helyzete ugyanis, akiken szándéka szerint a törvénytervezet, és feltételezem, hogy itt mindannyian, segíteni szeretnénk, arra köteleznek bennünket, hogy kellő komolysággal és szerénységgel, valamint nagy-nagy felelősséggel tárgyaljunk a kérdésről, ha már napirendre került, akkor pártállástól függetlenül azt kell számba vennünk, hogy melyek a magyar társadalom legégetőbb szociális problémái és miből, hogyan, mikor lehet ezeket közösen enyhíteni és megoldani?
Az ország zaklatott. A környező világ is. A közélet szereplői a válság természetén vitatkoznak, egymás iránt is fogyó türelemmel. Az élesedő polémiákban megújulásról, reformokról és demokráciáról esik a legtöbb szó, de hiányzik belőlük a lelkesedés és ellenőrizetlen indulatok is feltörnek. Sokan hallgatnak komoran, sőt ijedten. Nem egyszerűen gazdasági és politikai reformok tanúi vagyunk, életünk formái vannak átalakulóban. Nehezen bírjuk idővel, amely szinte úgy fogy el körülöttünk, mint a levegő. Gazdasági és politikai konszolidációt remélünk, de az életünk feltételei egyelőre tovább romlanak. Aktív kétkeresős családok nagy és növekvő számban nem tudnak megélni. Nemcsak alacsony jövedelműekről van szó. Igen súlyos alakzatú szociális problémák kihívásáról is. Ilyenek: a társadalmi beilleszkedés zavarai, az alkoholizmus, a kábítószerfüggés, a bűnözés, az öngyilkosság, a lelki betegségek, a gyermek- és ifjúkori szocializáció torzulásai, a hajléktalanság és a munkanélküliség.
(12.20)
Egészében véve megoldatlan a magyar cigányság beilleszkedése, folytatódik történelmi leszakadása. A lakosság egészségi állapotának, népesedési helyzetének számos lényeges jellemzője tartósan kedvezőtlen.
Tisztelt Ház! Ezekkel a súlyosan kopogó mondatokkal még nem a jelenlegi helyzetet jellemeztem, bár sajnos ma is igazán aktuálisak.
Visszaidéztem csupán a hajdani Szociális, Egészségügyi Minisztérium által 1989-ben "Útkeresés és szociális biztonság" címmel hivatalosan – és nem, mint sokan tudni vélik: illegálisan – kiadott dokumentum és szociálpolitikai tanulmánykötet bevezetőjének néhány szakaszát. Ajánlom ezért a téma iránt – ismereteim és tapasztalataim szerint – őszintén érdeklődő Grezsa képviselőtársam figyelmébe a kétkötetes munkát.
Felolvastam, részben annak illusztrálására, hogy az akkori, súlyos szociális helyzetet egy év alatt mi csak őszintén feltárni és részletesen feltérképezni, valamint részben enyhíteni voltunk képesek. A gondok érdemi megoldására tett javaslataink és rövid távú, válságkezelő programunk a súlyosbodó problémákkal együtt kétségtelenül a jelenlegi kormányra maradt.
Természetesen arra is fel kívántam hívni ezzel a figyelmet, hogy a szociálpolitika mindenkori felelősei soha nem spórolhatják meg maguknak a valóság konkrét és nyilvános számbavételét, a jelenlegi kormányzat sem.
Lehet és kell is lajstromozni az örökölt terheket, de a frissen keletkezett feszültségek folyamatos észlelése és bevallása is elkerülhetetlen.
Mi nem elsősorban a szociálpolitikusoknak kívánjuk felróni, hogy az aktualizált problématérkép elkészítése a jelenlegi törvénytervezet előkészítésekor bizony elmaradt.
Ismerjük mindazoknak szakmai és emberi erőfeszítéseit, akik az ezt megelőző törvénykoncepciót kidolgozták, akik kísérletet tettek egy szélesebb érdekegyeztetésre, és akik – úgy tűnik – bizony vereséget kellett hogy szenvedjenek a kormányzati érdekegyeztetés csatáiban.
A pozitív törekvések elismerése és hangsúlyozása mellett a legfontosabb kifogásunk ezzel a törvénytervezettel kapcsolatban ugyanaz, mint az idei gazdasági prognózisokkal és a jövő évi költségvetéssel. Megítélésünk szerint – mint ahogy arról tegnap is szóltunk – a Kormány nem néz szembe a konkrét gazdasági és társadalmi helyzettel. Nem veszi észre – vagy ha észre is veszi, nem kívánja nyilvánosan bevallani –, hogy elhúzódó, súlyos gazdasági és szociális válságban élünk. Nem számíthatunk tehát arra, hogy gyors és a széles tömegek számára is érzékelhető javulás fog bekövetkezni.
