GICZY GYÖRGY, DR. a KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka:
GICZY GYÖRGY, DR. a KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka:
GICZY GYÖRGY, DR. a KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka: Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, nem kell különösebben bizonygatni azt, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt számára milyen rendkívüli módon fontos most ez a beterjesztett törvényjavaslat, és egyáltalán a szociálpolitika kérdései. Hiszen a mi demokráciafölfogásunk az befogadó jellegű. Mindig arra kell gondolni, hogy mennyire lehet kiterjeszteni a társadalom peremére került emberek számára is azokat a lehetőségeket, amelyek egy átlagpolgárnak adottak.
Ezt meg lehet avval a fogalommal is közelíteni, amit a szociális igazságosság elve mond, s mely a meggyőződésünk szerint ebben a törvényben is megmutatkozik: eszerint a közösség iránti kötelességtudattól áthatott szabadságot és az igazi emberi méltóságot szolgálja. Nem tud belenyugodni abba egy ilyenfajta politikai magatartás, hogy a társadalom egy jelentős rétege a társadalom peremére sodródik.
Valóban igaza van abban Havas Gábor képviselő úrnak és Csehák Judit képviselő asszonynak is, hogy a magyar társadalomban most valóban vannak olyan rétegek, amelyeknek a megélhetése jelentős mértékben veszélybe került.
De mi éppen azért örülünk ennek a törvénynek, mert azért lehet, hogy a hiányosságok ellenére – amire itt már az előttem szólók is céloztak, amiről az előttem szólók is beszéltek –, mégis megpróbál valamilyen hálót alkotni. Lehet, hogy ennek a hálónak az anyaga nem annyira tartós, lehet, hogy nem is eléggé sűrű a szövése, de úgy gondoljuk, hogy mégis egy reményt keltő folyamat kezdetét jelzi. Elhisszük azt, amit Pusztai Erzsébet államtitkár asszony mondott, hogy így tekinti ezt a Népjóléti Minisztérium is.
Sokféle rendszerben lehet gondolkodni akkor, amikor egy-egy ország megpróbálja kialakítani a maga szociálpolitikáját. A területi elv, bizonyos elmaradt régiók figyelembevétele itt valóban jelentős szempont lehet. De ahogy az államtitkár asszony előterjesztésében hallottuk, és itt a hozzászólók is említették már, erre is gondolt a Népjóléti Minisztérium. Tehát különféle öszszegű támogatásokat fog biztosítani a különféle elmaradottságú vagy fejlettségű régiók számára.
Történetileg, a kereszténydemokrácia történetében erre is van példa, ilyenfajta próbálkozásra, amikor a dél-olaszországi pénztárt az 1950-es években létrehozták azért, hogy az elmaradt délolasz régiót valamiképpen segítsék, és ez a pénztár volt az egyik kiindulópontja tulajdonképpen az idevonatkozó szociálpolitikai törekvéseknek. Bizonyos értelemben el kell azonban ismerni, hogy ez nem járt teljes sikerrel. Nagyon nehéz ugyanis kialakítani valóban egy olyan rendszert, amely nem hullat ki – akár történelmi okok miatt, akár súlyos történelmi előzmények miatt – bizonyos régiókat, bizonyos néprétegeket a társadalmi juttatásokból, és így, ilyen értelemben az alapvető emberi jogokból is. Mert hiszen milyen alapvető emberi jogai lehetnek egy lakás nélküli, tulajdonképpen társadalmi koordináták nélküli – mert olykor költözködik, és az önkormányzat sem tudja utolérni – rászorulónak? De még ebben a vonatkozásban is, a hajléktalanok esetében is ebben a törvényjavaslatban egy komoly erőfeszítést látunk.
Természetes az is, amit már itt az előttem szóló képviselőtársaim is elmondtak, hogy a szociálpolitikát valóban csak gazdaságpolitikai összefüggésekben lehet látni és értelmezni.
Ilyen értelemben ugye, kettős probléma van, vagy két súlyos problémája van a mai magyar gazdasági életnek.
Az egyik talán az, hogy azokat, akik tényleg tudnának nagy adót fizetni, és akiknél teljesen jogos lenne az adó behajtása, nem mindig sikerül utolérni, mert sokszor a jövedelmek ellenőrizhetetlenek.
