RÁCSKAY JENŐ (SZDSZ)

Full text search

RÁCSKAY JENŐ (SZDSZ)
RÁCSKAY JENŐ (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Külügyminiszter Úr! A Népszabadság szeptember 15-i száma tudósítást közöl Jeszenszky Gézának a KDNP központjában tartott előadásáról. A tudósítás szerint a külügyminiszter annak a reményének adott hangot, hogy a köztársasági elnök izraeli útja során jól fogja viselni magát; értsd: tartja magát a külügyminiszter elvárásaihoz. Idézem: nagyon remélem, hogy az elnök úr izraeli előadásaiban és megnyilatkozásaiban az általam ismert és ellenjegyzésemmel ellátott szöveghez tartja magát – hangzik a külügyminiszter úr álláspontja.
Felmerült bennünk a következő, és ezért a következőket szeretnénk kérdezni.
1. Miniszter úr ismeri-e a köztársaság Alkotmányát? Kérjük, nevezze meg az Alkotmánynak azon helyeit, amelyekre álláspontját alapozta.
2. Véleménye szerint használ-e az ország tekintélyének, a közösen kialakítandó jó Magyarország-képnek, ha a külügyminiszter sértő módon nyilatkozik a köztársasági elnökről?
3. Ön szerint a nyugati demokráciákban előfordulhat-e, és milyen következményeket von maga után, ha a külügyminiszter az államfővel kapcsolatban súlyosan vét a politikai illem és jó modor íratlan szabályai ellen?
Várom válaszát. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me