A szociálpolitika forrásai, a társadalombiztosítás bevételei a jelenleginél is bizonytalanabbak lesznek. Az elosztás egyébként is diszfunkcionális nagy rendszerei megrendültek, a szolgáltatások eddigi színvonala sem tartható. Az ellátások csökkentése restrikciók nélkül finanszírozhatatlanok.
A tények, hölgyeim és uraim, tisztelt államtitkár asszony, bármit is szeretnénk hinni, bizony tények. A helyzet, méghozzá milliók helyzete romlott és jelenleg is romlik. Arról kell őszintén beszélnünk, hogy a szociális biztonság, sőt jelentős csoportok létbiztonsága megrendült Magyarországon. Arról kell beszélnünk, hogy ezt a létbiztonságot lényegesen megváltozott, bizonytalan, sőt egészében még akár romló feltételek között is hogyan lehet újra, közösen megteremtenünk.
Ez a szociálpolitika, ez a Kormány, ez a parlamenti pártok és ez az egész Parlament jelenlegi feladata.
Az elmúlt két évben – mint ahogy arról már képviselőtársam is szólt – számos alkalommal sürgettük az ellenzékből a Kormányt, hogy a szociális törvény benyújtásával teremtsen lehetőséget a kérdés vitájára, egy széles gondolati egység megteremtésére, egy szociális törvénykezési folyamat megindítására.
Mindennek ellenére az általunk vázolt helyzetértékelés alapján ma úgy látjuk, hogy nincs reális esély egy valódi – hangúlyozom, valódi – szociális törvény megalkotására azért sem, mert nem tartjuk a benyújtott törvénytervezetet megfelelő és elégséges eszköznek a jelenlegi problémák teljes körű kezelésére.
Úgy véljük, helyesebb és célszerű lett volna, ha a törvény koncepciója kerül először napirendre egy rövid távú, csak a legégetőbb feladatokra, a munkahelyteremtésre, a garantált szociális minimumok biztosítására koncentráló, kríziskezelő intézkedésekből álló kormányzati munkaprogram kíséretében.
Így nemcsak a feladat valós nagysága lett volna felmérhető, hanem a szükséges anyagi eszközrendszer megteremtésének, a folyamatos végrehajtásnak az időtávja is.
A koncepció vitája alkalmat adott volna arra, hogy együtt számba vegyük, mit is vállalhat magára a szociálpolitika? Melyek a legfontosabb gazdasági, társadalompolitikai összefüggések?
Tehát ebben az esetben kiemelkedhettünk volna a napi politikai csatározásokból, a nagyon is földszintes gondok fölé emelhettük volna a tekintetünket. Talán akkor messzebbre láthatnánk, ha nem szerelne le bennünket lépten-nyomon a "ma nem lehet, holnap meg még enni sem lesz" komor valósága. Ez a tárgyalási mód attól is megvédhette volna a társadalmat, hogy felesleges illúziókat keltsünk, majd csalódást okozzunk egy máris finanszírozhatatlan, ezért valójában végrehajthatatlan szociális törvénynek nevezett részintézkedés elfogadásával.
Nem oldja fel sajnos a hiányérzetünket, csak taktikailag javítja a Kormány tárgyalási pozícióit a pótlólag beterjesztett országgyűlési határozattervezet, amelyet valóban, tapasztalataink szerint még egyetértés esetén sem vesz elég komolyan maga a Kormány sem.
Kétségtelen, hogy a mellékletből azt legalább megtudhatják az érdeklődő képviselők, hogy milyen sok és bonyolult rendelkezést és ellátást kellett volna egységes szerkezetbe összefoglalnia egy átfogó szociális törvénynek vagy szociális törvénykezési folyamatnak.
Tisztelt Ház! Jól tudom, hogy mindezzel szemben felhozható, akkor sem állna most több pénz rendelkezésre, ha az előterjesztők elfogadják az általunk – és mások által is – javasolt tárgyalási menetet. Kétségtelen, így igaz.
Arról persze, hogy az összes szociálpolitikát érintő törvénytervezetet egymás mellé téve szerintünk hogyan alakulnak a szociálpolitika jövő évi forrásai, hogyan módosulnak arányai és hogyan alakulhatnának, erről képviselőtársaim az általános vitában még részletesen szólnak.