Ugyanakkor ennek a másik oldala pedig az, hogy nehéz utolérni az igazán rászorulókat is, és megkísért valóban az, amit az államtitkár asszony mondott, talán a mostani helyzetben is a mi törekvéseinket is megkísérti az, hogy sokaknak sokat adjunk, és ne érjük el igazán azokat, akik valóban rászorulnak, és a rászorultságuk mértéke szerint érjük el őket.
A törvényjavaslatban ebben a vonatkozásban – nem akarok részletekbe menni, hiszen most ugye általános vita folyik, de azért ebben a vonatkozásban – érzek azért egy problémát, amit talán a vitának ebben a fázisában sem fölösleges megemlíteni. Nevezetesen azt, hogy abban az esetben, ha valaki valamilyen szociális juttatást nem a rászorultsága mértéke szerint, esetleg illetéktelenül vesz igénybe, akkor ez a későbbiek folyamán ugye hát valamiképpen megtérítendő.
(12.50)
Én azt gondolom, hogy olyan ellenőrzési rendszert kell – és van is erre törekvés a törvényjavaslatban, hiszen azért kapnak egyre növekvő szerepet az önkormányzatok – kialakítani, amelyik ha lehetővé is teszi ezeket a tévedéseket, amelyek akár az adó vonatkozásában, akár a szociális juttatások vonatkozásában mindig is kísérik a társadalom bármilyen – akár tökéletesnek mutatkozó – erőfeszítéseit is, ezeket már utólag talán nem kellene mégsem visszavenni.
Ha egyszer valakinek már egy szociális juttatást odaadtak, akkor az egy rossz szituációt szülhet talán az állampolgárban, mert mindig attól tarthat… Hiszen nemcsak a pénzügyminiszter és nemcsak a népjóléti miniszter nincs olykor tisztában, vagy nem lehet egészen névre szólóan tisztában azzal, hogy milyen egy állampolgárnak a tényleges anyagi helyzete olykor, hanem sokszor maga az állampolgár sincs egészen tisztában a saját jövedelmi helyzetével. Legyünk őszinték: nehéz valóban ilyen statisztikai adatokkal dolgozni, hogy mi is a létminimuma egy társadalomnak. Az emberek egészségi helyzete, speciális helyzete annyira különbözik, hogy – éppen, mert különböző az egészségi állapotunk – nem lehet megmondani, hogy egy átlagállampolgár létminimuma egy adott esetben hogyan és miként érvényesül. Tehát nincs mihez igazán mérni. Nagyon különféleképpen élünk, és nagyon különféle lehetőségek birtokába tudunk jutni. Főleg egy olyan helyzetben, amikor a rendszerváltozás is – és ezért örülök különösen a krízissegélynek, szemben az előttem felszólalókkal – akár jelenleg még szilárd és stabil jövedelmekkel és megélhetéssel rendelkező családokat is krízishelyzetbe hozhat máról holnapra is. Tehát nem tudjuk még azt sem igazán lemérni: ki az, aki – akár holnaptól kezdve – beletartozik majd egy olyan sávba, amely a társadalom vonatkozásában a rászorulókat jelenti, vagy a társadalmi életből a peremre kerül.
De mondom, éppen azért örülünk ennek a törvényjavaslatnak, mert biztosítékot látunk arra – szemben Havas Gáborral –, hogy a folyamat megfordítható. Ha valóban reménykedünk a szociálpolitikában és egyáltalán van értelme erről beszélni, hogy szociálpolitika, akkor ki kell fejeznünk valóban azt a reményünket is, hogy igenis egy szociálpolitikai rendszerrel megfordítható a folyamat, és oda tudunk állni a rászorultak mellé.
Krízishelyzet esetén ennek azért is van különös jelentősége, mert bizonyos élethelyzetek átmeneti időszakára vonatkozik el, és itt van igazán jelentősége és lehetősége annak, hogy ezek az állampolgárok is visszakerülhessenek az átlagos nívóra, és teljes jogú lehetőségeik teljes birtokában lévő állampolgárok legyenek. Ha éppen ezekben a nehéz szituációkban áll mellettük valaki és biztosítja ezeket a szociális juttatásokat, akkor van erre lehetőség.
A törvénytervezetben tulajdonképpen összekapcsolódik az európai szociális igazgatás két eltérő szellemisége.
