RÁCSKAY JENŐ (SZDSZ)

Full text search

RÁCSKAY JENŐ (SZDSZ)
RÁCSKAY JENŐ (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Örömmel hallottam szavait. Annyit szeretnék csak hozzátenni, hogy arról nem igazán interpelláló társammal tehetünk, hogy az ön által említett háromórás előadásból ez a sajtónyilatkozat jelent meg. Hozzátenném azt is, hogy amit ön most mondott, azt támasztja alá ez is, hogy tehát témavázlat és nem ellenjegyzés lényegében a lényege ennek, amit elmondhatunk, tehát hogy a köztársaság elnökének nem ellenjegyzéssel kell és lehet a külföldi vagy akár az itthoni programjain előadásokat tartani.
Azért is tartom ezt furcsának, hisz' az elmúlt két esztendőben egyszer sem fordult elő – ismereteim szerint –, hogy a köztársasági elnök úr olyat mondott volna külpolitikai szempontból vagy egyéb oldalról, amit nem egyeztetett volna a külügyminiszter úrral. Nem volt rá precedens, éppen ezért tartom ezt furcsának – és a választ nem tudom elfogadni.
Köszönöm szépen. (Taps a koalíció padsoraiból.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me