Azonban abban az esetben, ha a kétlépcsős tárgyalási metódust választottuk volna, nemcsak a szociális problémák pótlólagos számbavételére jutott volna idő, nemcsak arra lett volna esélyünk, hogy egy átfogó szociális törvényt készítsünk elő, hanem ami talán még ennél is fontosabb: lett volna időnk a legfontosabb alapelvek tisztázására, a leginkább elfogadható preferenciák kidolgozására, bizonyos átcsoportosítások előkészítésére, a folyamatos és igazán nagyon fontos érdekegyeztetésre mindazokkal, akik most a törvényelőterjesztés egyeztetéseinek utolsó köréből bizony kimaradtak.
Lett volna fórum és idő, hogy kifejtsük, miért is kifogásoljuk szakmailag azt – másokkal együtt –, hogy ez a tervezet a szükségesnél és lehetségesnél is kisebb mértékben érvényesíti az univerzalitást és a normativitást, azaz azt az elvet, hogy lehetőleg a törvény határozzon meg konkrét ellátásokat, amelyeket meg kell kapjanak az érintettek, s melyeknek elmaradásakor bírósághoz is fordulhatnak a jogosult állampolgárok.
Itt csak vázlatosan sorolhatom fel, hogy korszerűtlennek és rövidlátónak tartjuk a rászorultság kizárólagos hangsúlyozását, mivel ez számunkra egy avítt szegénypolitikát melegít fel, farizeusnak az egyéni felelősség és a vállalkozási lehetőség kiemelését a mai viszonyok között.
Nem tartjuk elegendőnek az önkormányzatok anyagi lehetőségeinek és szakembereinek számát ahhoz a feladattömeghez képest, amit a törvénytervezet az államtalanítás jelszavával most a nyakunkba kíván zúdítani. A különböző eljárások és szabályok önkormányzati rendeletekben való meghatározása hónapokig tartó ellátatlanságot okozhat a ma még hozzáférhető és jól ismert szolgáltatások esetében is. Súlyosan hiányoljuk a megelőzés eszköztárát, azokat az intézkedéseket és intézményeket, amelyek a képzésből, a foglalkoztatás elősegítése felől indulva javítanák a szociális esélyegyenlőséget, szolgálnák a középrétegek védelmét, mérsékelni tudnák a leszakadás, a marginalizálódás hihetetlenül felgyorsult ütemét.
Például mi nem hisszük, hogy a gyereknevelés támogatásának minden mai lehetőségét egyedül a harmadik gyereküket nevelő, megfelelő munkaviszonynyal rendelkező nőkre lenne szabad csupán koncentrálni, méghozzá úgy, hogy ezt az egy- és kétgyerekes családok családi pótlékának a rovására tesszük majd meg.
Azt gondolom – persze, lehet, hogy tévedek –, hogy az egy és két gyermeket felnevelőkből lesznek majd a háromgyerekesek, és ha őket nem támogatjuk, akkor nem lesz majd kit preferálni a későbbiekben.
(12.30)
Ennek a konkrét példának az alapján is állítjuk, hogy a szociálpolitikára megszerezhető pénzeszközöket nem szabad ideológiai szempontok szerint vagy pártpolitikai megfontolások alapján az érdemesebbeknek többet juttatva, esetleg rossz emlékű, közérzetjavító kampányokat finanszírozva felhasználni, hanem csak korszerű, a társadalmi integrációt segítő, hosszú távon is hatékony intézkedésekre érdemes fordítani.
Álláspontunk lényege az, hogy még romló anyagi feltételek között is kell és lehet javítani a szociálpolitika társadalmi értelemben vett hatékonyságát, problémakezelő képességét, kultúráját. És ez nemcsak a támogatás szempontjainak, a prioritásoknak a jelenleginél sokkal gondosabb kijelölését jelenti, hanem a szociálpolitika szereplői közt egy új és gazdagabb együttműködést és munkamegosztást, a szolidaritás bármilyen világnézeti elven való megnyilvánulásainak előmozdítását, az önsegítés segítését, a szociális tevékenyésg demokratikus kontrollját és természetesen igényli a lakás, a foglalkoztatás, az oktatás, képzés és az egészségügy összefüggéseinek átfogó kezelését is.
Úgy véljük, hogy a szűkös anyagi források nem akadályozhatnak meg bennünket abban, hogy szociális törvényhozásunk figyelembe vegye az európai trendeket, az általunk is aláírt nemzetközi egyezményeket. A pénztelenség nem lehet gátja, akadálya annak, hogy az Alkotmány 35. § (1) bekezdése b) pontjának megfelelően rendezzük a Kormány felhatalmazásait, vagy, hogy egyenlő jogokat biztosítsunk a normatív ellátás esetében az Alkotmány szellemével összhangban nőnek és férfinak.