Az egyik az alanyi jogú járadék fogalma, a másik pedig a mérlegelés alapján adható juttatás. Tulajdonképpen jó is, hogy a két rendszer itt összekapcsolódik, mert hiszen a mérlegelés – és éppen az önkormányzati szinten történő mérlegelés – teszi azt lehetővé, hogy a szociális juttatás személyre szóló legyen, hogy valóban oda érkezzék a segítség, ahol arra rászorulnak. De azért az alanyi jogú megközelítésnek kell – én azt gondolom, legalábbis a kereszténydemokrácia alapelvei szerint – irányadónak lennie, mert hogy a mérlegelésben azért mindig benne van a paternalista szellem, ami a korábbi szociálpolitikát jellemezte, és amit itt képviselőtársaim meglehetősen erősen kritizáltak.
Ha viszont alanyi jogú szemlélettel közelítünk a kérdéshez, akkor megfelelünk annak a feltételnek is, hogy végül is az állam törekvése egészében véve a közjóra irányuljon, és ilyen értelemben ne nagyon tegyen különbséget az állampolgárok között. Ne lehessen pontosabban módja különbséget tenni egy bizonyos fokon túl.
Frajna Imrével szemben én nagyon nagyra értékelem és nagyon örülök a gyermekneveléssel kapcsolatos támogatások körében jelentkező – most ebben a törvényjavaslatnak gyermeknevelési – támogatásnak, amely valóban az alanyi jog körébe tartozik. Ezek valóban nélkülözhetetlenek, alapvetően fontosak ahhoz, hogy a gyermeknevelést a társadalom által értékelendő munkának ismerjük el. Ez korábban is egyébként a Kereszténydemokrata Néppárt alapvető törekvései közé tartozott. Éppen azért, mert az ember élete – és ez a szociális vonatkozásokat is erősen érinti – a családban zajlik, a család körében… (Dr. Lukács Tamás: Normális esetekben.), normális esetekben – mondja egyik képviselőtársam, és ez az a közösségi forma, amire egyáltalán az államot vagy egy intézményrendszert igazán építeni lehet, és amire igazán lehet építeni a szociális támogatást is.
Az egészségkárosodási járulék ugyanakkor a törvényjavaslat szerint nem függ az illető szociális helyzetétől, hanem csak a károsodás mértékétől. Ezt is igencsak humánus elképzelésnek tartom, és azt gondolom, ezt minden további nélkül mint célkitűzést támogathatjuk.
Többfajta rendszer kapcsolódik itt valóban össze, amit részint az állam vállal, és ami ilyen vonatkozásban az állami költségvetést terheli, és van ami csak közvetve terheli az állami költségvetést, az önkormányzati gazdálkodás keretében próbálja rendezni a szociális juttatásokat is. Ez megint egy nagyon fontos mozzanata ennek a törvénynek, mert hiszen valóban szükséges az, hogy ott, ahol bizonyos emberek sorsa egészen közvetlenül megtapasztalható, nyomorúságai felszínre kerülnek, ott vállalják ennek az anyagi hátterét és próbálják támogatni, orvosolni ezeket a bajokat.
Engedjék meg, hogy visszatérjek arra, amiből kiindultam, hogy a kereszténydemokrácia számára menynyire alapvető és mennyire fontos a szociális gondoskodásnak a kérdése, és hadd idézzek itt még 1949-ből a CDU–CSU közösen kidolgozott "düsseldorfi irányelvek" néven ismertté vált dokumentumból egy részt.
"A szociális piacgazdálkodás az igazi gazdálkodás társadalmilag összefogott szervezete, amelyben szabad és rátermett emberek teljesítményét olyan rendbe illesztik, amely a gazdasági haszon és a szociális igazságosság legmagasabb szintjét nyújtja mindenki számára."
(13.00)
És amit 1957-ben a hamburgi CDU-kongresszuson Erhard fogalmazott meg, akinek nevéhez fűződik tulajdonképpen a szociális piacgazdaság kidolgozása: ő azt mondja, hogy a szociális piacgazdaságnak el kell jutni egy olyan új szakaszba, amelyben a jómódnak az egyes ember számára nemcsak az anyagi szükséglettől való felszabadulást és a szociális biztonságot kell jelentenie, hanem egy új életérzést is. Az ember anyagi felszabadulásához a szellemi és lelki felszabadulásnak kell társulnia.
És ennek a jövőnek a reményében ajánlom kellő módosításokkal elfogadásra a tisztelt Háznak a jelenleg beterjesztett törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
