HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)

Full text search

HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt elnézését kérem a tisztelt Háznak, hogy az ebédszünet alatt kitört eső megakadályozott abban, hogy visszatérjek időben a Házba… (Derültség, zaj.) … és így megvárakoztattam önöket.
Szeretném, hogyha ebben az ügyben, amiben interpelláltam, az Országgyűlés állást foglalna, és ezzel nem fejezné be a kérdés vitatását.
Az alkotmányügyi bizottság ülésén hosszan, több alkalommal is, részletesen foglalkoztunk Horváth és Pallagi belügyi tábornokok ügyével. A bizottság beszerezte a több mint tíz kiló súlyú iratanyagot, amelyet a bizottság tagjai közül többen alaposan áttanulmányoztunk.
A feltárt tények nem okoztak igazán megnyugvást a bizottság tagjainak, és úgy döntött az alkotmányügyi bizottság – ezt talán a bizottság nevében is mondhatom ", hogy az üggyel való foglalkozást nem fejezi be, saját hatáskörében, saját kezdeményezésére tovább folytatja a körülmények feltárását. Csak az interpellációs keretből való kilépést szolgálja a bizottság önök által is ismert véleménye, amely arról szól, hogy a bizottság tudomásul veszi a legfőbb ügyész tájékoztatóját, hangsúlyozottan nincs semmilyen jelző a tudomásulvétel mellett, tehát sem helyeslőleg, sem egyetértőleg tudomásulvételről nincsen szó. Hiszen önök is tudják, hogy ez a szervezet, amelynek vezetői ellen indult eljárás, rendkívül komoly károkat okozott, nem pusztán az elmúlt rendszer utolsó hónapjaiban, hanem a mai napig is ható és mai napig is élő, mérgező magokat szórt el.
Ebben az országban olyan konfliktusokat élünk át ma is, amit ez a szervezet keltett, ez a szervezet tudatosan provokált, és a mai napig is hat ennek az áldatlan tevékenysége.
(14.50)
A szervezet vezetői szintén tudatos tevékenységgel komoly károkat okoztak az új magyar demokráciának is, és ezt nem lehet pusztán egy-két vállrándítással elintézni, hogy kérem, ez van, nincs mit csinálni.
Ezért a bizottság – ezt a képviselőtársaim megnyugtatására és remélhetőleg a közvélemény megnyugtatására is mondom – nem tekinti lezártnak az ügyet, csak az interpellációs keretből való kilépést és a legfőbb ügyésznek az ebben gyakorolt szerepét tekinti nem további vitatásra méltó kérdésnek. Ezért azt kérem a tisztelt Ház valamennyi képviselőjétől, hogy a szavazásnál az "igen" gomb benyomásával zárja le ezt a kört, azt tudomásul véve, hogy az ügy tovább folytatódik, és kérem, hogy ezt valamennyien kérjék számon az alkotmányügyi bizottságtól. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me