Az sem kizárólag a rendelkezésre álló forrásokon múlik, hogy olyan rendelkezést fogadunk-e most el, amelynek segítségével igenis közelebb léphetünk a problémával küzdő emberhez. Tőlünk függ, hogy emberi méltóságának megőrzése érdekében, miként korszerűsítjük a szociális igazgatás szervezetét, ésszerűsítjük-e vagy tovább bonyolítjuk a jelenlegi túlhaladott, bürokratikus eljárási szabályokat, hogy miként rögzítjük a törvényben az intézményben elhelyezett állampolgárok jogait és kötelezettségeit, hogy hogyan rendelkezünk a személyes adatok védelméről, az érték- és vagyonmegőrzésről.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mi döntjük majd el, hogy a házirend részletes szabályai valók-e a törvénybe, vagy inkább a jogosultságok további tisztázására fogjuk a figyelmünket és erőnket fordítani. Gondolom, nem az anyagiakon múlt, hogy a nagy ellátási formák átalakítását célzó törvénymódosítások – például a nyugdíjtörvény módosítása – egyelőre ismeretlenek előttünk. Meg, hogy a korábban megkezdett nagyobb ívű cselekvési programok, így a fogyatékosügy, a gyerek- és ifjúságvédelmi törvény, a nonprofit szervezetek szabályozása, az önkéntes biztosítások szerveződése elakadt.
Az érdekegyeztetés elégtelensége, a hivatali munka fogyatékossága érhető inkább tetten ezekben a hiányosságokban. Az a véleményünk, hogy ugyancsak az előkészítés szakmai egyenetlenségei miatt akad olyan sok korrigálni- és tisztáznivaló ebben a törvényben. Ezekről is a vita későbbi szakaszában kívánunk szólni. Egyébként is a törvénytervezet elemzéséhez, értékeléséhez elengedhetetlen az egyes ellátási formák szakszerű bemutatása és egybevetése. Fontos, hogy részletesen sorra kerüljön majd a jelenlegi és a törvénytervezetben változatlanul, vagy átkeresztelt néven megjelenő, az abból hiányzó vagy megmaradó ellátások viszonya. Hogy megnézzük, hogyan szigorodnak a hozzájutás feltételei, mely ellátások összegét kívánják csökkenteni, logikusan épülnek-e egymásra bizonyos ellátások, elfogadhatók-e a kizáró feltételek, életszerűek-e a szabályok?
Szólni fogunk arról, miért elfogadhatatlan számunkra a munkanélküliek ellehetetlenülő segélyezése, az egyre érthetetlenebbé és elérhetetlenebbé váló közgyógyellátás, az intézkedésről intézkedésre fokozatosan csökkenő összegű ápolási díj, miért tűnik következetlennek az ellátásra kötelezhető hozzátartozók körének meghatározása, valamint indokolatlannak a pszichiátriai, vagy a gyermek- és ifúságvédelmi intézmények szerepeltetése ebben a törvényben. Szólni fogunk mindenről, bár vélményünk szerint ez a törvénytervezet főként a szociális igazgatás és eljárás kérdéseit szabályozza, nem pedig az olyannyira szükséges korszerű ellátásokat foglalja egységes keretbe, komolyan kell ezt a törvénytervezetet venni. Arra fogunk törekedni az általános és a részletes vitában, hogy az érintettek számára váljon világossá, miről is szól ez a több mint 100 paragrafusból álló törvénytervezet. Ahhoz kívánunk segítséget nyújtani, hogy az érintettek eligazodjanak, hogy a közvélemény lássa, miként változnak a szabályok, szűkülnek-e és miként a jogosultságok feltételei.
Ahhoz kívánunk hozzájárulni, egyértelmű legyen a számukra, hol, kinél, hogyan kell igényelni a támogatásokat és ki fogja finanszírozni azokat. Ígérem, nem fogunk mértékén felül dramatizálni, mert a helyzet komolyságát maguk a társadalmi tények hordozzák. Szigorú, de józan, tárgyilagos, elemző stílusra törekszünk, és így akarunk részt venni, segíteni ebben a törvénykezési folyamatban.
Összegezve és végül leszögezem: alapvető célunk ebben a kérdésben annak megakadályozása, hogy széles tömegek jóvátehetetlenül és végérvényesen leszakadjanak. Sajnos, ennek a veszélye ma Magyarországon realitás. Sokan olyan gazdasági, politikai stabilizációról is gondolkodnak, amelynek ilyen ára van. A mi legmélyebb meggyőződésünk ezzel szemben az, hogy semmiféle kibontakozás nem képzelhető el ezen az áron. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
